Megbetegíthet a macskakarmolás

szerző: Dr. Kádár János, immunológus - Immunközpont
megjelent:

Az állattal való játék, vagy szőrének gondozása közben könnyen szerezhetünk apróbb sérüléseket. Ha ezek pár nap után sem gyógyulnak, akkor érdemes orvoshoz fordulni. A seb körül megjelenő dudor, hólyag, bőrvörösség és a sérüléshez közeli testrészen jelentkező nyirokcsomó duzzanat „Macskakarmolási betegség” tünete is lehet.

Veszélyes baktériumok

Egyre növekvő gondot jelent, hogy antibiotikumokra rezisztens baktériumok terjednek át kutyáról és macskáról emberre, valamint vissza - állapították meg amerikai kutatók a The Lancet című szaklap egyik tanulmányában. Veszélyes baktériumot adhatnak át a háziállatok az embernek

A fertőzött állat tünetmentes

A macskakarmolási betegség egy külön néven kiemelt kórkép, amit el lehet különíteni azoktól az egyéb, döntően bakteriális kórképektől, amelyeket szintén a macskák karmolásával szerezhetünk meg leggyakrabban – hangsúlyozza dr. Kádár János immunológus, infektológus.

A betegséget bakteriális fertőzés okozza. A Bartonella henselae nevű kórokozó elsősorban az otthonról kijáró vagy kóbor macskákban gyakran kimutatható anélkül, hogy az állatoknál bármilyen betegséget vagy tünetet okozna. Ha azonban a karmolással a baktérium a véráramba kerül, akkor a sérülés nyomán megjelennek a macskakarmolási betegség tünetei. Az amerikai járványügyi központ adatai szerint a macskák 40 százaléka lehet hordozó, a kórokozó elsősorban az egy év alatti macskákban fordul elő.

Házikedvencek és a szőrallergia

Egyes szülők óvják gyermeküket az állatokkal történő érintkezéstől, félve, hogy az növeli egy későbbi szőrallergia kialakulásának kockázatát. De amerikai orvosok ennek épp az ellenkezőjét bizonyították be, vagyis azt, hogy egy esetleges allergia kisebb vagy legfeljebb ugyanakkora eséllyel alakul ki az állatokkal együtt felnövő gyerekeknél, mint azoknál, akiknek nincs házi kedvencük.

Házikedvencek és a szőrallergia

Honnan ismerhető fel a betegség?

A sérülés helyén megjelenő erősödő bőrtünetek – vörösség, gyulladás jele, dudor, hólyag –, láz, fejfájás a fertőzés jele lehet. Jellegzetes tünet még a sérülés helyéhez közeli nyirokcsomók duzzanata. Ha a marás a lábon történt, akkor a lágyékhajlatban lévő nyirokcsomók, ha a karon, akkor a hónaljban lévőknél jelentkezik a duzzanat.

Mikor forduljunk orvoshoz?

A macskakarmolási betegség tünetei általában egy hét alatt maguktól is elmúlnak. Orvoshoz fordulni javasolt, ha a tünetek ennél tovább is jelentkeznek, vagy a nyirokcsomók duzzanata a test más pontján is megjelenik, nem csak a karmolás közelében. Ilyen esetekben antibiotikumos kezelésre is szükség lehet, illetve fontos kizárni egyéb olyan betegségeket, amelyek hasonló tünetet produkálhatnak.

Elsősorban immunkárosodott betegekre veszélyes

Nyirokcsomó-megnagyobbodást egyéb fertőzések és súlyosabb betegségek – például tbc, limfóma – is okozhatnak, ezeket ilyen esetben ki kell zárni – teszi hozzá az Immunközpont főorvosa. Orvoshoz kell fordulni akkor is, ha immunkárosodott beteget (pl. HIV-fertőzött) ért a macskakarmolás, ez esetben súlyos, az egész szervezetet elárasztó bakteriális fertőzést előzhetünk meg a hosszan, 4-6 hétig szedett antibiotikummal.

Megelőzhető?

A betegség emberről-emberre nem terjed, csak fertőzött állat karmolásával kaphatjuk el. Ilyenkor mindig fontos a sebet alaposan fertőtleníteni. Mivel a macskák nyálában megtalálható a kórokozó, ami így fürdés során a szőrükre is kerülhet, ezért nagyon fontos az állattal való játék, foglalkozás után mindig alaposan kezet mosni.

(Immunközpont - Dr. Kádár János, immunológus)

Cikkajánló

Túl sokat néz tévét?
Túl sokat néz tévét?

A trombózis veszélyének teszi ki magát.

A torokfájás kezelése
A torokfájás kezelése

Az enyhe torokfájás otthon is kezelhető.

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.