Új koronavírus - Vadászgörényeknél egy orrspray-vel sikerült gátolni a vírusfertőzést

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró

Az influenza, a SARS, és más légzőszervi betegségek tanulmányozásához gyakran alkalmaznak görényeket, mert az emberhez hasonló módon fertőződhetnek meg orruk nyálkahártyáján át, illetve betegszenek meg egymás karmolása, harapása, vagy a széklettel való érintkezés révén.

Nemrégiben néhány vadászgörénynél a Columbia egyetem tudósai által kifejlesztett (hűtést nem igénylő, olcsó) új spray sikeresen hatástalanította az orrukba jutó SARS-CoV-2 vírust, mivel megakadályozta annak továbbjutását („felszívódását”). A kísérleti állatok teljes védelmet kapva, nem fertőződtek meg.

A (nagyon) kisszámú egyed bevonásával végzett tanulmány eredményét a nemzetközi tudóscsoport november 5-én közölte. Hónapokig dolgoztak az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health) által is szponzorált programon a kutatók (New York-ban: Columbia University Medical Center, New York államban: Cornell University, Ithaca és Hollandiában: Erasmus Medical Center). A The New York Times felkérésére beszámolójukat több járványügyi szakértő véleményezte.

Sok a kérdés

Több kérdés azonban ma is nyitott. Legfőképpen az, hogy ez a nem toxikus, stabil spray igazoltan hatásos lehet-e embernél is. Továbbá, miért volna elég az orron át való fertőzés útját zárni a naponkénti bespricceléssel? Korai, merész, de hibás is azt várni, hogy ez a spray a (majdani) vakcinánál több reményt nyújthat. Eközben dr. Arturo Casadevall immunológus (Johns Hopkins Bloomberg School of Public Health) érdek nélkül lelkendezett, hiszen nem vett részt a vizsgálatban: „Izgalmas a gondolat, hogy a védekezési arzenál részeként lehet valami hatékony újdonság a koronavírus ellen.”

A vírust közvetlenül támadó spray-ben egy lipopeptid van, egy koleszterinrészecske, vagyis aminosavlánchoz kötött lipidmolekula. Ez a bizonyos lipopeptid pontosan illeszkedik a vírus fehérjetüskéjének aminosavjához, amit az ember légútjainak, tüdejének sejtjeihez való kötődéshez használ a patogén.

Mielőtt a vírus bejuttatná RNS-ét egy sejtbe, fehérjetüskéjének (S-protein trimer) két aminosavlánccá kell hasadnia és szétnyílnia, hogy fúzionálni tudjon a sejtmembránnal. És amikor a folyamat végén a fehérjetüske visszazáródik/záródna, a spray-ben lévő lipopeptid odatolakszik, közbeiktatja magát és rátelepszik a tüske egyik aminosavláncára, megakadályozva, hogy a vírus a sejthártyához kapcsolódjon.

„Úgy néz ki, mintha a zipzárazásnál odaraknánk egy másik, oda nem illő szárnyat” – magyarázta a mikrobiológus Matteo Porotta (Columbia University), a közlemény egyik szerzője. A spray-terápiát ígéretesnek véli dr. Peter J. Hotez is, a trópusi betegségekkel foglalkozó egyetem (Baylor College of Medicine) dékánja.

A spray-t hat vadászgörény kapta. Párban, 3 ketrecbe helyezték őket, és melléjük 2-2 placebóval „kezelt” vadászgörény került, és egy-egy olyan, akit 1-2 nappal korábban SARS-CoV-2-vel fertőztek meg. 24 órával később a placebó ágon lévők megbetegedtek, viszont egyetlen vadászgörény sem, akik a kísérleti spray-t kapták. „A vírus szaporodása, a replikáció náluk teljesen gátlódott” – írták a szerzők. Ez a védőspray az orr nyálkahártyájának sejtjeit bevonva mintegy 24 órán át hatékony.

Kiegészítésként tegyük hozzá, hogy a spray megelőzésként csak akkor volna hatékony, ha a fertőződés csak az orron keresztül zajlana. De mi van azokkal, akik tátott szájjal alszanak, úgy véve levegőt? És mi történik nappal, ha maszk nélkül beszélgetünk fertőzött egyénekkel? Hiába használnánk a tanulmányozott orrspray-t, attól még a szánkon keresztül a tüdőnkbe juthat a vírus. Az orrba fújt spray a szájon keresztül történő megfertőződést nem akadályozza meg. Az pedig eszünkbe se jusson, hogy majd védekezésképpen befújunk egy kis permetet a szánkba, az ugyanis ártalmas lenne, a tüdőnkbe nem kerülhet!

Az említett tanulmányban érintett amerikai kutatók már tervezik a humán vizsgálatokat, amihez a szövetségi kormányzattól kérnek támogatást. Mi viszont továbbra is maradjunk a már jól bevált védekezésnél: tartsuk be a személyes higiénét, a megfelelő távolságtartást, és viseljünk maszkot.

WEBBeteg
Fazekas Erzsébet, újságíró, Forrás: Nasal Spray Prevents Covid Infection in Ferrets, Study Finds (nytimes.com)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Bőrproblémája van? Bőrproblémája van?

Online mobilapplikációs szolgáltatás. Hogy működik a teledermatológia? (x)

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Miért veszélyes ennyire a COVID-19?

Az emberiségnek már sokszor kellett különféle vírusok fenyegetésével szembenéznie. Átélt már nem is egy pandémiát - mégse vonul(t) karanténba a...

Meddig tart a COVID-19 elleni...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem...

Az egészséges fiatalnál is hetekbe...

A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi...

A COVID-19 esetében az enyhe csak...

A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.