• babák éjszakai alvása, lázmérése, fürdetése

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktornő! Segítségét szeretném kérni. 4 hónapos kisfiam (első baba)kezdetben szépen evett, majd jött a büfiztetés és alvás.Általában még az éjszakákat is átaludta, aminek örültem, hisz ő alakította igy ki.Viszont kb.1hónapja valami miatt az éjszakai alvás kitolódik hajnalra.Etetem napközben 3, 4óránként (ő jelez vagy én ébresztem, ez változó) és ennek ellenére esténként enne óránként, 1, 5 óránként alvás nélkül.Tehát etetések között semmi alvás nincs., mint pl. enne este 9, 10körül majd alvás és kelne hajnalban 1x 2x., az normális lenne.de Ő egyhuzamban felvan, egész este és hajnalban, nézelődik néha sír és órák elteltével mindig a szoptatás a vége. Bealszik etetés közben, de felkel, amint elveszem onnan és büfiztetem.Látszik rajta, hogy aludna de nem megy neki! Mit nem csinálok jól? Mi lehetne erre a megoldás? Kevesebb lenne a tej estére és nem lakik jól? Nem termelődik újra annyi 1órácska eltelte után? Ezért nem akar aludni vagyis aludna csak kissé éhesen nem megy neki? Napirend kialakításával kapcsolatban lenne valami ötlete? Ő alakítja majd ki vagy nekem kell valami rendszerességet szervezni, amiből tudja mikor van nappal és éjszaka? Délelőtt alszik általában egyet, délután nem igazán.maximum 2x, este pedig szintén nem megy nagyon.Én már sokat fogytam, keveset alszom és nem tudok mit kitalálni erre a problémára.Oltás után 38.7 volt a láza végbélben mérve.Ez már láznak számít így ugye? Pontos értéket ad az itt már testhőmérséklet vagy 0.5et le kell vonni belőle? (erről mindenhol mást hallok..)Mindennapi fürdetés javasolt? Talán ez lehetne az esti alvást elősegítő támpont. Mindennap fürdetés megszokott időben, pici játék, etetés és alvás.Tudná, hogy mi után mi következik, valami rendszeresség kellene de nem sikerül összehoznom. Mindennapos fürdetés sem ajánlott, ahogy hallom és olvasom.Remélem, hogy tud valami hasznos tippet, információt adni ezzel kapcsolatban nekem! Előre is köszönöm. Üdvözlettel. D.Beáta

        Dr. Balogh Andrea válasza a csecsemőgondozás témában

        Kedves Kérdező! Érdemes lenne a kicsi súlyát megmérni illetve a súlyemelkedés alakulását megfigyelni, ez sokat segíthet abban, hogy most a tej kevés vagy más a probléma. Ebben gyermekorvosa illetve a védőnő tud segíteni. Elképzelhető, hogy nem a tej mennyisége a gond, hanem a kicsi fogzik, sajnos ilyenkor éjszaka 8-10 alkalommal is felkelnek, ezt is érdemes átbeszélni kezelőorvosukkal. Ha a fogzás a gond akkor Viburcol kúp adható, vannak fogzási ecsetelők, azaz sok segítség van. Napirend: ennek a kialakítása a mi dolgunk. Ez egy biztonságot ad a gyermeknek. Érdemes közel azonos időben megetetni, pl: reggel 8 evés, utána büfiztetés, fél 10-kor egy séta pl. 1/2 11-ig, utána 11-kor evés stb. Érdemes a napi teendőinkbe bevonni pl. Ön főz, takarít közben magyaráz a kicsinek. Úgy érdemes a baba napirendjét alakítani, hogy az illeszkedjen a mi napirendünkhöz. A láz 38 C felett van, a végbélben mért értékből le kell vonni 0, 5 C-ot. Igen mindennapi fürdetést javaslok, ez az esti szertartás, a napirend része lehet, mintegy levezetője a napnak. Sok babát megnyugtat. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2014. december 06., 10:24; Megválaszolva: 2014. december 07., 12:33

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktornő! Nagyon szépen köszönjük, ismét a megnyugtató válaszát. Múltkor nem sikerült a kép csatolása, remélem most összejön. Lefotóztam a kis könyvét is a súlyokkal. Sajnos ahogy írtam a védőnő nem a legalaposabb így a...
        Tisztelt Doktornő! A kisbabám 2 hónapos. Néha előfordul nálam ha gyakrabban kell orrot fújnom (jelenleg enyhe allergia miatt) hogy herpesz jelenik meg az orromon. Nem szoktam egyből kezelni, mert mindig először mint egy gyulladt pattanás jelenik...
        3 hetes kisfiamnak Espumisan helyett 25 csepp D vitamint adtunk. Anyatejet és tapszert is kap jelenleg. El kell őt vinnunk orvoshoz? Milyen tüneteket kell figyelnünk? Mikor jelentkezhetnek? Hagyjuk abba a D vitamin szedeset egy idore?
        Kedves Doktornő! 1 hónapos kislányomnál 2 hete észrevettem, hogy a popsilyuk körül kipirosodott a bőr, a popsilyuk picit be van repedve és apró kis piros pöttyök is vannak körülötte. Védőnő és gyermekorvos látta, azóta nem használok...
        üdvözlöm! Olyan problemank van hogy az 1 eves fiam aki egyebkent vegig anyatejes volt es meg mindig sig civizik nem akar enni es inni, probalkozom mindennel de elutasit mindig es csak orditasba torkolunk. talan 200, 300ml ha megtudok vele itatni ami inkabb...
        Kedves webbeteg... egy kicsit paranoias kerdessel fordulnek onokhoz! 2 honapos kisbabanknak vagy egy jatszoszonyege amin ugye a mozgast tudja fejleszteni hason vagy haton fekve. A csaladtagok folyamatosan azzal nyaggatnak hogy fel fog fazni a kisbaba. Nekem...
        Tisztelt Doktornő! Korábban már segítségemre volt kisfiam magzati szívultrahang leletével kapcsolatban, de még egy kis segítséget szeretnék kérni. Tehát, van egy egy éves teljesen egészséges kisfiam, akivel a terhességem alatt magzati...
        Tisztelt Címzett! Olyan kérdésem lenne, hogy a 4 hónapos kislányomnak a Holle kecsketej alapú bio tápszert szeretném adni, a tehát nem magát a kecsketejet hanem a tápszert, viszont a gyerekorvosunk nem javasolja csak a gyógyszergyári mesterséges...
        Kedves Szakértő! Jelenleg szoptatom a kisbabámat, a kateter miatt fertőzés alakult ki nálam amire kaptam gyógyszert is és szerteném kiegészíteni körömvirág teával a kezelést. Érdeklődni szeretnék, hogy a körömvirág tea fogyasztása...
        Unokám 7. hetes, 38 hétre született természetes úton, gond nélkül. 1 hétre kerültek haza a kórházból, már akkor jelentkezett az ujszülöttkori sárgaság. Azóta eltelt több hét, de a sárgaság nem múlt, szemmel láthatóan sárga és...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Egymillió migrénes
        Volt már valaha olyan mértékű fejfájásod, hogy nem tudtál dolgozni?
        Tiszta orrok, nyugodt napok
        A gátolt orrlégzés rossz közérzetet és táplálási nehézséget is okozhat.