SMS-nyak, a járványszerűen terjedő kór

Feövenyessy Krisztina
szerző: Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
megjelent:

Remek érzés, hogy bárhol és bármikor elérhetőek vagyunk, másodpercek alatt hozzá tudunk jutni minden információhoz, és ki sem kell mozdulnunk a lakásból ahhoz, hogy kapcsolatainkat ápolhassunk.

A 30 év alattiak el sem tudják képzelni az életüket mobiltelefon, internet és közösségi háló nélkül. Tréfásan digitális bennszülötteknek nevezzük gyermekeinket, kicsit irigykedünk rájuk, ugyanakkor büszkék is vagyunk arra, milyen remekül boldogulnak a szép új világban. Arról azonban kevesebb szó esik, milyen komoly károkat okozhatnak a technológia vívmányai, méghozzá észrevétlenül, szinte pillanatok alatt.

A kutatások szerint az okostelefon-használók átlagban napi négy órát (!) töltenek az eszköz bámulásával, ami éves szinten 1400 órát jelent. Egy ausztrál kiropraktőr orvos, James Carter adta az SMS-nyak elnevezést annak a gerincdeformitásnak, amely a tabletezés, okostelefonozás, SMS-ezés következtében tömegessé vált világszerte az elmúlt néhány évben. A kór elsősorban a gyermekek és fiatalok körében terjed, de természetesen nem kíméli azokat a felnőtteket sem, akik sok időt töltenek táblagép, vagy mobiltelefon használatával.

Mi is az az SMS-nyak?

Mit okozhat a túlzott mobilozás, tabletezés?

Megdöbbentő, de van benne igazság: a különböző mobileszközök lehajtott fejjel történő nézegetésének olyan hatása van, mintha egy több mint húszkilós zsákot cipelnénk folyamatosan a nyakunkban. Mit okozhat a túlzásba vitt okostelefonálás, tabletezés? Megkérdeztük az ortopédsebészt és a szemészt. Mit okozhat a túlzott mobilozás, tabletezés?>>

A gerinc íve a hosszas görnyedéstől, leszegett fejjel való pötyögéstől jelentősen megváltozik. A fiziológiás, rugalmasságot és terhelhetőséget biztosító kettős S-alakú görbület megszűnik, helyette C alakban görbül a gerinc. Ez nem csak derekunkra (ágyéki gerincszakasz), de nyakunkra is döbbenetes méretű többletterhet ró. A fej 60 fokos szögben történő megdöntése a telefon képernyőjének nézegetése közben közel 30 kilogrammnak megfelelő nyomást gyakorol a nyaki gerincre, és minél jobban előredöntjük a fejünket, annál nagyobb ez a többletteher. A drasztikus túlterhelés szinte pillanatok alatt vezet a gerinc deformitásához, hisz az izmok igen gyorsan adaptálódnak a megváltozott testtartáshoz, majd mintegy „elhúzzák”, és a módosult helyzetben rögzítik a gerincet is. Mindez szinte törvényszerűen vezet gyakori fejfájáshoz, nyak- és vállmerevséghez, fájdalomhoz, illetve komoly gerinckárosodásokhoz (meszesedés, porckopás, porckorongsérv stb.). Igen, sajnos már gyermek- vagy fiatalkorban is!

Mit tehetünk a kór kialakulása ellen?

Mozgásterapeutaként szívem szerint azt javasolnám, hogy ne használjunk mobiltelefont és tabletet, de valószínűleg nem lennék túl népszerű. Nem az a megoldás, hogy megvalósíthatatlan célokat tűzünk ki maguk elé. Az adott körülmények és elvárások közt kell megtalálnunk annak módját, hogy a lehető legkevesebb kárt tegyük magunkban. A mindennapos testmozgás képes kompenzálni a helytelen testtartásból adódó problémákat, főképp, ha a rossz irányú terhelést minimálisra csökkentjük. Próbáljuk meg tehát minél kevesebbet használni a kütyüket, de ha mégis a segítségükre szorulunk, SMS-ezés és tabletezés közben az eszközt emeljük szemünk elé ahelyett, hogy a fejünket döntenénk előre! Mindemellett ahhoz, hogy a gerinc ülőmunkával, számítógépezéssel, SMS-ezéssel törvényszerűen együtt járó drasztikus túlterhelését kompenzálni tudjuk, szükségünk van naponta minimum 30 perc testmozgásra (séta, kocogás), illetve heti egy-két, a gerincet célzottan átmozgató mozgásformára (gerinctorna, gerincjóga). Ha a deformitás már kialakult, érdemes felkeresni egy gyógytornászt/mozgásterapeutát. Célzott mozgás- és lágyrész manuálterápiával javítható a testtartás, és az esetek nagy részében megszüntethetőek a panaszok.

Hogyan tudja eldönteni, hogy kialakult-e már Önnél vagy gyermekénél az SMS-nyak?

Ha rendszeres fejfájással, nyak, illetve vállfájdalommal küzd, és sokat használja a mobiltelefonját, táblagépét, igen valószínű, hogy a deformitás már megkezdődött Önnél is. Ha bizonyos akar lenni, álljon egy sima falfelület elé háttal oly módon, hogy sarkai, feneke és lapockái a falhoz érjenek. Ha nehézséget okoz behúznia az állát és tarkóját a falhoz érinteni, könnyen elképzelhető, hogy Ön is érintett.

Feövenyessy Krisztina, gerincterapeuta, alternatív mozgás- és masszázsterapeutaForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány
Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.