Vészhelyzet - Általános tennivalók

szerző: Dr. Soltész Annamária, általános orvos - WEBBeteg
frissítve:

Sosem tudhatjuk, hogy mikor kerülünk olyan helyzetbe, ahol a mentők kiérkezéséig nekünk magunknak kell helytállnunk. A higgadt cselekvés életet menthet vagy megelőzheti a súlyosabb károsodásokat.

Gyakran még a szakemberek számára is nehéz eldönteni, hogy mi igényel sürgős beavatkozást, és mikor lehet várakozó álláspontra helyezkedni. Így természetesen egy egészségügyben, betegellátásban járatlan laikustól nem lehet elvárni, hogy minden tünetre kiterjedően elsajátítsa azt a tudást, aminek segítségével megkezdhetné a beteg/sérült ellátását. Vannak azonban esetek, amikor egyedül az azonnali cselekvés adhat esélyt az életben maradáshoz, illetve a súlyos károsodások elkerüléséhez.

Szerveink, szöveteink közül agyunk az, amely legrövidebb ideig képes oxigén nélkül túlélni. A teljes keringés- és légzésleállást követően az agyhalál percek alatt bekövetkezik.

Tennivalók veszélyhelyzet esetén

Önmagunk biztonsága

Az elsősegélynyújtás olykor veszélyeket is rejt magában, ezért saját biztonságunkra is nagyon figyelnünk kell! Nem szabad felesleges kockázatot vállalni, azonban a beteget is meg kell óvni a további veszélyektől. Áramütés esetén például ne érintsük meg a sérültet, csak miután lekapcsoltuk a biztosítékokat.

Veszélyhelyzetben mindenki idegességet, aggodalmat érez, különösen, ha közeli hozzátartozójáról van szó. Váratlan esetben azonban elengedhetetlen a megfelelő lélekjelenlét, a gyors cselekvő- és döntőképesség. Ha mi magunk is pánikba esünk, nemhogy segíteni nem tudunk, de olykor még súlyosbíthatjuk is a helyzetet.

Nagyon fontos, hogy gyorsan, de higgadtan tájékozódjunk arról, hogy mi történt, és ha súlyosnak ítéljük a helyzetet, kérjünk segítséget! Értesítsük az Országos Mentőszolgálatot a 112-es segélyhívó számon! A telefont egy szakképzett diszpécser veszi fel, akinek világosan el kell mondani, hogy pontosan mi történt, milyen állapotban van a beteg, mi a neve, neme, becsült életkora.

Tájékoztatást kell adni az egyéb lehetséges veszélyekről is, mint például gázömlés, vagy az elektromos hálózat sérülése, valamint be kell diktálni a pontos címet és a telefonszámot, amelyről telefonálunk. A mentők kiérkezéséig pedig követni kell a telefonon kapott utasításokat.

Elsősegély - Alapvető tudnivalók

Dr. Soltész Annamária, általános orvosForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Soltész Annamária, általános orvos

Cikkajánló

Vénák egészsége
Vénák egészsége

10 tipp a lábak és vénák egészségéért.

Fejfájás
Fejfájás

Miért érdemes kivizsgáltatni?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Ács Gábor, oxyológus †
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Molnár Judit, újságíró-szerkesztő
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.