Miért fontos a kollagén szervezetünk számára?

Szponzorált tartalom
megjelent:

Manapság egyre népszerűbb étrend-kiegészítő a kollagén. Elsősorban fiatalító hatása miatt került a középpontba, de számos egyéb előnye van, például ízületvédőként funkcionál, szépíti a bőrt. (x)

Mit kell tudni a kollagénről?Mit kell tudni a kollagénről?

A kollagén egy olyan fehérje, melyet három különböző aminosav alkot. Komplex anyag: rugalmas állaga van, mely alkalmazkodóképes, mégis erős alapot ad. Az emberi szervezetben található fehérjék 70%-a kollagén, amely nagyjából 75%-ban felel a bőrünk egészségéért és fiatalos megjelenésünkért. A kötőszövetek fő alkotója, így vázát képezi a csontoknak, bőrnek, ínaknak, szalagoknak és belső szerveknek is.

A kollagént az emberi szervezet természetes módon termeli, a kiegyensúlyozott és egészséges étrend pedig segíti a szintézisét. Nagyjából 30 éves korunk környékétől erőteljesen lelassul termelődése, így ekkor még inkább ajánlott pótolni. Fontos megjegyezni, hogy alapvetően az emlősök szervezete termeli, tehát a kollagént tartalmazó étrend-kiegészítők mind állati eredetűek, így a vegán étrenddel nem összeegyeztethetők.

Milyen előnyökkel jár a rendszeres fogyasztása?

A kollagén bőrünk feszességének megőrzésében játssza a legnagyobb szerepet, emellett kiváló hatással van az ízületeinkre, és további előnyökkel jár a megfelelő mennyiségű bevitele:

  • túlsúly elkerülése;
  • szorongás kezelése, közérzet javítása;
  • megfelelő bélműködés támogatása;
  • körmök egészségnek megőrzése;
  • hajnövekedés egészséges szinten tartása.

Melyek a természetes forrásai?

A kollagén legjobb forrásai a máj, vese és egyéb belsőségek, a halak (tonhal, makréla, hering), a kaviár, különböző sajtok, vaj és tojás.

Melyek a természetes forrásai?Miért tud hatékonyabb lenni egy-egy étrend-kiegészítő?

Az étrend-kiegészítőkkel célzottan szabályozhatjuk a kollagén bevitelét a kívánt eredmény irányába. Hidrolizálási technikáknak köszönhetően úgy bontják fel a kollagént ezekben a készítményekben, hogy nagyban javuljon a felszívódása és annak gyorsasága is. A természetes forrásokból történő pótlása egészséges, de kevésbé hatékony a felszívódás miatt.

Mely formátumú kiegészítők a leghatékonyabbak?

A belsőleg alkalmazható táplálékkiegészítők a leghatékonyabbak, azaz a por, kapszula és legfőképp a kollagén alapú italok. A kollagén ital hasznosul a leggyorsabban, a mennyiségi bevitel is könnyen szabályozható. A vízben vagy egyéb italban oldott kollagént több részletben is bevihetjük, a kapszuláknál viszont egységnyi adagok vannak. Nagyon fontos a magas C-vitamin-bevitellel való támogatása, mivel kulcsszerepe van a kollagén szintézisében.

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kádár Eszter
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.