Veszélyek a vízparton és a vízben

Szerző: WEBBeteg - T. A., újságíró

A figyelmeztetések ellenére minden évben történnek vízbe fulladások vagy vízi balesetek, pedig szinte minden esetben ki lehetne védeni a balesetet, a tragédiát.

A hazai szabadvízi fürdőhelyek zöme kiváló minősítést kapott az Európai Unió értékelési rendszere szerint. Kiváló a fürdővíz minősége a Fertő-tó, Hévízi tófürdő és a Tisza-tó esetében, illetve a Velencei-tó és a balatoni fürdőhelyek többségénél. A hazánk tavai és folyói fürdővizének mindössze hat százalékánál van gond a vízminőséggel.

Miért ne a bányatóban?

A nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt, mivel ezeken a helyszíneken a víz minőségét nem ellenőrzik, a fürdőzés higiénés feltételei nincsenek meg. A közegészségügyi veszélyeken túl sok esetben a balesetveszély miatt tiltott a fürdés például a bányatavakban - figyelmeztet az OKI közleménye.

Dr. Krivácsy Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Osztályának főorvosa a megelőzés fontosságát hangsúlyozva kitért arra, hogy lehetőség szerint már óvodás korban tanítsuk meg a kicsiket úszni, négyéves kor alatt pedig semmiképpen se hagyjuk a gyermeket egyedül a fürdőkádban vagy a kerti medencénél, ha pedig strandolni megyünk, a medencében mindig viseljen a gyermek karúszót vagy úszógumit. Amennyiben vízibiciklizni vagy csónakázni indulunk, hat éves korig mindenképpen adjunk mentőmellényt a gyerekre, úszni nem tudó gyerekeknél pedig ez később is nélkülözhetetlen. Arra is figyeljünk, hogy mindenképpen legyen úszni jól tudó felnőtt a közelben, hogy baj esetén minél előbb megkezdődhessen a segítségnyújtás.

Csak jó úszóknak!

A serdülők elsősorban azért vannak veszélyben, mert gyakran nem mérik fel reálisan a különféle helyzeteket, illetve túlbecsülik az úszástudásukat. Dr. Krivácsy Péter szerint fontos, hogy a hozzátartozók felhívják a figyelmüket, hogy csak akkor menjenek csónakázni vagy vízibiciklizni, ha biztos úszók. Ellenkező esetben mindenképpen vegyenek fel mentőmellényt. A főorvos kiemelte, az alkoholfogyasztás szigorúan tilos és kifejezetten veszélyes fürdőzés előtt és közben. Ennél a korosztálynál nehézséget okoz, hogy a szülők, tanárok helyett inkább a barátokra, osztálytársakra hallgatnak a fiatalok, utóbbiak körében pedig népszerűnek számít a vakmerő viselkedés.

Elsősegély és segítségkérés

Amennyiben nem sikerül megelőzni a bajt, és elmerül a fiatal, fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt juttassuk ki a partra, és eszméletvesztés esetén mielőbb kezdjük el az újraélesztést – mondta dr. Krivácsy Péter. A különböző tájékoztató kampányoknak köszönhetően egyre többen tudják, hogy mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében 30 mellkaskompressziót, majd 2 befújást kell alkalmazni. Hozzátette, a sikeres újraélesztés után is szükség van kórházi megfigyelésre, kezelésre.

Nekünk a Balaton...

Európában továbbra is egyedülálló a Balaton hatszáz négyzetkilométernyi vízfelületének biztonsági rendszere, de a növekvő vendégszám, az, hogy évente hárommillió ember fordul meg a tónál, a szélsőségesebb időjárás és a vízi balesetek száma újabb lépésekre sarkallta a program kidolgozóit. A tó 235 kilométeres partszakaszán csaknem kétszáz fürdőhely 776 strandlejáróján özönlenek vízbe az emberek egy-egy forró nyári napon. Emellett 104 kikötő és 17 ezer vízi jármű biztonságát is garantálni kell - tájékoztatott a Balaton Fejlesztési Tanács közbiztonsági tanácsának elnöke.

Bővebben Mentőöv program

A Balaton több pontján is segítenek a bajban a Magyar Vöröskereszt önkéntesei. 2007 óta minden évben megszervezik a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot, augusztus 20-ig több mint 300 vöröskeresztes, képezett elsősegélynyújtó teljesít szolgálatot a tó körül.

A képzett elsősegélynyújtók a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el szakszerűen, szükség esetén pedig mentőt hívnak, és ha a helyzet megkívánja, akkor megkezdik az újraélesztést a mentők kiérkezéséig.

Ellenőrzések a strandokon

A fürdési idény előtt a járási hivatalok népegészségügyi osztályai minden strandot ellenőriznek. Egy természetes fürdővizet általában egy szezon alatt négy alkalommal vizsgálnak, nyitás előtt, és a nyár folyamán havonta egyszer az üzemeltető által megbízott akkreditált laboratóriumok.

Forrás: OKI Sajtó

WEBBeteg Forrás: WEBBeteg
T. A., újságíró
Szakmai forrás: Semmelweis Egyetem, Magyar Vöröskereszt

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Vesebetegség Vesebetegség

Kerülendőek a kalcium és magas oxálsav tartalmú ételek?

Májfoltok Májfoltok

Kialakulás és kezelés. Hogyan előzhető meg a májfoltok kialakulása?

Veszélyesek lehetnek az autóban...

Veszélyesek lehetnek az autóban hagyott alkoholtartalmú kézfertőtlenítők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.