A vörösvértestek károsodása felelhet több COVID-szövődményért

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes megjelent:

A rendellenesen működő (diszfunkcionális) vörösvérsejtek jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a súlyos COVID-19 megbetegedés idején gyakori érsérülések alakulnak ki - derült ki laboratóriumi vizsgálatok eredményeiből. Ennek alapján a probléma kezelésére is megoldást tudnak kínálni a kutatók.

Sok kórházi ápolásra szoruló COVID-19 beteg esetében úgy vélték az orvosok, hogy az érfalakat bélelő úgynevezett endotel sejtek sérülése okozhatja a vérrögképződést, majd vezethet a különféle szervek károsodásához és egyéb szövődmények kialakulásához.

A problémát újabb megfigyelések alapján ma már másképpen látják az orvosok. 17 mérsékelten beteg COVID-19 páciens, illetve 27 egészséges önkéntes vérének vizsgálata megerősítette, hogy a koronavírus hatásának betudhatóan „súlyos és maradandó endoteliális működési zavar” alakul ki. Megfigyelésüket múlt héten közölte az amerikai kardiológusok szaklapja (Journal of the American College of Cardiology).

Amikor a COVID-19 páciensek vörösvérsejtjeit az egészséges emberek vérében található alkotóelemmel hasonlították össze, azt vették észre, hogy a koronavírusos betegek vörösvértestei kevesebb jótékony, a szervezet működésében fontos szerepet játszó nitrogén-oxid molekulát bocsátanak ki, ugyanakkor több káros, gyulladáskeltő molekulát – mondja dr. Ali Mahdi (Karolinska University Hospital, Stockholm).

Munkatársaival úgy találták, hogy – bizonyos enzimek emelkedett szintjével kombinálódva – a gyulladást okozó molekulák jelenléte megrongálja az érfalakat bélelő borítást. Ennek pedig az a következménye, hogy a véredény nem tud megfelelően elernyedni.

Ezt a diszfunkciót bizonyos gyógyszerekkel vissza lehet fordítani. A működést helyreállító hatóanyagok gondoskodnak az enzimszintek normalizálódásáról és korlátozzák a veszélyes, káros molekulák termelődését is.

Azt egyelőre nem látni világosan, hogy a laboratóriumi körülmények között született megfigyelésekre a való élet pácienseinél is sor kerülhet-e. A próbát az eredeti koronavírustörzzsel (az úgynevezett vuhani változattal) végezték, ezért aztán arra sincs ma egyértelmű válasz, hogy a SARS-CoV-2 további variánsai okozta megfertőződés hasonló hatással van-e és hasonló következményekkel jár-e a vörösvértestekre nézve.

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: Blood cells damaged by COVID cause blood vessel problems (Yahoo News/Reuters)
Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Ujj Zsófia Ágnes

Dr. Ujj Zsófia Ágnes

Belgyógyász, hematológus, diabetológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Kárpáti Ágnes

Dr. Kárpáti Ágnes

Hematológus

Budapest

Cikkajánló

COVID-19
A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek gyakoriságában azonban megfigyelhetőek kisebb-nagyobb eltérések, amely alapján diagnosztizálni nem, de valószínűsíteni lehet a betegséget.