A magány nem tesz jót a vérnyomásunknak

Szerző: MTI

A másokkal való kapcsolat hiánya nem csak boldogtalanná tesz, de az egészségre is káros hatással van: amerikai pszichológusok közvetlen összefüggést találtak a magány és a magas vérnyomás között.

A jelenség független volt a kortól, a dohányzástól, az elhízottságtól, a depressziótól és a stressztől is.

A Psychology and Ageing című szaklapban úgy fogalmaztak a kutatók, hogy a magány önmagában is egészségi kockázati tényezőként jelentkezik - közölte a The Daily Telegraph internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

A Chicagói Egyetem pszichológusai megállapításaikat egy hosszú távú kutatásból nyerték, amelynek keretében 229, 50 és 68 év közötti személynek tettek fel kérdéseket magányosságukról. A résztvevőket arra kérték, hogy osztályozzák a másokhoz fűződő kapcsolatukat.

Az ötéves vizsgálat során, egyértelmű összefüggést fedeztek fel aközött, hogy valaki a kutatás elején magányosnak érezte magát, illetve az időszak végére magasabb lett a vérnyomása. A magányhoz társított vérnyomás-növekedés a kutatás második évében jelentkezett, azt követően pedig folyamatosan fokozódott.

A jelenség a magukat csupán kis mértékben magányosnak érző embereket is érintette. A vizsgált személyek közül, a legmagányosabbak vérnyomása több mint tíz százalékkal növekedett, és a kutatás végén átlagosan 14,4 mm-rel volt több, mint a társasági életet élőké. Lehetséges, hogy a vérnyomás növekedését a magányos emberek társas kapcsolatokról alkotott képe vonja maga után.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Gyerekek Gyerekek

Mit tehetünk immunrendszerük erősítése érekében?

Portré Portré

Dr. Koncz Tibor reumatológus, manuálterapeutával beszélgettünk.

A magas vérnyomás leggyakoribb...

A magasvérnyomás-betegség napjainkban népbetegségnek mondható kórkép, szinte minden családban előfordul. Hazánkban a hipertónia a leggyakoribb...

Magas a vérnyomása? Ezekkel fontos...

A vérnyomás a szív által kipumpált vér áramlása által létrehozott paraméter. Amikor a szív összehúzódik, kilöki magából a vért, azt...

Magas vérnyomás - Kik a...

A hypertonia betegség alattomosan, gyakran tünetmentesen károsítja érrendszerünket, így alapvető a vérnyomás mielőbbi normalizálása. Sokakban...

Magas vérnyomás - Amit Ön is...

A magas vérnyomás olyan állapot, amit rendszeresen, az élet végéig folyamatosan kezelni kell. Az életmódváltás nagyban hozzájárul a magas...

Munkahelyi stressz okozta magas...

Intenzív szellemi terhelés közben (például vezetői tréningek), a vérnyomásom 146/95-re megy fel. Tíz perc pihenés után lemegy 125-130/80-ra....

A sófogyasztás és a magas...

A hazánkban népbetegségnek számító magas vérnyomás (hipertónia) kialakulásában nem csupán a genetikának van szerepe, hanem többek között a...

Mi történik az erekkel magas...

A magas vérnyomás (hypertonia) mint közismert népbetegség leggyakrabban tünet nélkül kezdődik és több éven át fennállhat ilyen csendes formában....

Sokat tehetünk a magas vérnyomás...

Az emelkedett vérnyomás ritkán okoz tüneteket, lappangva, alattomosan károsítja az érfalat és okoz súlyos szövődményeket. Érdemes emiatt...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.