Budapest téma

A szombati szakmai háttérmegbeszéléseken világossá vált, hogy a járvány erejét Budapesten is letörtük, így Budapesten is áttérhetünk - igaz megfontoltan és óvatosan - a védekezés második szakaszába - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közvetített felvételen.

Nosztalgia a gőzhajón

Több mint TestŐr - 2018-09-19 16:01
Hajdan az őstermelők az ország minden tájáról hajón érkeztek Budapestre eladni a portékájukat. A Dunán külön kofajáratok voltak. A kofák hajnalban felhajóztak, majd este, mikor már mindent eladtak, visszahajóztak vele. A vidék ízeire ma is nagy igény van, hiszen egyre többen igénylik az olyan termékeket, amik száz százalékig valós alapanyagokból készültek.
Az emlőrák legújabb kutatási eredményeiről, megelőzéséről, a felvilágosítás fontosságáról és módjairól, valamint a gyógyulás lehetőségeiről lesz szó a második alkalommal megrendezendő országos mellrákellenes konferencián, amelyet szerdán tartanak Budapesten.
A részecskeszennyezés miatt a fővárosban 40-szer annyian hunynak el, mint közlekedési balesetek következtében és a PM10 az egyik oka annak, hogy az asztmás megbetegedések száma Budapesten az utóbbi 25 évben a tízszeresére, a tüdőrákosoké több mint háromszorosára nőtt.

H1N1 - Nem lesznek oltóközpontok a fővárosban

WEBBeteg - Szigeti Ildikó, újságíró - 2009-09-29 21:30
Noha a háziorvosok szerint káosz alakulhat ki a várókban a tömeges oltások miatt, az illetékesek egyelőre nem tervezik oltóközpontok kijelölését a fővárosban.