Az antipszichotikumok egyik veszélye

Szerző: MTI

A pszichózis elleni szerek növelik a vérrögök képződésének relatív kockázatát - idézte brit kutatók megállapítását kedden a BBC hírportálja (http://www.bbc.co.uk). A British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban közzétett kutatási eredmények az eddigi legerősebb bizonyítékot jelentik az antipszichotikumok és az életveszélyt jelentő vérrögképződés közötti összefüggésre.

A Nottinghami Egyetem kutatói 25 ezer eset elemzése alapján megállapították, hogy az elmúlt két évben pszichózis elleni szert szedett emberek körében egyharmaddal nagyobb volt a rögképződés valószínűsége a szokásos átlagnál, sőt a korszerűbbnek tartott gyógyszerek esetében még ennél is magasabb volt a kockázatnövekedés. A tanulmányban szereplő emberek közül 16 ezernél mélyvénás trombózis jelentkezett, 9 ezernek pedig tüdőembóliája volt. Az újabb, úgynevezett atípusos antipszichotikumot szedőknél 73 százalékkal magasabb kockázatot találtak a rögképződésre, míg a régebbi típusú szereket szedőknél 28 százalékkal emelkedett meg a vérrögök kialakulásának valószínűsége. A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy a relatív kockázatnövekedés mellett is alacsony a vérrögképződés esélye. A pszichózis elleni gyógyszereket általában olyan állapotok esetében adják a pácienseknek, mint a szkizofrénia vagy a bipoláris zavar.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Asztma Asztma

Fontos az ajánlott óvintézkedések betartása és az oltás felvétele!

Trombózis: hogyan szűrhető a...

Számos olyan veleszületett állapotot ismerünk, melyek önmagukban vagy más szerzett kockázati tényezővel társulva mélyvénás trombózis...

Fogamzásgátlás és...

A fogamzásgátló tabletták szedése önmagában igen kis kockázatot jelent a trombózis kialakulása szempontjából, ám bizonyos öröklött vagy...

A fiatalok online aktivitásának...

Veszélyben van-e a kamasz, aki bár otthon van, de órákat ül a számítógép előtt? Hogyan hat mentális egészségünkre a lezárások alatt...

Miként vészelhetjük át a...

A koronavírus-világjárvány harmadik hullámába lépett hazánk is, ami hatalmas lelki, mentális terhet ró az emberek millióira. A családok, az...

A hosszú utak veszélyeit érdemes...

Az már régóta ismert, hogy a hosszabb utazás növeli a trombózis kialakulásának kockázatát. Elsősorban a repülőutakkal kapcsolatban halljuk ezt...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.