Akár egy egyszerű manőverrel is megszabadulhat a szédüléstől

szerző: dr. Gács Gyula, neurológus - Neurológiai Központ
megjelent:

A szédülés egyik típusa az úgynevezett BBPV, vagyis a helyzetváltoztatással összefüggő szédülés, ami forgó jellegű, és a fej mozgatásának hatására jelentkezik.

Dr. Gács Gyula tanár úr, a Neurológiai Központ neurológusa szerint nem kell beletörődni, hogy forog körülöttünk a világ, hiszen egyrészt fontos a pontos diagnózis, másrészt sokszor egy igen egyszerű manőver megszüntetheti a tüneteket.

BBPV – a fej helyzetváltoztatásával összefüggő forgó szédülés

Az angol benign paroxysmal positional vertigo kifejezésből kialakított betűszó, a BBPV egy igen gyakori szédüléstípusra utal. Ez a jóindulatú, rohamokban jelentkező, a fej helyzet változtatásával összefüggő, forgó jellegű szédülés azért alakulhat ki, mert a belső fülben található apró mészkőkristályok valamiért elmozdulnak a helyükről és a folyadéktérben elúsznak a három pár félkörös ívjárat valamelyikébe (leggyakrabban a hátsó ívjáratba).

Kérdés tehát az, mi okozhatja a kristályok elvándorlását? Ennek számos oka lehet a fej kisebb sérülésétől, a belsőfül vírusos gyulladása (labyrinthitis) át a nyak ultrahangos kezeléséig bármi, ami valamiféle traumát jelent a belső fül számára A teendőket a diagnózis meghatározza, az ok feltételezése nem változtat rajta.

Mikor és hogyan jelentkezik a szédülés?

A BBPV döntően olyan mozdulatokhoz, mozgáshoz kapcsolódik, ami a fej helyzetváltoztatásával jár – a gravitációval összefüggésben. Sokszor ilyen a lefekvés, felkelés, ágyban való megfordulás, lehajlás, felnézés, egy gyors fejmozdulat.

Ez a fajta szédülés leginkább ahhoz hasonlítható, amikor forog velünk a világ, mintha leszálltunk volna a körhintáról. Ha a belső fül okozza a bajt, gyakran társul a szédüléshez ún. nystagmus is, vagyis olyan állapot, amikor a szemek akaratlanul ütemesen mozognak, a kiváltó októl függően meghatározott irányban.

A BBPV általában kevesebb, mint két percig tart, és két esemény közt jellemzően tünetmentes a páciens, bár előfordul olyan állapot is, amikor valaki úgy érzi, felborult az egyensúly érzéke. Maga a szédülés akár hónapokig is elő-előbukkanhat.

A forgó szédülés erőssége – számos tényezőtől függően – az igen enyhétől az nagyon súlyosig terjedhet.

A szédülés mellé, mint minden labyrinth eredetű szédüléshez ún. vegetatív tünetek csatlakozhatnak (hányinger, hányás, ájulás-érzés).

A kivizsgálás és a kezelés lépései

A BBPV általában jóindulatú betegség, de a kapcsolódó tünetek, valamint a panasz gyakori előfordulása az, ami miatt érdemes részt venni egy kivizsgáláson. A részletes anamnézis az esetek legnagyobb részében felveti a diagnózist, amit egy általános neurológiai vizsgálattal és provokációs teszttel, az úgynevezett Dix-Hallpike manőverrel tudunk igazolni. Ennek során a beteget ülő helyzetből hanyatt kell fektetni, fejét az ágy szintje alá süllyeszteni, 45 fokkal oldalra fordítani, majd ismét felültetni. Utána a másik oldalt is tesztelni kell. Ezzel a provokációval a hátsó ívjáratot érintő BPPV-s betegeknél tipikus szédüléses rohamot lehet előidézni, mely a fent említett jellegzetes szemmozgással, nastagmussal jár. A szédülés maximum 2 perc alatt el is múlik.

Néha a vizsgálat a jellegzetes történet ellenére nem bizonyul pozitívnak, amihez tudni kell, hogy a szédülés néhányszori ismétlés után „kimerül” s egy ideig nem ismétlődik. Ha a beteg például rázós járművön érkezett hozzánk, érdemes vizsgálatot fél-egy óra után megismételni-figyelmeztet dr. Gács Gyula tanár úr, a Neurológiai Központ neurológusa. A kivizsgálás során azonban az is felmerülhet, hogy képalkotó diagnosztikára és más szakorvosok vizsgálatára is szükség van, fontos lehet többek közt a fül-orr-gégészeti, a kardiológiai, esetleg az ortopédiai vizsgálat.

BBPV diagnózis esetén megoldást jelenthetnek bizonyos manőverek, amelyek az egyensúlyozásért felelős félkörös ívjáratokban lerakódott kristályokat különböző mozgássorokkal visszaterelik a helyükre. A leggyakrabban alkalmazott technika az Epley-manőver, amit a neurológus elvégezhet, s egyetlen beavatkozással 70-80 százalékos sikert érhet el. Ha mégsem, a manőver megismételhető. Maga a BPPV azonban a későbbiekben visszatérhet (a mészszemcsék ismét elkóborolnak), de a kezelés természetesen megismételhető.

Tovább A szédülés típusai és lehetséges okai

(Forrás: Neurológiai Központ)

Cikkajánló

Szédülés
A szédülést számos ártalmatlan ok és veszélyes betegség is okozhatja. A panaszok pontos megfigyelése, a szédülés jellege azonban rendszerint segít eldönteni, hogy a háttérben vérnyomásprobléma, valamilyen idegrendszeri rendellenesség, daganatos elváltozás vagy a fül megbetegedése áll-e.
Reflux
Reflux

Milyen szövődményei lehetnek, ha nem kezelik?

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.