• A rendszertelenül étkezők nagyrésze fiatal

        Szerző: Szinapszis Kft.

        A legtöbben otthon készített ételt fogyasztunk, nem túl változatos a táplálkozásunk, de szívesen kipróbálunk új recepteket – derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg egészségportál megbízásából készített.

        A magyar lakosság táplálkozási, étkezési szokásait vizsgáló felmérés szerint a megkérdezettek nagy része a napi háromszori étkezést követi (56%), a naponta ötszöri étkezők aránya 25%, és ez utóbbiak jelentős része nő. A válaszadók 19%-a ugyanakkor teljesen rendszertelenül étkezik, ezen belül is jellemzően a 35 év alattiak (25%).

        Déli főétkezés: inkább a nők viszik otthonról az ebédet

        A válaszadók átlagosan 44%-a érzi változatosnak étkezését és az életkor előrehaladtával nő azok aránya, akik ezt valóban így gondolják, míg leginkább a fiatalabb érzik a változatosság hiányát.

        A jövedelem növekedésével párhuzamosan emelkedik az étkezésüket változatosnak tartók aránya, és hasonlóan vélekednek a naponta ötször étkezők is.

        Hirdetés

        A felmérésben résztvevők 3%-a boltban vásárolt hideg ételt, 8%-a rendelt ételt, 73%-uk pedig otthon készült meleg ételt fogyaszt ebédre. Azok körében, akik boltban vásárolt hideg ételt fogyasztanak vagy teljesen változó, hogy épp milyen formában étkeznek, az átlagosnál alacsonyabb az étkezésüket változatosnak gondolók aránya.

          

        A nőkre inkább (78%), a férfiakra kevésbé (67%) jellemző az otthon főzött étel főétkezésként való fogyasztása, a korral pedig nő azok aránya, akik főfogásként otthon készített ételt esznek (az 55 év felettiek 85%-a teszi ezt). Nem meglepő adat, hogy a nagyvárosokban, megyeszékhelyen élők között a legmagasabb az ételt rendelők aránya (16%).

        Az idősebbek is nyitottak az új receptekre

        Helyes táplálkozás - de hogyan?

        Az egészséges táplálkozás sosem lehet egyoldalú, hiszen szervezetünknek számos vitaminra, nyomelemre, zsírsavra van szüksége. Összeszedtük, mi mindent kell étrendjükbe iktatni, ha étkezéseikkel egészségüket akarják szolgálni.

        A megkérdezettek 20%-a általában recept alapján, míg a többség (63%) saját kútfőből főz, de általában jellemző rájuk, hogy szívesen kipróbálnak új recepteket is.

        Az életkor előrehaladtával csökken azok aránya, akik általában recept alapján és nő azoké, akik legtöbbször saját kútfőből főznek. Érdekesség, hogy a saját receptet követők körében az átlagosnál magasabb azok aránya, akik változatosnak is érzik étkezésüket.

        A receptek keresése döntően az interneten történik (65%), és a netes keresgélés különösen a fiatalokra jellemző (76%), de az idősebbek fele is szívesen böngész ilyen céllal a világhálón.

        Ahhoz, hogy egy „kinézett” recept sikeres legyen, nagyon fontos a fogyasztók visszajelzése alapján, hogy abban minden lépés, részletesen, a kezdők számára is érthető módon legyen leírva (5-ös skálán mérve átlag 3,99-es osztályzat). Hasznos lehet, ha a végeredményt kép is illusztrálja (3,52), és sokak számára már az sem elhanyagolandó szempont, hogy a recept kategorizálva van különböző diétáknak megfelelően (3,17).

        A kutatásról

        A kutatásról A kutatás online kérdőíves módszerrel 2014 februárjában zajlott, összesen 504 ember részvételével. A válaszadók 47%-a férfi, 53%-a nő volt, életkor alapján 33%-uk legfeljebb 35 éves, 36%-uk 36-55 év közötti lakos, míg 33%-uk ennél idősebb. A minta összetétele régió, településtípus alapján vegyes, életkor-nem alapján súlyozottan reprezentálja a felnőtt lakosságot.

        (Szinapszis Kft.)

        Módosítva: 2014.08.01 11:17, Megjelenés: 2014.08.01 11:17
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Tudásteszt

        Tudásteszt

        WEBBeteg

        Ön mennyit tud a vitaminhiány tüneteiről? Tesztelje tudását!

        Szürkehályog-műtét

        Szürkehályog-műtét

        Szponzorált tartalom

        Fájdalommentesen kezelhető a szürke hályog és visszaállítható a látásélesség. (x)

        Régi-új találmány: Erjesztett ételek

        Az utóbbi évtizedekben született kutatási eredmények fényében a táplálkozás jelentősége felértékelődött, hiszen ma már tudjuk, hogy az emésztőrendszer meghatározó szerepet tölt be a test és lélek működésében.

        Mennyi folyadékra van szüksége naponta egy felnőttnek?

        Mintegy három liter folyadékra van szüksége egy átlagos súlyú felnőttnek naponta; a pontos mennyiséget a testsúly határozza meg.

        Régi-új találmány: Erjesztett ételek

        Az utóbbi évtizedekben született kutatási eredmények fényében a táplálkozás jelentősége felértékelődött, hiszen ma már tudjuk, hogy az emésztőrendszer meghatározó szerepet tölt be a test és lélek működésében.

        Pajzsmirigybetegek étrendje

        A jód olyan ásványi anyag, amely fontos szerepet tölt be az emberi szervezet működésében. A pajzsmirigy kiszűri a jódot a véráramból és elraktározza, ezért fontos, hogy a táplálékkal és ivóvízzel elegendő mennyiségben vigyük be a szervezetbe, ha valamilyen pajzsmirigyproblémánk van.

        Táplálkozási tippek stresszes életmódúaknak

        A legfontosabb az alapos rágás, a nyugodt étkezés és a sok gyümölcs, na meg persze zöldség. Igyon sok folyadékot, lehetőleg másfél litert naponta. Változtasson életmódján, táplálkozzon egészségesen, tegyen a stressz ellen.

        Mit jelez a kívánósság akkor, ha valaki nem terhes?

        Az olthatatlan vágy (sóvárgás) egy-egy étel után leggyakrabban terhesség alatt jelentkezik. Na de mit jelent akkor, ha az ember nem várandós? Legtöbbször valamilyen tápanyaghiány állhat a háttérben, de ritkán akár betegség is.

        Dr. Forgács Attila: Az emberi faj hajlama és őstudattalan túlélési technikája a túlevés

        Jól tudjuk, hogy sajnos nem minden étel egészséges, amit a reklámokban látunk, de a fejlődés is kezdetét vette a helyes táplálkozás irányába. Dr. Forgács Attila, gasztropszichológussal az eddigi életútjáról, valamint az evéssel kapcsolatos pszichés mozgatórugóinkról beszélgettünk.

        Csapdák az étkezésben - Tévhitek az egészséges táplálkozásról

        Napjainkban egyre többen odafigyelnek az egészséges táplálkozásra. Sajnos sokszor csak azt hisszük, hogy egészségesen étkezünk, valójában gyakran egészségtelen ételeket fogyasztunk, ha nem figyelünk a részletekre.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA