• Örökölt családi minták terhei generációkon keresztül

        Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

        Mindannyiunk életében felfedezhetők azok a félelmek, ellehetetlenült sorsok, rosszul végződött párkapcsolatok, betegségek, olykor megmagyarázhatatlan érzések, kétségek, egy korábbi családtagra vagy időszakra emlékeztető viselkedésminták, melyeket tudtunkon kívül vettünk át generációról generációra. Ránk ragadt és cipeljük a nehéz családi örökség mintáit, anélkül, hogy igényt tartottunk volna ezekre.

        Vajon törvényszerű-e, hogy ezzel csakis a szenvedés, a kudarc körhintáját tartjuk mozgásban? Ha igen, mindenkinek azonos, vagy az adott élethelyzetéhez igazodó esélye van kiszállni ebből a körforgásból? Egyebek mellett erre is kerestük a választ, valamint a témához kapcsolódóan a családállítás áldásos hatását is nagyító alá vesszük.

        Amikor sorozatban állít fájdalmas kihívások elé a sorsunk, a napi életünk, egyre makacsabbul várjuk a választ: „Miért épp velem történik a tengernyi megpróbáltatás? Mikor ér véget a sikertelenség, a betegség, a csalódás, a társtalanság, a munkahelyi kudarc, a pénztelenség hosszú sora?" Dr. Kocsis Beáta pszichológustól-, család- és párterapeutától arra a kérdésre kerestük a választ: bárki képes-e kérdéseinek rátaláló szerepére, vagy többségünk kereső marad, és feladja az ok-okozati összefüggés felfedezését, és sodródik a nem kívánt életérzéssel?

        - Egyre többen keresik a választ a miértekre, melyek hullámvasútként hol megkeserítik, hogy kellemesen élhetővé teszik a mindennapjaikat. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak fekete, vagy fehér bármely történés az életünkben. Minden ember más, így a családja, és az örökölt családmintája is különbözik, illetve az is, ahogyan az emberek a mélypontokról a kiutat keresik. Akiből hiányzik az ösztönző erő, mert nem lát maga előtt fontos vagy elérhető célokat, örök kereső marad. Vagy inkább kesergő kereső, majd feladó. Családi minta ez is. Erre szocializálódott az ősei által.

        A kérdések ok-okozati összefüggéseire választ keresők könyveket olvasnak, spirituális, vallási, önismereti irányzatok felé fordulnak, előadásokra járnak, és ők azok, akik közül egyre többen a családállítás izgalmas világába is betekintenek. Tisztában kell lenni azzal is, hogy ha túl nagy a lelki fájdalmunk, hajlamosak vagyunk inkább kikerülni a megoldáskeresést. Csakhogy, ha kizárjuk az érzéseket, és hátat fordítunk a problémánknak, tudtunkon kívül megakadályozzuk azt a gyógyulási folyamatot, ami az elszenvedett traumát feloldaná. Így aztán arról is lemaradunk, hogy természetesen úton elengedjük a problémát, és tiszta lappal tovább járhassunk, egy tiszta úton. A fájdalom olykor sokkal mélyebb sebet ejt a lelkünkön, míg utat nem tőr, hogy kifejeződhessen, és megoldódhasson.

        - Ez máris egy negatív örökölt családminta, hiszen akkor, ha valamelyik szülő, vagy dédszülő, nem dolgozta fel például a társának a váratlan halálát, nem is beszélt róla, akkor a kifejeződés módja a következő generációk, családtagok valamelyikénél okoz boldogtalanságot, fájdalmat.

        - Pontosan így van! Egy férfi páciensem akkor veszítette el a gyermekei édesanyját, amikor bejelentette, hogy válni akar tőle, mert szerelmes lett egy ifjú hölgybe. Az asszony másnap összeesett és meghalt. Mondják, megszakadt a szíve a bánatban. A férfinak másik kapcsolata is volt, vagyis három nőt boldogított vagy tartott a bűvkörében. A három kisiskolás gyermeke minderről semmit nem tudott. Amikor a férfi a gyászév letelte után „talált” egy pótanyát a gyerekeinek, magának feleséget, akkor vajon mi történt? Az új családtagot a kisiskolás gyermekével soha senki nem fogadta el a feldolgozatlan gyászfájdalmával terhes családi házban. Hiába forgatta a hölgy a saját lakása árát az új család életének fellendítésébe, szépítésébe, azt érezte, mintha vendégségben lettek volna a családnak remélt, vadonatúj életükben. A férfi, vagyis a férjévé lett özvegyember nem tisztázott semmit három vérszerinti gyermeke előtt. Így az apa, az ártatlanság megtestesítője maradt a tudatukban, és a lelkükben, az új feleség pedig a betolakodó, gonosz mostoha a fiával együtt. Kényelmes volt a férfinak ez a szerep, a lepel nem hullott le róla, csak a lelkiismeret-furdalása taszította a depresszióba és az alkoholfüggőségbe. A nő így is elfogadta, szerette, támogatta, pedig mindennel tisztában volt a férje előéletét tekintve. Végül 14 küzdelmes év után az akkorra meggyötört feleség idegösszeomlást kapott a hazugságok, megaláztatások, megcsalások, viták kereszttüzében. A felnőtté cseperedő fia sokáig támogatta szeretetével, figyelmével édesanyját, és az új házasságból született öccsét. A különös házasság a deprimált férj kezdeményezésére válással végződött.

        Ezt olvasta már? Az alkoholfüggőség - A leszokás módszerei

        - Ez lehetett örökölt családminta a férfi részéről?

        - Vélhetően igen. A szülei, nagyszülei sorában bizonyára élt depresszióval, szorongással küszködő ember, akit a büntetésre hajlamos, az italozást kedvelő, uralkodó alkatú férje, képmutatásra késztette, mert a dolgok úgy voltak rendben. Így tehát a volt férj is örökölte, magába szívta az anyja méhében. A szőnyeg alá söprés „tudományát” mindenesetre generációról, generációra örökölték. Ami nem látszik, az nincs is. Ezt a mintát bizonyosan lekövette a szóban forgó férfi, örökölve a deprimáltságot is.

        Hirdetés

        - Mi a helyzet azzal az anya-fia pozitív kapcsolattal, ami kezdetben segítség lehetett a megkeseredett nő számára, viszont esetleg teher, negatív minta a felnőtté vált fia életében?

        - Amikor felnőtt férfivé érett a nő fia, nagyot fordultak az érzései. Mintha tűz égette volna el a fiatalember odaadását. Megvető, lekezelő lett édesanyjával, jelenleg szinte a közöny az egyetlen érzés köztük, ami a már családos férfi részéről megmaradt. Ez vésődött belé, nem tudott felnézni édesanyjára többé, mert összeállt róla egy furcsa kép. Az anya gyenge volt, hagyta magát megalázni, és jóhiszeműen tűrte az anyagi kizsákmányolását is exférje által. Hiába a szakmai elismerések sokasága a nő életében, mára elzárkózik a világtól, neveli legkisebb, gimnazista fiát, és egyik betegségből kerül a másikba. Párkapcsolatba nem kíván lépni senkivel. Fia számára ez az anyai minta már nem értékelendő, sajnos inkább lekezelendő, megvetendő. Túl büszke, hiú ahhoz, hogy gyengeségeivel fogadja el az édesanyját, és türelemmel forduljon felé.

        - A nő mintakövetése is visszavezethető valamelyik örökölt családi modellhez, amit ő élt meg gyermekként, vagy épp még az anyaméhben?

        - Igen, minden történet, melyen a családunkkal osztozunk már a fogantatásunk előtt elkezdődik – feleli dr. Kocsis Beáta pszichológus. – A legpicinyebb biológiai állapotunkban az anyánk, a nagyanyánk petesejtjein, sejtjein osztoztunk, benne a saját életük lenyomataival. Ugyanez elmondható az apai ágról is, az ő magzati koráról. Ez alapból három generációt érint. Ha hozzáadjuk, hogy tervezett gyermek volt-e valaki, vagy megesett vele az édesanyja, vagy csak elvette feleségül a szerelme, a hódolója, akkor még rosszabb a helyzet. (Kacifántosabb a viselkedési minta, ha a nemző férfi a fogantatás után faképnél hagyta a megesett nőt.)

        A várt és az anyaméhben már dédelgetett babák boldogabbak, nyugodtabbak, kevésbé lesznek hajlamosak depresszióra, agresszivitásra. Kutatások igazolják azt is, hogy az anya vérében a tápanyagokkal, vitaminokkal együtt számtalan negatív érzelmi információ is befészkeli magát. Érdekes felfedezés az is, hogy az áldott állapotban lévő kismamák, ha tartós idegeskedésnek, szomorúságnak, félelemnek vannak kitéve, akkor a stresszhormonok átjutnak a méhlepényen, és összehúzódásra kényszerítik a magzat bélrendszerének ereit. Ezt „Küzdj vagy fuss!” állapotnak nevezik, ami végigkíséri a megszületett gyermek egész életét. Ez már a születése pillanatában megmutatkozhat: lehet koraszülöttség, előrebukott köldökzsinórral világra jövetel, légzési elégtelenség, emésztési zavar, hasfájás, vigasztalhatatlan sírás a trauma következménye.

        - Milyen tanulságot vonhat le a sok megaláztatást eltűrő nő? Mi a helyzet a felelősséget vállalni nem tudó, örök elégedetlen exférjjel?

        - Ha van még elegendő ereje, és életöröme a hölgynek, gondolja végig, hogy vajon a saját édesanyja miként fordult a férjéhez, vagyis az ő apjához. Vélhetően az anya sokat tűrt a kicsapongó férjének, aki a külvilág felé olykor még szerethető családfő is tudott lenni, de alapvetően agresszív és nárcisztikus személy volt. Lehet, ezt a saját anyjától vagy dédapjától örökölte, de mindig az övé volt az utolsó szó. Ha kellett agresszív formában, alkoholos állapotban vagy épp észérvekkel, ha jó passzban volt. A feleség, aki számos kisebbségi komplexust cipelt, ami szégyenérzettel keveredett, mindent eltűrt. Gondolom, még a vaslavórt is bekészítette a hajnalban részegen hazatérő férjének a hitvesi ágy mellé, és a családi béke kedvéért eltűrte másnap vagy harmadnap a házastársi elvárások teljesítését az ágyban, aztán sírt a hideg fürdőszobában. Ki tudja? A lánya ezt a mintát látta, belevésődött, hogy ki kell tartani, mert a család szent. De mi és ki mellett is tartott ki az édesanya, és milyen útravalót adott a lányának? No, hát az ő párkapcsolatai, kishitű, szorongó természetét biztos egy életen át „bélyegként” viseli a sejtjeiben. A nagyanyja is ilyen lehetett, csak sokkal elnyomottabb.

        - Ahogy említette, mindent meghatároz a korai anya-gyermek kapcsolat, ami segíthet a gubancok kioldásában

        - Nem ennyire egyszerű a helyzet sajnos. Az bizonyos, hogy a nagyanyánk által annak idején megélt és elszenvedett keserűségek, fájdalmak, traumák – egészen gyerekkorától -, a férjével való csendes, de szeretetlen élet, a hajnaltól késő estig tartó munka a ház körül, a gyerekek nevelése, mind beleivódtak abba a gondoskodásba, amit a lánya kapott. Így, ha a most 30-40 év körüli, harmadik generációban élő leánya elégedetlen a sorsával, és akár anyagyűlölőnek tekinti önmagát, megvan a válasz a kérdésre. Leegyszerűsítve persze. A nagyanyának nem volt ideje annak idején a leányával foglalkozni, akinek még a testvéreit is nevelnie kellett, ráadásul korán főznie, mosnia, takarítania kellett. Sem dicséretet, sem kimutatott szeretetet nem kapott, így nem is tudott kötődni az anyjához, de elvárták tőle. A felnőtté vált asszony később ment a férje után a földekre, hogy boldoguljanak, dolgoztak napestig, az ő gyerekeik pedig mellettük másztak négykézláb vagy a közelben lakó rokonnál vendégeskedtek. Az asszonynak ugyanúgy nem volt ideje és türelme a kislányára, mint 55-60 éve rá, amikor éhezte édesanyja figyelmét, szeretetét. A harmadik generációban élő lány, aki vélhetően már asszony és gyermekeket szült, abban biztos, hogy a saját gyermekével sokkal odaadóbb lesz, és szeretettel, gondoskodással veszi körül. Változott annyit a világ, hogy erre van is esélye, de a sértődöttség, a szeretethiány mindig a zsigereiben marad.

        - Mondhatjuk azt is, hogy ha az anya örökölt traumát hordoz, az valamiképpen befolyásolja a harmadik generációban babát váró nő gyöngéd kötelékét a magzatához?

        - Sajnos könnyen megtörténhet, főként, ha bármi okból, a korai anya-gyermek kapcsolatban megnélkülözik egymást. Másképpen. A gyerek úgy élheti meg az anyától való elválasztást, mintha az életére törtek volna. Amit az anya nem kapott meg a saját anyjától, az hatással van arra, hogy mit képes adni a saját fiának vagy leányának. Így fordulhat elő, hogy esetenként az apák türelmesebbek, ragaszkodóbbak gyermekükhöz, mivel ők az édesanyjuktól és az édesapjuktól is mély szeretetet kaptak elutasítás nélkül. A szeretethiányos, harmadik generációba tartozó, 35-40 év közötti nő sajnos képtelen lesz gátlások nélkül, valódi kíváncsisággal és örömmel nyitni a gyermeke és a külvilág felé. Arra pedig végképp minimális az esély, hogy elfogadja az édesanyját, noha az elvárásait kiköveteli, mintegy kárpótlásként a sivár kisded évekért. Ami viszont a legkritikusabb helyzet, hogy férjének édesanyját zsigerből nem fogja elfogadni. Nem tekinti szerethető lénynek. Hogyan is fogadná el, ha a sajátját is csak elviseli, és elítéli? Sehogy. Ördögi kör.

        - Miként lehet mégis jó feleség, és családanya?

        - Férjébe és a gyermekeibe kapaszkodik. Ha sikeres a munkahelyén, csöndesen, de ott is kiéli korai sérelmeit a munkatársain, és kisebbségi komplexusát flegmának tűnő, csendes, sértődött viselkedéssel kompenzálja. Ők azok a túlságosan zárkózottnak, visszahúzódónak látszó nők, akik feszültebb pillanatukban otthon mindent a párjuk „nyakába zúdítanak”, aki a szerelem kezdetén helyeslően bólogat. Az ilyen sértett lelkű nő, akit nem tanítottak meg szeretni, és ő sem szerette igazán a szüleit, önvédelemből mindenre talál magyarázatot, hogy felmentse magát. Hite szerint az jár neki, hiszen ő az áldozat kisded kora óta. Igen, ez is egy alig feloldható, öröklött családi minta, amit sejtszinten a gyermekek vagy majd a gyermekei csemetéi továbbvisznek, és épp úgy megélik, mint a fiatal nő.

        - Ez a különös öröklődés sosem ér véget, mindenhol felbukkan a rossz?

        - Létezik jó hír is. Megtörténhet, hogy olyan szerelmet, társat, barátokat vonzunk az életünkbe, akik épp az általunk elutasított, megtagadott viselkedésmintákat hozzák helyre az életünkben. Tőlük elfogadjuk. Ez pedig azért nagyszerű, mert lehetőséget kapunk arra, hogy a szüleink elítélt viselkedésmintáját csak azért is, mert tőlük kaptuk, más személy által mégis helyre tudjuk állítani az örökölt családminta dinamikáját. Ehhez kivételes szerencse és nyitottság kell. Hogy minden örökölt család modell kiábrándító-e? Nem lehet pontos válasszal szolgálni. Feketebárányok minden famíliában léteztek és léteznek, és azoknak leszármazottai is vannak. Ez tény. Az sem vitatható el, hogy akinek mind érzelmileg, mind anyagilag a családtagok személyiségét illetően kifinomultabb, rendezettebb a helyzetük az ősökre visszavezetve, számukra valamivel kisebb az esély, hogy épp a kártékony, rokoni, sejtszintű öröklődések érvényesülnek.

        - Valóban igaz, hogy csakis a pozitív érzésekre kell koncentrálni akkor is, ha szeretnénk a megélt negatív élményt elengedni, és az újat befogadni?

        - Ez hasonlít a gyászmunkához, amit muszáj elvégezni, mert az elfojtás károsan befolyásolhatja érzelmi életünket. Önsajnálat nélkül, a tények feltárásával érdemes a negatív érzéseket elmondani és letenni, mint egy felesleges poggyászt. Ezután, ha sikeres volt a rossz élmény elengedése, a kellemes érzések vizualizálása, felidézése, elképzelése, bizonyosan képes aktiválni azokat a valós jó élményeket, melyeket valaha valóban átéltünk. Az pozitív elképzelés tehát a gyógyulás kezdete lehet.

        A családállítás lényege

        Bert Hellinger pszichoterapeuta a nyolcvanas évek második felében kezdte el a családállítás módszerének kidolgozását. A lélekelemzés, a pszichoanalízis, a hipnózis és a családterápia módszereit saját eseteinek, pácienseinek körültekintő tanulmányozásával, megfigyelésével egyesítette. Túllépett a hagyományos nyugati pszichológia ismert fogalmának keretein, amivel hatalmas sikereket ért el a róla elnevezett családállítási módszerekben, ami kiscsoportos foglalkozásokban, hazánkban is népszerű felfedezése a családon belüli lelki „helyünknek”.

        A családi lélekben szigorú törvények uralkodnak, és ha ezek megsérülnek, az több generáción át negatív, rossz hatással lehet a családtagokra. Így hát a családi lélek megkezdi a kiegyenlítést, a jóvátételt.

        Bizonyára tapasztalták már, hogy minden különösebb előzmény nélkül, vagy épp az örökölt családminta miatt, a gyermekünk vagy saját magunk kezdünk el rosszul élni, nélkülözni, egyre több testi- lelki betegséggel szembekerülni. Bert Hellinger tanulmányai alapján az okok ezekben az esetekben javarészt nem a saját élettörténetben keresendők. Sajnos mindaddig eredménytelenek maradnak a testi és lelki kezelések, amíg a háttérben húzódó, gyakorta az ősökig visszamenő rejtett tények napvilágra nem kerülnek, és azok fel nem oldódnak a saját és a gyermekeink életének megkönnyítésére.

        A képzett családállítást végző szakemberek beszámolóiból, s a kutatási eredményekből kiderült: A Hellinger-féle családállítást követő egy éven belül a résztvevők közel 80 százalékának életében jelentős pozitív változás következett be. További 14 százalékuknak javult az életminőségük a korábbi helyzetükhöz képest. Megszabadultak bizonyos mentális betegségektől, megszűntek a kapcsolatbeli- és teljesítményeket érintő kudarcok. A fennmaradó 6 százalékot alkotó emberek körében semmilyen előrelépés nem történt, aminek oka további elemzést igényel, személyekre lebontva családi élettörténetüket.

        A legfontosabb alapszabály, hogy a családnak közös lelke, lelkiismerete van. Mindenkinek, akár élő, akár meghalt, joga van az odatartozáshoz. A rend egyik alapvető lényege: a gyermek a szüleitől kapja az életet, szeretettel fogadja el őket és a tőlük kapott életet. A szülők iránti tisztelet úgy fejezhető ki, ha engedjük őket a saját sorsukat élni, és ha kell, melléjük állunk, amit a gyermek épp így vár el a szüleitől. Akkor van rendben az életünk, ha egészségesek vagyunk, ha nem nélkülözünk, ha szabad akaratunk szerint, tisztességgel élünk, s véletlenül sem próbálkozunk szántszándékkal őseink vétkeit, hibáit, gyarlóságait elkövetni. A rend sohasem szabály vagy törvényszerűség, hanem az érzékelhető valóság, ezért nem lehet megválogatni, mert magától működik. A rend maga a szeretet a családtagok közt. Ha nincs rend, egymásra figyelés, megbukik a szeretet érzése.

        Ha nem ismerik el a kezdeti rendet, az örökletes, és nem feltétlenül pozitív családminták megoldatlanul gyermekeinkre, unokáinkra szállnak tovább. A megtagadottak családhoz való tartozását a rendszer kiegyenlíti. A családnak közös lelke, közös szeretete van, mely törvényszerűségen vétek külső hatásokkal változtatni.  A rend nem az önkényeskedést jelenti, nincs kiszolgáltatva annak, és legkevésbé a felsőbbrendűségnek.

        A gyógyulás

        Csakis azzal kezdődhet a gyógyulás, ha méltányolom azokat, akik ellen vétettem, akiket megbántottam, vagy akiket kirekesztettem az életemből, noha odatartoznának. Ahogyan megadom azt a tiszteletet, ami megilleti őket, újra helyre áll az egyensúly a testünkben és a lelkünkben. A teljes összhang és a családállítás sikere akkor valósulhat meg, ha a terapeuta nem akar gyógyítani, nem akar sorsokat megváltoztatni. Szándék nélkül kell elfogadnia azt, ami egy adott helyzetben, a családállítás izgalmas folyamatában megszületik, előkerült a mélyen szunnyadó páciens tudatalatti énjéből. Ezek lehetnek félelmek, szorongások, örökölt viselkedésminták, vágyak, elfojtások, fájdalmak.

        A betegségeken keresztül sok esetben olyan ki nem mondott érzések fejeződnek ki, amit a beteg nem akar elfogadni. Lehet ez egy személy, akihez számtalan trauma kötődik, vétek, amit megbánt, de nem tud szabadulni a bűntudatból, a testképzavar, a lélekben zajló fájó érzések, melyek megváltoztathatatlannak tűnnek, olyan családi- vagy munkahelyi feladatok, teljesítménykényszer, túlhajszoltság, nélkülözés, szeretetlenség érzése. Fizikai szinten a szüleink elutasítását a testünkben jelentkező fájdalommal, betegséggel, feszültséggel, zsibbadással, rossz testtartással, nyugtalansággal, hangoskodással, ingerültséggel éljük meg.

        Érdemes átgondolni a sok-sok negatív érzést, amit bármilyen okból, főként, ha igazságtalanul tartunk ébren szüleink iránt, mert a belső békénket, kiegyensúlyozottságunkat addig mi sem kapjuk vissza, amíg szeretetteljes viselkedést nem vagyunk képesek adni anyánknak és apánknak. Ha ezt elvarratlanul hagyjuk magunkban, továbböröklődik, és valamilyen formában sajnos ránk száll a gyermekünktől, vagy majd az ő utódaitól.

        Az örökölt családminták a jelen életünkben bölcsen és szeretettel helyrehozhatók. Érdemes gyakorolni a szeretet és a megbocsátás, a jóság pozitív megerősítő mondatait, és azokat tettekre váltani. Hellinger kiemelte a tanulmányaiban, hogy mindnyájunknak viselnünk kell a saját végzetünk terhét, és itt nem számít a teher súlyossága. Senki nem vállalhatja magára egyetlen családtagjának a sorsát sem, anélkül, hogy abból ne szülessen később valamilyen szenvedés. Ha valaki ezt már megtette, nyilván tapasztalja is, hogy mekkora keresztet cipel. Viseli és éli annak a sorsát, életét, akit sok-sok bajon átsegített, és ez akkor sem lesz feledhető, ha a családtag időközben elhunyt.

        Olvasson tovább! Felnőttkori befolyásolhatóság és az én határai

        Forrás: WEBBeteg
        Szerző: Balogh Mária, újságíró

        Szakértő: Dr. Kocsis Beáta pszichológus-, család- és párterapeuta

        Módosítva: 2019.09.01 09:36, Megjelenés: 2018.07.17 14:48
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Neuropátia

        Neuropátia

        Prof. Dr. Barkai László

        Milyen következményekkel járhat, ha nem kezelik? Az elhanyagolás veszélyei.

        Visszérteszt férfiaknak

        Visszérteszt férfiaknak

        WEBBeteg

        A visszérbetegség a férfiakat sem kíméli. Tesztelje visszerei állapotát!

        Az autista gyermekeknek felnőttkorukban is boldogulniuk kellene

        A magyar oktatásban sajnos nincs egységes, kidolgozott integrációs és oktatási-nevelési terv egyes, sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztésére. Így minden iskola úgy integrálja például az autista tanulóit, ahogyan tudja és ahogyan akarja.

        Cyberchondria: az internetes öndiagnosztizálás veszélyei

        A XXI. század egyik legnagyobb előnye, hogy az internetnek köszönhetően bármilyen számunkra szükséges információ néhány kattintással elérhető. Azonban a korlátlan információáramlásnak nemcsak előnyei, hanem árnyoldalai is vannak.

        Amíg a férj tagad, addig a feleség van nyeregben?

        A mai világ a rohanó és felfokozott élet, a pénz és megélhetés utáni hajsza mintha azt sugallná: pótolhatóak, kicserélhetőek vagy lecserélhetőek vagyunk. Bármikor. Ez kishitűvé, bizalmatlanná tesz sok embert.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.