Magyar fejlesztésű szoftver a Parkinson-kór ellen

szerző: Gorzsás Anita, újságíró - WEBBeteg
frissítve:

A Clavicont egy neurológiai és pszichológiai diagnózisok felállítását támogató eszközt dolgozott ki, mely a Parkinson-kór kezdeti tüneteit is ki tudja mutatni. A magyar startupról Urszin Sándor igazgatóval beszélgettünk.

Mit lehet tudni a szoftverről?

A Clavicont egy magyar fejlesztésű szoftver, amely bonyolult algoritmusokkal a Parkinson-kór korai tüneteit szűri ki a felhasználó gépelése alapján, illetve a betegséggel diagnosztizált páciensek állapotát képes elemezni. Két év kutatómunka biztosítja a rendszerben rejlő tudást. A rendszer külön orvosi, és egyéni használók által használható változatban is elkészült.

Honnan jött az ötlet? Miért éppen a Parkinson-kór?

Hat évvel ezelőtt figyeltem föl e-mailek-ben, word dokumentumokban a gépelési elütések néhány érdekes sajátosságára. Kíváncsiságból próbáltam megfejteni a sajátosságok mögötti szabályszerűséget. Ennek a kapcsán végül a Parkinson-kór került a látókörömbe.

A vizsgált személynek rövid, általunk adott szövegmintákat, vagy egyszerű fogalmazványt kell begépelnie. A gépelés során a szoftverünk legyűjt olyan adatokat, amiket a szoftver egy másik része körülbelül 10 másodperc alatt feldolgoz, és ki is értékel.

A csapatban kettő adatszakértő található, egy agykutató, egy marketingszakértő és én. Külsősként három neurológus és két programozó segíti a munkánkat. A szükséges tudás megvan.

A Clavicont magyar fejlesztésű szoftver

Magyarországon még nem elérhető, egyedi felkéréseket már tudtunk teljesíteni, a forgalmazással azonban meg kell várnunk néhány hivatalos engedélyeztetési lépést, itt még a mi térfelünkön pattog a labda.

A Clavicont csapata is bekerült a 60.000 euró összdíjazású, EIT Health által meghirdetett startup verseny 25 legjobbja közé. Hogy áll a verseny?

A szűkebb döntőről egy hajszállal lemaradtunk. Jó produkciók korrekt versenye volt, és számos elismerést így is kaptunk. Egy pici szerencse hiányzott ezúttal.

Milyen terveik vannak a jövőre vonatkozóan?

Szeretnénk befejezni a termék minősítésével, engedélyezésével kapcsolatos folyamatot, és elkezdeni a forgalmazást. Befektetőkkel is tárgyalunk, ebben a szakaszban már tervezzük egy befektető bevonását.

Bővebben Mi a Parkinson-kór?

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Gorzsás Anita, újságíró

Cikkajánló

Visszérpanasz
Visszérpanasz

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom? Mi lehet a kórokozó?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító és Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg összeállítás - Dr. Zsuga Judit, Dr. Kerekes Éva
WEBBeteg - Cs. K., fordító és Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.