Újabb gének felelősek a szívbetegségekért

MTI
megjelent:

Újabb tizenhárom génről bizonyosodott be, hogy összefüggésbe hozhatók a szívbetegségek kialakulásával. A ilyen jellegű betegségeket okozó gének köre így huszonháromra bővült.

A Nature Genomics című szakfolyóiratban vasárnap jelent meg három tanulmány a szívbetegségek és a gének közötti kapcsolatról, melyekhez egy nemzetközi kutatási konzorcium résztvevői 14 korábbi genetikai tanulmány adatait elemezték.

A tanulmányokban több mint 22 ezer európai származású ember teljes genetikai profilját vizsgálták, akiknek koronáriás szívbetegsége vagy szívrohama volt, valamint 60 ezer egészséges emberét. A tanulmány így összességében csaknem tízszer nagyobb, mint az eddigi legkiterjedtebb, teljes genomra vonatkozó vizsgálat.

Tekintve, hogy a szívbetegségek genetikai háttere igen komplex, nagyon fontos, hogy minél több tanulmány eredményeit tekintsék át a hozzá köthető génváltozatok azonosítása érdekében.

Már huszonhárom ismert génváltozat

A megállapítások szerint a most már összesen 23 ismert génváltozat közül hét az "ártó" vagy LDL koleszterin szintjével hozható összefüggésbe, egy pedig a magas vérnyomás kialakulásával, mindkettő a szívbetegségek kockázati tényezője.

A többi génváltozatot azonban nem sikerült összefüggésbe hozniuk a tudósoknak egyetlen ismert rizikófaktorral sem, ami - értékelésük szerint - új lehetőségeket nyújt a további kutatások és felfedezések számára. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg a legtöbben, évente világszerte 17,1 millió emberéletet követelnek ezek a kórok.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.