Szigorítják a jogosítvány meghosszabbítását

WEBBeteg összeállítás
megjelent:

2018-ban jelentősen változnak a jogosítvány megszerzési és meghosszabbítási feltételei. Íme, a szigorítások.

Jelentős szigorításokkal kaphatnak csak jogosítványt a szívbetegek, ugyanis szakorvosi vélemény szükséges majd hozzá - áll az emberi erőforrások minisztere által közzétett rendeletmódosításban. A következő szív- és érrendszeri betegségek meglétét érinti:

Nem csak a szívbetegeknek lesz szüksége a jövőben szakorvosi véleményre

A cukor- és idegrendszeri betegségekkel kezelt, illetve folyamatosan gyógyszert szedő sofőröknek labor- és egyéb diagnosztikai leleteket is be kell szerezniük állapotuk igazolására.

Mi a teendő, ha lejárt a jogosítványunk?

Amennyiben lejár, vagy már lejárt a vezetői engedély, a háziorvosnál kell elvégeztetni az alkalmassági vizsgálatot. A lelet beszerzését követően az okmányirodát kell felkeresni. Az orvosi vizsgálat díja 50 éves kor alatt 7200 forint, és az összeg az életkor előrehaladtával csökken. Azonban a 70 év felettieknek már 2 évente kell megújítani a jogosítványukat.

2017-től már nem az orvosi vizsgálat napja határozza meg a vezetői okmányok érvényességét, hanem a sofőr születési dátuma.

Nincs több elsősegély

A jövőben a gépjárművezetői vizsgaigazolás kiadásához nem lesz szükséges elsősegélynyújtási ismeretre - ezt tartalmazza a kormány honlapján megjelent rendelettervezet. A jelenlegi közúti közlekedésről szóló törvény szerint vizsgaigazolást annak adhatnak, aki alapfokú iskolai végzettséggel és az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolással rendelkezik. A tervezet elfogadásának esetén az igazolást a jogosítvány kiállításakor a közlekedési igazgatósági hatóságnak kell bemutatni.

Meg is téríthetik a vizsgát

Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam- és vizsga díját 2018. július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak - jelentette be az emberi erőforrások minisztere és a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Balog Zoltán ismertette: a visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhető, ha valaki a KRESZ vizsga után nem kezdi el azonnal a gyakorlati oktatást. A megtérítés sok fiatalnak komoly segítséget jelenthet, mivel ők még gyakran nem rendelkeznek saját bevétellel. Emellett, ha többen szereznek jogosítványt, az növelheti a mobilitást, ami hasznos lehet a munkaerőpiacnak - hangsúlyozta a miniszter.

WEBBeteg logó
Forrás: WEBBeteg összeállítás

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg összeállítás - Dr. Szabó Zsuzsanna és Dr. Papp Júlia, szemész
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Nagy Gabriella, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.