Gerincsérülés kezelése emberi őssejtekkel

Szerző: MTI

Amerikai orvosok megkezdték a humán embrionális őssejtekkel való kezelés első klinikai tesztjeit egy gerincsérült páciensen - jelentette be hétfőn az eljárást kidolgozó Geron biotechnológiai cég.

A betegen az úttörőnek számító kezelést tulajdonképpen már pénteken megkezdték a Geron humán embrionális őssejteket tartalmazó injekciójának beadásával. A klinikai tesztben az eljárás biztonságosságát kísérik figyelemmel, valamint azt, hogy a páciens mennyire hatékonyan nyeri vissza érzékelését és mozgásképességét.

A kipróbálást az Atlantában (Georgia) lévő Shepherd Központban végzik, ám a kezelt férfi személyét nem fedte fel a kórház szóvivője. A klinikai teszt 1-es fázisába előreláthatóan tíz pácienst vonnak be összesen, akiknek súlyos sérülését az annak megtörténtét követő 7-14 napon belül kell a Geron GRNOPC1 jelű készítményével kezelni. A kipróbálásban résztvevőket egy éven át követik nyomon, hogy a kezelés biztonságosságáról és hatékonyságáról adatokat gyűjtsenek.

Amennyiben az első csoport páciensnél nem jelentkeznek káros mellékhatások, a biotechnológiai vállalat - tervei szerint - megkéri az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA engedélyét a tesztek kiterjesztésére a gerincsérültek lehető legszélesebb körére, valamint az alkalmazott GRNOPC1-dózis növelésére. A végső cél, hogy az őssejteket lehetőség szerint közvetlenül a gerincvelő-sérülés helyére fecskendezzék be. A Geron kutatóinak reményei szerint így serkenthető a károsodott idegsejtek újranövekedése, ezzel a páciens érzékelése és mozgásképessége helyreállítható.

A Geron 1999 óta dolgozik humán embrionális őssejtekkel. Mint a vállalat elnöke, Thomas Okarma közleményében emlékeztetett rá, akkoriban több évtizednyi távolságra jósolták a sejtterápia humán klinikai próbáinak engedélyezését. Okarma szerint a klinikai kipróbálás hétfői elindulása "mérföldkő a humán embrionális őssejtekre alapozott terápiák területén".

A tesztben alkalmazott készítmény az idegrendszer multifunkciós sejtjeinek, az úgynevezett oligodendrocitáknak az elősejtjeit tartalmazza. A megelőző állatkísérletekben a gerincvelő-sérülés helyére befecskendezett GRNOPC1-ben lévő elősejtek (prekurzor sejtek) a károsodott részhez vándoroltak, és oligodendrocitákká fejlődtek. Ezt követően pedig az idegrostok körüli védőréteg, a mielinburkolat újraképződött, így lehetővé tette, hogy az idegsejtek ismét alkalmasak legyenek az ingerületek közvetítésére.

- Hirdetés -

LifeCode állapotfelmérő vizsgálat

"Az egészséges élet ma a leginkább önként választott életforma."

- dr. Kiss József -


Miért csak akkor kezdünk el tenni az egészségünkért, amikor már nincs meg?

Ön csinálja másként!

Név:

E-mail:

Telefon:

Ha:

  • stresszes, szellemileg leterhelt
  • állandóan fáradt
  • túlsúlyos, akár már kórosan
  • olyan panaszai vannak, melyeknek nem is tudja az okát
  • vagy szeretné megelőzni a betegségeket

Küldje el elérhetőségét és munkatársunk hamarosan megkeresi Önt!

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Ajakherpesz Ajakherpesz

Az ajakherpesz okai, tünetei, kezelése és megelőzése.

Ajakherpesz Ajakherpesz

Tippjeink segítségével megelőzhető, hogy tönkretegye a nyarat!

Mit tehetünk a szívbetegségek...

A szívbetegség az egyik vezető haláloknak számít hazánkban, hozzájárulva akár rokkantsági és egyéb megváltozott munkaképességgel együtt járó...

Hatás mellékhatás nélkül? A...

A betegek a recept nélkül vásárolható termékek közül sokszor a növényi készítményeket választják, abban a meggyőződésben, hogy az nem...

Köldökzsinórvér: Megéri őssejtet...

"Nemsokára kisbabám születik és tanácstalan vagyok. Levetessük-e a köldökzsinórvért? Milyen esetekben nyújthat segítséget az őssejt? Fel lehet...

Őssejtek - Tároltassuk-e a...

A közeljövő egyik legkecsegtetőbb terápiás lehetősége az őssejtekkel kapcsolatos. Szinte nincs olyan nap, amikor a világ különböző...

Abnormális vérsejtképzés:...

Ez a megnevezés egy hematológiai betegségcsoportot takar, melyek közös jellemzője, hogy a csontvelőben található, úgynevezett haematopoetikus...

Mit tudunk az őssejtbankokról?

Igen sokan, százból 91 ember hallott már az őssejtekről, minden hetedik megkérdezett komolyan fontolgatja, hogy eltárolja születendő gyermeke...

Így lesz a köldökzsinórvérből...

Őssejtbankban járt a WEBBeteg, hogy megmutassa olvasóinak, milyen körülmények között vizsgálják, fagyasztják, illetve tárolják az újszülött...

Őssejtbankok: mit hozhat a jövő?

A köldökzsinórvér levétele nem veszélyezteti sem az anyát, sem pedig a gyermeket. A szülők, ha tehetik, gyakran a fagyasztás mellett döntenek. Mi...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.