• Orbán Viktor: Budapest is áttérhet a védekezés második szakaszába

        Szerző: koronavirus.gov.hu

        A szombati szakmai háttérmegbeszéléseken világossá vált, hogy a járvány erejét Budapesten is letörtük, így Budapesten is áttérhetünk - igaz megfontoltan és óvatosan - a védekezés második szakaszába - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közvetített felvételen.

        A kormányfő közölte, a kormány Budapesten is feloldja a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozást, és a főváros mindig két hét késéssel követi majd a vidéket. A felelősségteljes magatartás, a védőtávolság betartása Budapesten különösen is fontos - hangsúlyozta.

        Hirdetés

        A miniszterelnök arra kérte a polgármestereket, ne vegyék félvállról a kockázatot, és külön figyeljenek oda az idősotthonok biztonságára.

        A kormányfő kiemelte, a járványveszély kihirdetésének 66. napján azzal a jó hírrel szolgálhat, hogy az első, a járvány megfékezéséért vívott csatát "fényesen megnyertük". "Ez most már nemcsak remény, kívánság vagy önbuzdítás, hanem tény is" - tette hozzá.

        Orbán Viktor elmondta, a fertőzésen átesettek száma alacsony, és az új megbetegedések száma is kedvezően alakult.

        "Ez azért sikerülhetett, mert az összes döntést időben meghoztuk, és azért - ezt külön szeretném aláhúzni -, mert mindannyian: vidékiek, budapestiek, egyedülállók, családosak, idősek és fiatalok egyaránt felelősségteljesen viselkedtünk; köszönet érte!" - fejtette ki a miniszterelnök, aki a "hajrá Budapest!" szavakkal zárta megszólalását.

        Vasárnap éjfélkor megszűnnek a budapesti korlátozások

        Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésének megfelelően vasárnap éjfélkor megszűnnek a koronavírus-járvány miatt bevezetett budapesti kijárási korlátozások - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

        Gulyás Gergely közölte, a fővárosban a május 4-től életbe lépett vidéki enyhítés szabályai érvényesek, aminek értelmében mindenki köteles lehetőleg másfél méteres védőtávolságot tartani másoktól.

        A tárcavezető köszönetet mondott a budapestieknek, amiért hosszú ideig fegyelmezetten betartották a kijárási korlátozásokat, egyúttal figyelmeztetett, a most életbe lépő kevésbé szigorú intézkedések betartása is ugyanilyen fontos.

        Megerősítette, amennyiben a járvány tendenciája változatlan marad, akkor a kormány május végén kérni fogja a veszélyhelyzeti felhatalmazás megszüntetését az Országgyűléstől.

        Gulyás Gergely kifejtette, a kormány két héttel ezelőtt azért csak vidéken oldotta fel a korlátozásokat, mert a fertőzöttek és a halálesetek is Budapesten koncentrálódtak.

        Az elmúlt napokban Budapesten is sokkal többen gyógyultak meg, mint amennyien megbetegedtek, ezért mára - bár még mindig a fővárosban van a legtöbb fertőzött - az aktív betegek száma jelentősen csökkent - tette hozzá.

        Hangsúlyozta, a kormány mindenkivel konzultált, hogy felelősségteljes döntést hozhasson: kikérték a polgármesterek, virológus szakemberek, orvosok véleményét. "Nem méltatlan vitákra, hanem felelősségteljes döntésekre van szükség" - jelentette ki.

        Elmondta, a budapesti korlátozások feloldásáról szóló rendelet még szombaton megjelenik. Ennek alapján Budapesten is kötelező a maszk viselése az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében.

        A közterületek, parkok és a szabadtéri játszóterek hétfőtől látogathatók.
        A fővárosban is megmarad, hogy a 65 év felettiek reggel 9 óra és dél között látogathatják az élelmiszerboltokat, drogériákat és gyógyszertárakat, mindenki más pedig az ezen kívüli időszakban - mondta Gulyás Gergely, majd hozzátette, a piacok nyitva tartása ettől eltérő lehet az önkormányzatok döntése alapján, a fővárosban ez a kerületek hatáskörébe tartozik.

        A miniszter aláhúzta, hétfőtől valamennyi üzlet látogatható, a szolgáltatások szabadon igénybe vehetők, a vendéglátóhelyeken pedig a kerthelyiségek, teraszok nyithatnak meg a fővárosban.

        Szólt arról is, hogy a vendéglátóhelyeknek hétfőtől szeptember 1-jéig nem kell közterület-használati díjat fizetniük a teraszaik után, mivel óriási veszteségeket szenvedtek el az idén.

        A strandok, szabadtéri fürdők a szabadtéri múzeumokhoz és az állatkerthez hasonlóan nyitva tarthatnak.

        A védőtávolság megtartásának feltételeiről mindenhol az üzemeltetőknek kell gondoskodnia - emlékeztetett a tárcavezető.

        Az istentiszteletek és misék, valamint a polgári házasságkötés és temetés egyaránt megtarthatók. Gulyás Gergely emlékeztetett, vidéken június 1-jétől lehet legfeljebb 200 fős lakodalmakat tartani, Budapesten erre június 15-től nyílik majd lehetőség akár szállodákban vagy éttermekben is.

        Elmondta, hétfőtől Budapesten is nyitva lehetnek az egyetemek, de ehhez mindenhol a rektor döntése is szükséges, akinek a védőtávolság betarthatóságát is biztosítania kell az intézményében. Gulyás Gergely megjegyezte, a felsőoktatási intézmények kollégiumainak látogatása továbbra is tilos.

        (koronavirus.gov.hu)

        Ajánlott cikkek a COVID-járványról

        Módosítva: 2020.05.16 15:35, Megjelenés: 2020.05.16 15:35
      • Cikkajánló

        COVID-19 - Új szigorítások

        COVID-19 - Új szigorítások

        portfolio.hu

        Hétfőtől még több helyen terjesztik ki a maszkhasználat kötelezettségét.

        Receptek a sorstársaknak

        Receptek a sorstársaknak

        Moharos Melinda, dietetikus

        Megjelent Arató Györgyi dietetikus Konyhanyelven a mellrákról c. könyve.

        Müller Cecília: nincs korlát a koronavírus tesztelések számában

        Müller Cecília hangsúlyozta az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján, hogy a tesztelési kapacitás is folyamatosan nő, az elmúlt napon 15 596 PCR-tesztet végeztek el, így már 1 millió felett van a tesztek száma - adta hírül a portfolio.hu.

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, tünetek esetén pedig mindenképp maradjon otthon!

        Koronavírus - 2291 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 43 krónikus beteg

        2291 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 65 933 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Magas rizikóval járó alapbetegségek COVID-19 esetén

        Az alapbetegségek kutatásával foglalkozó metaanalízis (Penn State University, PLOS One) ismertette, hogy melyek fennállása mellett kell COVID-19 fertőzés esetén a halálozás előfordulásának nagyobb esélyével számolni.

        Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás? Ne aggódjon!

        Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet hatékony vakcinát kifejleszteni - üzenik szakértők az elbizonytalanodó lakosságnak.

        Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

        A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

        A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán jelent könnyedén elmúlót

        A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka tünetmentes vagy enyhe lefolyású, szintén nyugtatóként hatnak. Mégis, jobb, ha ilyenkor se legyintünk. Mégiscsak a COVID-19-ről van szó...

        A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésben

        A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés eszközeit (védőoltások) és a sikeres kezelés terápiáit (pl. antivirális gyógyszerek). Ezek közül az egyik kiemelkedő, a gyógyult betegek vérplazmájának felhasználása (rekonvaleszcensplazma-terápia).

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.