Manaslu 2009 expedíció bemutatkozás

Szerző: WEBBeteg

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós sorozatot (Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László) a 2002-es, sikeres Everest mászás után indítottuk el azzal a céllal, hogy földünk 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát mássza meg magyar hegymászó és az ezzel kapcsolatos életmód-sport értékeket népszerűsítse. A 2008-as MAKALU (8463 m. Himalája) expedíciónk sikere, már a kilencediket jegyezhette!

Terveink:

Sajnos, 2009-ben sem tudunk visszatérni a CHO OYU -EVEREST 8850 méteres csúcsának oxigénpalack nélküli eléréséhez, a hatalmas északi falon keresztül! Kína ismét lezárta tibeti határait a külföldiek elől, Tibet megszállásának 50. évfordulója alkalmából!
Expedíciónk a következő évi 2010-es programját kényszerül előre hozni, a magyarok által még nem mászott MANASLU (8156 m. Himalája, Nepál) csúcsa az idei célpont.

Tevékenységünk:

Csapatunk, a „tiszta”, sportszerű mászásra nagy súlyt fektet. Nem használunk oxigénpalackot és magashegyi teherhordókat sem, inkább az alapos felkészülést részesítjük előnyben! 2003-ban létrehoztuk a „Nők nyolcezer méter felett” programot, melynek eredményeképpen négy magyar hegymászónő ért el nyolcezer méter feletti csúcsot.
Minden alkalommal filmet, fotót, előadásanyagot készítünk a magashegyek világáról, emberekről, egzotikus tájakról.
Fontosnak tartjuk, hogy ezeket az ismeretterjesztő dokumentumokat élménybeszámolókon ismertessük a sportot, főként az életmód-sportokat kedvelő fiatalokkal egyetemeken, főiskolákon, sportklubokban, szer-rehabilitációs foglalkozásokon és az élet számos területén.
Ösztönözzünk az utazásra, ismereteink gyarapítására, a mozgásra, egészségesebb életmódra, a magyarok megismertetésére távoli földrészeken is.
Környezetvédelmi programunkban, különös figyelmet fordítunk a hegyek tisztaságának megőrzésére, természeti értékeket féltő szemlélet kialakítására.

Expedíciónk 2008-ban részt vett az Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) által létrehozott „Sportoló Nemzet” program népszerűsítésében.

Előadásainkon meglepően sok érdeklődővel találkozunk. Tapasztaljuk, hogy élménybeszámolóink hatására mind többen kezdenek kirándulgatni, túrázni, síelni, vagy éppen hegyet, sziklát mászni. Egyszóval: mozdulni! Utat nyitva ezzel egy jobb hangulatú, egészségesebb életformának. Erőss Zsolt határon túli és Mécs László -az egészen fiatalokat is célzó- oktató programjainak is nagy a látogatottsága. (Általános iskolák, gimnáziumok, sport egyesületek).

Sok energiát fordítunk a médiumokkal való tartós, jó kapcsolat kiépítésére, főként a sport, a mozgás, a csapatszellem népszerűsítése érdekében.

Expedícióink rendszeresen és számottevően szerepelnek a médiában. Műholdas kapcsolat-rendszerrel, élő adásban tudunk beszámolni az expedíció munkájáról, média-partnereink segítségével.
Mindezek mellett, kiadványainkban is (plakátok, naptárak, üdvözlő és ismeretterjesztők) népszerűsítjük a „Magyarok a világ nyolcezresein” programját és annak támogatóit.

A Manaslu 2009 Expedíció résztvevői:

Erőss Zsolt
Az első magyar „hópárduc” számos Tien-San, Kaukázus, Pamír és Himalája expedíció eredményes tagja. Hét Himalája nyolcezres csúcs, a Mount Everest (8850m.), a Dhaulagiri (8167m.) a Makalu (8463 m.) Himalája, Nepál. A Nanga Parbat (8125 m.) a Gasherbrum II. (8035 m.), a Hidden Peak (8068m.) és Broad Peak (8047m.) (Karakorum-Himalája, Pakisztán) expedíciók vezető hegymászója! Hegyivezető, síoktató. Kitüntetés: Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje.

Kollár Lajos
Az expedíció vezetője-szervezője. A hegymászást 1972-ben kezdte. Tátra, Alpok, Kaukázus, majd az 1997-es és a 2001-es sikeres Grönland expedíció szervezője és résztvevője. A 2003-as Gasherbrum, és a 2005-ös MOL-K2 (8035, és 8611 m.) Karakorum – Himalája, Pakisztán) és a 2006-os Dhaulagiri (8167 m.) a 2008-as Makalu (8463 m.) Himalája, Nepál) és a 2007-es Hidden Peak (8068m.) és Broad Peak (8047m. Karakorum-Himalája, Pakisztán) expedíciók vezetője, szervezője.

Dr. Szabó Levente
Az expedíció orvosa és a blog szerkesztője.
Kárpátok, Tátra, Alpok mászásokat követően 2004-ben Ararát expedíció tagja (5100 m -Törökország). 2006-ban (Mount McKinley 6194 m), majd 2007-ben Dél-Amerika , (Aconcaqua 6959 m). Közben traumatológai osztály vezetése, Etiópia Jimma Egyetemi Kórházában és Etiópia legmagasabb hegyének megmászása (Rush Dejen 4600 m). 2001-ben az Indiai földrengést követően a magyar orvos-csapat tagja, 2003-ban az algériai földrengést követően a Miskolci Spider Speciális Mentőcsoport orvosaként vett részt a segítségnyújtásban. 2005 januárjában az Indonéziát (is) sújtó szökőár után a magyar orvos-csapat vezetője a sumátrai Banda Aceh-ben. Részvétel barlangi mentésekben a Magyar Barlangi Mentőszolgálat és a Barlangi Mentők Észak-Magyarországi Egyesülete orvosaként.Sebész, traumatológus, katonai és katasztrófaorvostan szakorvos, barlangi és speciális mentő, barlangi túravezető.

Barna Dániel
Járt az Aconcaguan (6959 m) és a Tupungaton (6550 m), valamint néhány évvel később a Huascaranon (6768 m) illetve a bolíviai Huayna Potosin (6088 m). 2005-ben feljutott Kazahsztán legmagasabb csúcsára, a Han Tengrire (7000 m) az északi oldalról. Megjárt 23 alpesi 4000-es csúcsot, rendszeresen sítúrázik az Alpokban (például Mont Blanc, Fiescherhorn, Signalkuppe, Aletschorn, Barre des Ecrins...).

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Koronavírus - 6390 új fertőzött...

A beoltottak száma 6 126 420 fő, közülük 5 842 885 fő már a második oltását is megkapta, 2 515 398 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Mellkas-CT-vizsgálat

Milyen betegségek kimutatására alkalmas a mellkas CT-vizsgálata? Mennyire megbízható módszer ezen betegségek kimutatására? Igényel-e...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.