A tej csökkentheti a tea kedvező hatásait
megjelent:
Angliában, ahol a teát hagyományosan tejjel isszák, annak idején nagy felhördülést váltott ki az a tudományos eredmény, hogy a teához öntött tej bizony "kikapcsolja" a kedvelt ital szívet és érrendszert gyógyító hatását, ráadásul most ezt újabb vizsgálatok meg is erősítik.
Az európaiak közül a portugálok voltak az elsők, akik Japánban belekóstoltak a teába, illetve a teázás társadalmi élvezetébe 1560 táján. Megindult a tealevél importja, és hamarosan a gazdag franciák és hollandok körében is népszerű lett a teaivás. Az angol teázás valójában úgy kezdődött, hogy 1661-ben a portugál Braganza Katalin lett II. Károlynak, Anglia, Skócia és Írország királyának a felesége, márpedig akkoriban a tea már kedvelt ital volt Portugáliában.
A szigetországban hamar elterjedt a teázás, a "délutáni tea" általában 3-5 óra között vált divatossá. A teát azonban tejjel fogyasztották az angolok: a csészékbe először hideg tejet öntöttek, nehogy a finom porcelán a forró teavíz miatt megrepedjen. Tejes teából ma is jó néhányat megisznak - otthon, munkahelyen és társaságban egyaránt.
A teázás persze nemcsak élvezet, hanem epidemiológiai vizsgálatok szerint igen egészséges is. Állatkísérletek jelezték, hogy a tea előnyös hatású több rosszindulatú daganatok megelőzésében. Kedvező tulajdonságát elsősorban erélyes antioxidatív hatásával magyarázzák.
A kazein a bűnös
A berlini Charité Egyetemi Kórház kutatói 16, egészséges nőnek adtak fél liter fekete teát, tejjel vagy anélkül. A teázás előtt és után, a felkaron mérték az áramlás közvetítette értágulatot. Az artériás véráramlás a Dardzsiling (Darjeeling) tea megivása után jelentősen fokozódott, míg a tejes tea ezt a kedvező hatást gyakorlatilag teljesen fölfüggesztette.
Patkányok erein végzett állatkísérletes tanulmány is ugyanezt igazolta, hasonlóképp az izolált sejtek vizsgálata. A tejben lévő kazein a teában lévő katekinekhez kötődve gátolta a népszerű ital jótékony hatását.
Andrew Steptoe angol professzort is megkérdezték ezzel kapcsolatban, aki igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy legalább 200 bioaktív anyag van a teában, és egyáltalán nem bizonyos, hogy a tej ezeket mind inaktiválja.
A közelmúltban azonban az angol tudomány egyik fellegvárában, Oxfordban is megerősítették a korábbi német eredményeket. Ötféle fekete teához adtak sovány, félkövér vagy teljes tejet. Mindegyik tej csökkentette a tea antioxidáns hatását, függetlenül annak fajtájától.
A kávénál nem jelentkezik a hatás
A kávétól sokáig mindenkit óvtak. Azt mondták, hogy emeli a vérnyomást, gyorsítja a szívműködést, ezzel árt az ereknek és a szívnek. Aztán jött a kellemes meglepetés. Nemrégiben amerikai ápolónőkön végzett megfigyeléseket értékelték ki. A csaknem százezer nő adatai azt mutatták, hogy azok, akik naponta legalább négyszer kávéztak, 20 százalékkal ritkábban kaptak agyi katasztrófát, mint azok, akik nem kedvelték ezt az italt.
Az infarktus miatt kórházba szállított svéd férfiak közül is azok haltak meg a legritkábban, akik évtizedek óta minden nap elfogyasztottak 4-5 kávét - derült ki egy tanulmányból. De mi történik akkor, ha valaki a bécsi tejeskávét, esetleg a capuccinót vagy a latte macchiatót szereti? Svájci kutatók kilenc, egészséges önkéntest vizsgáltak, akiknek átlagos életkora 34 év volt. Véletlenszerű sorrendben háromféle italt fogyasztottak: tüsténtkávét, tüsténtkávét tejjel vagy ugyanilyen kávét cukorral és nem tej alapú krémporral ízesítve. Mindhárom kávéban ugyanannyi antioxidáns volt.
A Journal of Nutrition szaklapban megjelent beszámoló szerint a kávé kedvező antioxidáns hatását a tej nem akadályozta meg, a nem tejből készült krémporok azonban lassították, hogy a kávéban lévő antioxidáns hasznosuljon.
(MTI)