Abortusz: hozzuk az európai átlagot

Szerző: Független Hírügynökség

Másfél évtized alatt csaknem a felére csökkent a művi terhesség-megszakítás lakosságra vetített aránya Magyarországon - erről Pusztai Erzsébet, az MDF egészségpolitikusa beszélt Gyulán, a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság három napos nemzetközi konferenciáján.

Az egészségügyi szakember "Abortusz szabályozás - abortusz statisztikák" című előadásában leszögezte: jól megválasztott szabályozással valóban lehet csökkenteni a művi terhesség-megszakítások számát.

Pusztai Erzsébet úgy véli, hogy az 1992-es magzatvédelmi törvény jó példa a megfelelő jogszabályi háttérre, hiszen hatályba lépése óta folyamatosan csökken az abortuszok száma. Míg a törvény életbe lépésekor ezer szülőképes nőre 34 művi terhesség-megszakítás jutott, addig ma már csak 18. Ezzel pedig elértük a nyugat-európai átlagot.

Az egészségpolitikus ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy az abortusz nyilván csak az érem egyik oldala - az azt szabályozó törvényi háttér nem fogja befolyásolni a szülési kedvet és statisztikát.

Tudomásul kell vennünk, hogy szerte Európában csökkenést mutatnak a születési statisztikák - érvelt Pusztai Erzsébet. Az is tendencia, hogy a nők későbbi időpontban vállalják csak első gyermeküket. Azonban arra is érdemes figyelni, hogy azokban az országokban, így Skandináviában és Franciaországban, kisebb mértékű a csökkenés, ahol segítik a gyermekvállalást és a terhek viselésébe bekapcsolódik az apa is - tette hozzá az egészségpolitikus.

(Független Hírügynökség)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Koronavírus - Döntöttek a...

A kormány szerdán döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről. A legfontosabb részleteket egy pénteken megjelenő...

Magyar rákkutató cég lett Európa...

Az Oncompass Medicine lett a győztese a Digitaleurope csütörtökön lezárult versenyének, így - számos európai céget legyőzve - a magyar rákkutató...

Hogyan történik a terhesség...

Hogyan működik az abortusz? Valamilyen nyilatkozatot, kérvényt kell aláírni?Altatással csinálják? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának...

Mikortól végezhető abortusz? - Az...

Három hetes terhes vagyok: látható a petezsák, pozitív lett a teszt és a méhszájon is látható már a változás. Hüvelyi ultrahang vizsgálat is...

Lehet-e magánügy az abortusz? -...

Minden második magyar egyetért azzal, hogy a magzatnak a fogantatástól joga van az élethez, ugyanakkor a többség mégis megfelelőnek tarja a jelenleg...

Az abortusz költségei

A terhességmegszakítás költségeit az Egészségbiztosítási Alap fedezi, amennyiben a terhesség megszakítására a biztosítással rendelkező...

Az abortusz szabályozása...

A terhesség a hatályos jogszabályoknak megfelelően csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, meghatározott...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.