Antitest-terápiával kezelhető az EHEC-fertőzés

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

Az EHEC-fertőzés súlyos szövődménye a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), mely antitestekkel sikeresen kezelhető. Három kisgyermeket, akiket az utóbbi években az agresszív kórokozó megtámadott, monoklonális antitestek segítségével gyógyítottak meg.

A terápia sikeréről a New England Journal of Medicine nevű szaklapban számoltak be az orvosok. A három éves gyerekek EHEC-fertőzés következtében akut veseelégtelenségben, illetve súlyos idegi zavarokban szenvedtek. Veséjük a vért már nem tudta megszűrni, ezért dialízis készülékek vették át szerepüket. „Mivel a vérplazma többszöri cseréje hatástalan volt, elhatároztuk, hogy Eculizumab terápiával próbálkozunk.” – magyarázza Franz Schaefer, a Heidelbergi Klinika Gyermek- és Ifjúsági Centrumának professzora.

Gyors gyógyulás

Hogy védekezhetünk az EHEC-fertőzéssel szemben?

A legjobb, amit tehet az EHEC-fertőzés elkerülése érdekében, ha betartja az alapvető higiéniai szabályokat. Az ételek elkészítésénél és elfogyasztásánál is ügyeljen a tisztaságra. Mondjon le a felfőzetlen tejről, és az abból készült tejtermékekről, valamint a nyers húsról, stb. Fertőzött személyekkel való érintkezés után mindig mosson kezet. Tudnivalók az EHEC-járványról>>

Az Eculizumab egy monoklonális antitest, amit 2007 óta használnak egy ritka hematológiai kórkép, a paroxysmalis nocturnalis hemoglobinuria, illetve az atípusos hemolitikus urémiás szindróma kezelésére. Schaefer és kollégái bebizonyították, hogy az antitest-terápia alkalmazható az EHEC-baktériumok által okozott hemolitikus urémiás szindróma kezelésére is.

A gyerekek két-három Eculizumab infúziót kaptak egy héten belül. Már az első infúziót követő 24 órán belül jelentősen javult a kicsik állapota. A vérvételi eredmény kimutatta, hogy normalizálódott a vérlemezkék száma. A vesék visszanyerték funkciójukat, olyannyira, hogy a dialízisre már nem is volt szükség. Mind a három gyermek meggyógyult, és a hat hónappal későbbi vizsgálatokon megállapították, hogy semmilyen károsodást nem szenvedtek.

Proteingátlás

Az Eculizumab beavatkozik a pusztító immunreakcióba, ami az EHEC-fertőzés következtében játszódott le. A hatóanyag a C5 fehérjéhez kötődik, ami az ún. komplement rendszer kaszkádját aktiválja, és többek között a vérsejtek szétesését okozza.

„Nos, reméljük, hogy ezek az eredmények az akut betegségben szenvedőknek is javára válnak.” – mondja Schaefer professzor a jelenlegi EHEC-fertőzésre is utalva. Véleménye szerint, az antitest terápia felnőttek esetében is alkalmazható.

Monoklonális antitesteket mesterséges úton is elő lehet állítani, ezek erősen specializált immunanyagok, melyeknek meghatározott feladatuk van: az Eculizumab esetében ez a C5 fehérjéhez való kötődés.

A monoklonális antitesteket eddig elsősorban rákos betegségek gyógyítására alkalmazták, illetve olyan betegségekben, melyek kialakulásában autoimmun mechanizmus játszik szerepet, valamint transzplantációt követően a szerv kilökődésének megakadályozására használták.

Az EHEC-járvány terjed, de van remény a betegek gyógyulására

A hasmenésjárvány terjedésével számolnak a német hatóságok; kedd reggeli adatok szerint az EHEC-bélbaktérium okozta fertőzés, eddig 15 halálos áldozatot követelt, és immár megközelíti az 1500-at a megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma.A Robert Koch országos járványügyi intézet igazgatója egy interjúban azt hangoztatta, hogy további megbetegedésekkel, illetve áldozatokkal kell számolni. A sok rossz jel mellett két jó is akadt. Egyrészt a kedd reggeli újságok megerősítették, hogy a münsteri egyetem tudósai gyorstesztet fejlesztettek ki a fertőzés kimutatására. Másrészt pedig ismertté vált az is, egyre több észak-németországi kórházban próbálkoznak egy úgynevezett antitest-terápiával, amely várakozások szerint lehetővé teszi a legsúlyosabb szövődmények kezelését.

(WEBBeteg – B. M.; Forrás: NetDoktor.de , Lektorálta Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Cikkajánló

Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.