Keloid és a tetoválás

Tisztelt Doktornő! Körülbelül 20 éve van egy fél centiméter magasan kitüremkedő körülbelül 2cm hosszúságú keloid, pontosan a mellkasom közepén, a szegycsontnál. Emlékeim szerint annak idején ez egy pattanásból alakult sajnos ki. Hosszú ideje azon gondolkodom, hogy tetoválást készíttessek a mellkasomra, természetesen nem a keloidra (az nem is lenne lehetséges) hanem annak környezetébe, nem túl messze tőle. Ebben benne van az is, hogy a tetoválással szeretném egy picit elvonni a figyelmet a keloidról is. Olvastam több fórumon, oldalon erről a témáról, amit látok ebből, hogy biztos álláspont nincs, ez olyan vagy képződhet a tetoválás miatt is esetleg egy újabb keloid, vagy nem, ahogy látom ezt nem lehet előre megjósolni. Láttam sok olyan webes tartalmat, ahol úgymond a keloidot be is építették a tetoválásra, nyilván másnak is esztétikai problémát jelentett, amelyet így szeretett volna orvosolni. Az sem egyértelmű számomra, hogy azért mert van egyetlen keloidom, akkor az azt jelenti-e, hogy erre hajlamos vagyok vagy sem. A történethez még azt tenném hozzá, hogy mindkét karom úgymond tele van tetoválva, azokon a helyeken semmilyen probléma nem volt, semmilyen keloid nem képződött. Kérdésem így leginkább a témával kapcsolatban az Ön véleménye, álláspontja esetleg tapasztalata lenne. Ha mégis belevágok, akkor milyen elővigyázatosságot érdemes tennem, esetleg közvetlen a szegycsont területét kell-e kerülnöm emiatt, stb. Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel.

Dr. Müller Mariann válasza keloid témában

Tisztelt Kérdező! A keloidképződéshez kell egy hajlam ill. bizonyos bőrterületek sokkal gyakrabban értintettek, ahol a bőr nagyobb feszülésnek van kitéve (pl. szegycsont körénye, kar ill. hát felső része) A tetoválások és minden egyéb sérülés okozhatnak keloidot, főleg ha a fenti bőrterületeken vannak. Én az Ön helyében a mellkasára nem tetováltatnék, mivel van rá esély, hogy keloidos lesz. Ha mégis belevág, a szegycsontot kerülje ill. egy nagyon kis területen tetováltasson majd várjon, figyelje, hogy vastagszik-e a bőr. Ha bőrvastagodást tapasztal rögtön keressen fel bőrgyógyászt. A keloid általában a sérülést követő 3 hónapon belül jelenik meg. Üdvözlettel, Dr. Müller Mariann

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. március 22.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Piercing vadhus kerdes
Kedves Doktorno! Kb. 1 honapja lett ful piercingen, porcot szurtak at. Rendszeresen apolon, de kb. 1 hete eszrevettem, hogy a szuras mellett van egy...
Keloid
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A mellkasomon van egy keloid, illetve a karomon felül több pici. A mellkasomon lévő valószínüleg spontán alakult ki kb 12 évesen, a...
Bőrgyulladás, szepszis
Kb. 11 éves korom óta van egy keloidom a mellkasomon. Ezt kb. 4 éve megműtötték, ez által még nagyobb lett. Sokat fájt, de azt mondták fájhat, így nem...
Kleoidos heggel mit lehet kezdeni?
Üdv! Kb. 1, 5 évvel ezelőtt vettek le a nyakamról 2 db anyajegyet. A helye elég csúnya lett, kleoidos heg alakult ki.: (Mivel lenne érdemes kezelni?...
Fájdalmas keloid
Tavaly áprilisban észrevettem a jobb combomon, a fenekem alatt egy anyajegy szerű bőrkiemelkedést. A bőrgyógyász akkor megnézte, mondta, hogy a mérete miatt...
Anyajegy eltávolítás
másfél évvel ezelőtt leszedtek két anyajegyemet a vállamról illetve a hasamról a vállamon lévő heg keloidossá vált és szeretném meg tudni, hogy lehet-e valami...