• Nobel-díj téma

        MTI
        A cirkadián ritmust, azaz a napi biológiai órát szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be a Karolinska Intézetben Stockholmban.
        Imix
        2010-ben az in-vitro fertilizáció (IVF), vagyis mesterséges megtermékenyítés atyja, a brit Robert Edwards professzor vehette át a Nobel-díjat élettan, illetve orvostudomány kategóriában. Az általa kifejlesztett eljárásnak köszönhetően napjainkban több, mint 5 millió gyermek látta meg a napvilágot, és évente számos országban akár 2-6%-ban is születnek gyermekek ennek az eljárásnak a segítségével.
        WEBBeteg - Tóth András, újságíró
        Az őssejtvizsgálatok az egész világon a sejtbiológiai kutatások homlokterébe kerültek, a friss orvosi-élettani Nobel-díjas Jamanaka Sinja felfedezésének köszönhetően a laboratóriumok többségében ma már indukált pluripotens őssejteket (iPS) hoznak létre.
        MTI
        A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban.
        WEBBeteg - Fazekas Erzsébet
        A 2009-es fiziológiai és orvosi Nobel-díj (egyik) kitüntetettje: Elizabeth H. Blackburn, aki a napokban Budapesten tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémián, egy éve immár a tudomány “rock sztárja” is.
        MTI
        Az amerikai Bruce Beutler és a luxemburgi születésű Jules Hoffmann a kanadai Ralph Steinmannal megosztva kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.
        MTI
        Robert Geoffrey Edwards brit tudósnak ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerének fejlesztésért - jelentette be hétfőn a svéd Karolinska Intézet Stockholmban. Az illetékes bizottság indoklása szerint a brit kutató munkája vezetett el az első "lombikbébi" megszületéséhez.
        MTI
        A rákkutatás és az öregedési folyamatok megismerése szempontjából jelentős az idei Nobel-díjasok munkássága - nyilatkozta az MTI-nek Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója annak kapcsán, hogy három amerikai tudósnak - Elizabeth Blackburnnek, Carol Greidernek és Jack Szostaknak ítélték oda a 2009-es orvosi Nobel-díjat Stockholmban.
        Független Hírügynökség
        Négy éven belül lesz AIDS elleni oltóanyag - jósolja az egyik friss orvosi Nobel-díjas. Luc Montagnier virológus hétfőn kapta meg az orvosi Nobel-díj felét kolléganőjével, Francoise Barre-Sinoussival együtt az AIDS-t okozó HIV vírus felfedezéséért.