Dr. Obbágy Veronika tüdőgyógyász főorvos: 24 órás szolgálatban

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Dr. Obbágy Veronika tüdőgyógyász főorvos, a Prestige Magánkórház orvosa évtizedeken át szolgálja alázattal és nagy szakértelemmel Nyíregyháza és a vármegye betegeit, ma már mint nyugdíjas főorvos. Idén ő lett az egyik közönségdíjas a 2017-ben alapított Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj megmérettetésén.

A díj története

A Nobel-díjas professzor, Szent-Györgyi Albert nevével fémjelzett díjat 2017-ben hívta életre a Goodwill Pharma Az Egészségért Alapítvány. A díjjal a páciensek fejezhetik ki köszönetüket az orvosszakma legelhivatottabbjainak. A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

– A közönségdíjra maguk a páciensek jelölik az orvosokat, rendhagyó módon saját, személyes történeteikkel. Miben más egy ilyen elismerés?

Dr. Obbágy Veronika tüdőgyógyász főorvos; A kép forrása: Prestige Medical Center

Teljesen más egy ilyen jellegű elismerés, mint egy szakmai vagy állami díj. Eleve meglepődtem azon, hogy jelöltek, ugyanis két éve eljöttem nyugdíjba, nem is számítottam arra, hogy engem majd még egyszer megjutalmaznak.

Úgy gondoltam, megkaptam minden lehetséges elismerést: 2009-ben kórházunk vezetősége Semmelweis díjban részesített, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság 2013-ban Schweiger Ottó díjjal jutalmazott, ami a szakmánkban egy nagyon nagy elismerés, 2020-ban pedig, mint görög katolikus vallású, a Nyíregyházi Egyházmegye Szent Miklós-díját vehettem át Szocska Ábel megyéspüspöktől.

Egészen véletlenül jutott a tudomásomra, hogy jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra. Egyik volt kollégámra szavaztunk a honlapon, és akkor vettük észre a férjemmel, hogy én is ott vagyok a listán. Megtisztelő és egyben meglepő is, hogy ennyien szeretnek, tisztelnek. És most nem csak a betegeimre gondolok. A díj kapcsán több helyen nyilatkoztam, és az orvoskollégák jelezték, hogy olvastak rólam, vagy épp én értesülök arról, hogy az egyik volt kollégámat vagy volt évfolyamtársamat elismerésben részesítették. Ezek a díjak és a róluk szóló híradások erősítik az orvos-orvos kapcsolatokat is, amire egyébként nem mindig van idő és lehetőség a hétköznapokban.

– Hívő ember. Görög katolikus családban nevelkedett, ráadásul férje és egyik gyermeke is pap. Miben nyújt többletet vagy éppen segítséget hivatásában a vallás?

Teljes szívemmel és tudásommal végezhetem a munkámat, ami egyben a hivatásom. A tudást eszköznek tartom Isten kezében, és boldog vagyok, hogy ilyen hivatásom lehet: az emberek gyógyítását szolgálhatom. Mindig szeretettel, türelemmel, gondoskodva és alázattal törődök a betegeimmel. Mondhatni, 24 órás szolgálatban végzem az orvosi hivatásomat, elérnek több kommunikációs csatornán a betegeim, igaz, két éve nyugdíjaztak, a nyíregyházi Megyei-Városi Tüdőgondozó Intézetből jöttem el, de még ma is rendelek. Nincs titkosítva az elérhetőségem, szívesen megadom az e-mail címemet, hogy tanácsot kérhessenek a páciensek, felírom nekik a készítményeket, ha éppen arra van szükség, van, hogy késő este kapok egy vizsgálati eredményt és még ránézek lefekvés előtt. A beteg megérzi a gondoskodást, a figyelmet, hogy ha az orvos minden tőle telhetőt megtesz, hogy meggyógyítsa.

– Mindig is orvos szeretett volna lenni? Tudatosan készült erre a pályára?

Már 4 évesen azt mondtam selypítve, hogy orvos szeretnék lenni. Igen, mondhatjuk azt, hogy tudatosan készültem a pályára, még a matematika tanárom sem tudott eltéríteni. Szüleim féltettek, hogy csalódni fogok, mert mint görög katolikus családban nevelkedett gyermeket nem vesznek fel majd az orvosi egyetemre. 1975-ben érettségiztem az edelényi állami gimnáziumban, és aki egyházi iskolában tanult, helyhiányra hivatkozva egy évig úgymond pihentették és nem mehetett egyből továbbtanulni. Engem szerencsére felvettek Debrecenbe, az orvosi egyetemre.

– 1986-ban szakvizsgázott tüdőgyógyászatból. Miért éppen eme terület mellett döntött?

Több szempont is befolyásolt a döntésemben. Egyrészt az öcsémet tüdődaganattal operálták Budapesten, és vittek magukkal a szüleim, amikor látogatóba mentünk a kórházba, és mély benyomást tett az ott végzett munka, ápolás. Édesanyám is sokszor betegeskedett, asztmája volt és sokszor befulladt, 18 évesen már volt jogosítványom és én vittem be a kórházba. Csodálva néztem, hogy milyen gyorsan felépül az anyukám a hatékony kezelésnek köszönhetően. Másrészt a debreceni klinikán csak a kerettagok maradhattak, és nekik ajánlották fel a meghirdetett állásokat. Felmerült a gyermekgyógyászat és a szülészet, de végül a szemészet és a tüdőgyógyászat maradt, mint lehetőség, és mind a két helyre jelentkeztem. Először Dr. Mihóczy László professzor úr keresett meg, hogy menjek be hozzá egy megbeszélésre, majd úgy váltunk el, hogy szívesen látna a munkatársai között. 1981 és 1993 között dolgoztam a Tüdőklinikán, mint egyetemi tanársegéd.

– Mint papfeleség, mindig követnie kellett a férjét, ahová éppen áthelyezték. Milyen városokban és intézményekben fordult meg a pályafutása során és milyen emlékei vannak?

Nyíregyházán kezdtünk el élni, és én Mátészalkán, a Tüdőgondozó Intézetben és a Városi Kórházban kaptam lehetőséget, ezt követően pedig Nyíregyházán, a Megyei-Városi Tüdőgondozó Intézetben folytattam a hivatásomat. Közel 20 évig, nyugdíjazásomig voltam osztályvezető vagy intézetvezető, ezek mellett magánrendelésem volt, a Prestige Magánkórház igazgatója keresett meg, hogy vállaljak betegeket a klinikájukon.

Izgalmas mindennapjaim voltak... Orvos, papné, családanya, mindenhol helyt kellett állnom. Emlékszem, annak idején éjszaka stoppoltam a gyerekeim zoknijait, és arra ébredtem fel, hogy megszúrta az ujjamat a tű. Ahhoz a mai napig ragaszkodom, hogy elolvassam a szakmai folyóiratok engem érdeklő cikkeit, mert folyamatos tanulás jellemzi az orvosi szakmát. Amennyiben éjszaka van rá időm, akkor olvasom el az ágyam vagy az asztalom mellett tornyosuló újságokat.

– Milyen panaszok esetén fordulnak önhöz a betegek?

Egyebek mellett nehézlégzés, köhögés, mellkasi fájdalom, asztmás tünetek és légúti allergiás betegségek miatt jönnek a páciensek, de nagy kihívást jelentenek a dohányzásról való leszokásban végzett feladatok. Ismeretterjesztő előadásokat tartottam a dohányzás káros hatásairól és a leszokás módjairól általános és középiskolákban, mai napig nyugdíjas klubba hívnak, mert kiemelkedően fontosnak tartom a prevenciót, az egészséges életmód hangsúlyozását. Sokszor el kell magyaráznom nekik, hogy milyen betegséggel küzdenek, milyen gyógyszer a megfelelő a számukra, hiszen ha nincsenek képben, ha nem nyújtunk számukra betegedukációt, nem tudják hová tenni a panaszaikat, tüneteiket, mikor kell orvoshoz fordulni. Nagyon fontosnak tartom a tüdőbetegségek megelőzését és szűrését is, legyen az röntgen az elváltozással járó betegségek korai felfedezésére vagy légzésfunkciós vizsgálat, amely a tüdőkapacitás mérésére szolgál.

Dr. Obbágy Veronika tüdőgyógyász főorvos

1981-ben szereztem diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán. 1986-ban szakvizsgáztam tüdőgyógyászatból. 1981-1993-ig a DOTE Tüdőklinikán dolgoztam egyetemi tanársegédként, mivel klinikai kerettagként az egyetemen maradhattam. Családi okok miatt 1993 és 1999 között Mátészalkán dolgoztam, ahol egyidejűleg a Tüdőgondozó Intézetben tüdőgyógyászként és a Városi Kórházban a Kórházhigiénés Osztály osztályvezetőjeként álltam helyt. 1999-től szolgálom a betegeket Nyíregyházán, a Megyei-Városi Tüdőgondozó Intézetben, melyet 2000-2013-ig intézetvezetőként irányítottam.

Évente több továbbképzést tartok tüdőgyógyászoknak, háziorvosoknak; ismeretterjesztő előadásokra hívnak általános és középiskolákba. Rendszeresen publikálok szakmai folyóiratokban tbc, asztma, COPD, szűrés témakörökben.

Jelenleg tagja vagyok a Társaság Epidemiológiai és Gondozási Szekciója 9 tagú vezetőségének és a Tüdőgyógyász Szakmai Kollégium Tbc Szakmacsoportjában is dolgozom. 1996-2009-ig tanítottam a DEOEC Főiskolai Karán Nyíregyházán élettan-kórélettan és orvosi latin tantárgyakat. Három gyermek édesanyja vagyok, akik közül az egyik szintén pap, a másik tanár, a harmadik pedig orvos, öt unokánk van.

WEBBeteg logó

Szerző: WEBBeteg
Tóth András, újságíró

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.