Vér nélküli májátültetések a Semmelweis Egyetemen

Szerző: MTI

Immár véradás nélkül végeznek májátültetéseket a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján - közölte az intézmény vezetője az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

Máthé Zoltán elmondta: az új sebészeti technikák és aneszteziológiai eljárások alkalmazása nyomán bevezetett operáció jelentősen gyorsítja a betegek gyógyulását, illetve növeli a hosszú távú túlélés esélyeit.

A professzor hozzátette, hogy míg korábban 8-10 órán át tartott egy ilyen műtét és 10-20 egységnyi vért is felhasználtak közben, ma már az esetek 30-40 százalékában véradás nélkül kivitelezhető a 3-4 órás beavatkozás.

Arról is szólt, hogy a klinikán - ahol Magyarországon egyedüliként végeznek májtranszplantációt - az elmúlt 20 évben 700 beteg kapott új májat. A korábbi 40-45-tel szemben tavaly már 70-re emelkedett a májátültetések száma.

Az idén elvégzett 40 beavatkozás közül 21 esetben semmilyen vérkészítményt nem kellett adni a betegeknek - mondta a klinika igazgatója.

Kockázatos a májátültetés

A májátültetés növekvő kockázattal jár a műtét előtt túl sovány, de az elhízott felnőttek számára is - állapította meg egy húsz év adatait elemző kutatás. Kockázatos a májátültetés - Kik a rizikócsoportok?

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Gyermektervezés Gyermektervezés

Ez a hormon is megakadályozhatja a teherbe esést. (x)

Majomhimlő Majomhimlő

Megfertőződött majomhimlővel egy négyéves kislány Németországban.

Így fizethetjük a magánellátást...

Évek óta tendencia Magyarországon a magánegészségügyi szektor bővülése, az elmúlt évben azonban ugrásszerű a növekedés. A magánegészségügyi...

Zárva lesznek a szak- és háziorvosi...

Pénteken zárva lesz a gyógyszertárak többsége, a háziorvosi, fogorvosi és szakrendelők, valamint a védőnői tanácsadók is az egészségügyben...

A májátültetésről

A májátültetést az 1960-as években kezdték kifejleszteni. Manapság a világ számos klinikai centrumában végzik, szigorúan meghatározott indikáció...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.