Új szorongásoldó gyógyszer

MTI
megjelent:

Azoknak a gyógyszereknek, amelyeknek az agyban kell hatniuk, először a mérgek behatolását megakadályozó, úgynevezett vér-agy gáton kell átjutniuk. Német kutatóknak most sikerült egy szorongásoldóval áttörniük e gátat.

A müncheni Max Planck Pszichiátriai Intézet kutatói egereken kísérleteztek a nemrég felfedezett szorongásoldóval, a neuropeptid S-sel (NPS). A neuropeptidek fehérjék, amelyeket az idegsejtek állítanak elő. Ulrike Schmidt pszichiáter és munkatársai azt vizsgálták, hogy az NPS bejuthat-e az orrnyálkahártyán át az agyba, és kifejtheti-e ott hatását.

A kutatóknak kísérletsorozattal sikerült láthatóvá tenniük az orron át alkalmazott NPS útját egészen a különböző agyterületek idegsejtjeiig. A hatóanyag nemcsak bekerült az agysejtekbe, hanem az NPS-receptorokhoz is sikeresen kötődött. Az NPS már az orrnyálkahártyával való érintkezést követő 30 perc elteltével elérte az egerek agyát, négy óra múlva pedig szemmel láthatóan kifejtette szorongásoldó hatását.

Gyors segítség a pánikbetegek számára

Az NPS pontos molekuláris hatása egyelőre nem ismert, de úgy tűnik, a hippokampusz idegsejtjei közötti jelátvitelt befolyásolja. A kutatók úgy vélik, hogy az NPS tompítja az agy érzelmi központjának bizonyos jeleit, ezáltal csökkenti a szorongást.

Az eredmények biztatóak a szorongásoldó gyógyszerek fejlesztése szempontjából - közölte Ulrike Schmidt.

A szorongásoldó orrspray egyszerű használata, valamint gyors és közvetlen hatása számos szorongásos beteg - például pánikbetegek, poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedők - számára jelenthet megváltást.

A pánikbetegség és tünetei

A pánikbetegség lényege az egyénre időről időre hirtelen rátörő intenzív félelem, a pánikroham. Ez az érzés olyan elemi erejű, hogy az érintett eleinte nem is tudja, mi történik vele. Sokan azt hiszik, valamilyen súlyos betegség tört ki rajtuk (pl. szívinfarktust kaptak), mások azzal a hellyel illetve azokkal a körülményekkel hozzák összefüggésbe a pánikrohamot, ahol az jelentkezett. Lehet, hogy már Önnek is volt?

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.