H1N1 - Mégis ingyen oltanák a pedagógusokat is

Szerző: MTI

A korábbi közléssel ellentétben mégis részesülhetnek a pedagógusok a H1N1 vírus ellen adható térítésmentes védőoltásból - derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapjáról.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete augusztusban kérte Székely Tamás egészségügyi minisztertől, hogy a közoktatás és a gyermekvédelem dolgozói is ingyenesen részesülhessenek a H1N1 vírus elleni védőoltásban.

Kérésüket azzal indokolták, hogy fokozott veszélynek vannak kitéve, védettségük elősegítheti egy esetleges járvány lassúbb terjedését.

H1N1 - A hazai orvosok félnek az oltástól

A legtöbben a vakcina nem várt mellékhatásaitól féltik a betegeiket. A hazai orvosok félnek az oltástól

Az Egészségügyi Minisztérium akkor a kérésre úgy reagált, hogy sem az Egészségügyi Világszervezet, sem az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ prioritási listáján nem szerepel a térítésmentes oltóanyag biztosítása pedagógusok számára. Mint akkor közölték, nem szerepelnek a pedagógusok a szezonális influenza elleni oltóanyagot állami támogatással, térítésmentesen megkapók listáján sem.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a prioritási listák nem az adott csoport vagy szakma társadalomban betöltött szerepét vagy jelentőségét tükrözik.

Az ÁNTSZ honlapján megtalálható dokumentumban, amely részletezi, hogy kik milyen ütemben kapják majd meg a térítésmentes vakcinát, a második ütemben szerepelnek az oktatási intézmények dolgozói.

Maximált patikai ára lesz az oltóanyagnak

A tervek szerint maximált patikai ára lesz az új influenzavírus elleni oltóanyagnak, azonban az ár még nem végleges, annyit lehet tudni, hogy várhatóan 1800-2000 forint között lesz - mondta Kárpáti Zsuzsanna, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatója csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
A maximált ár azt jelenti, hogy a majdan véglegesített árnál többet nem kérhetnek a készítményekért, kevesebbet azonban igen - tette hozzá. Az Egészségügyi Minisztérium az EKI-t bízta meg azzal, hogy nagykereskedőként működjön közre az oltóanyagok kiszállításában, ami azt jelenti, hogy a gyártó az EKI-nél raktároz és innen történik a kiszállítás. Az oltóanyag várhatóan két hét múlva lesz a lakosság számára is elérhető a patikákban - mondta a főigazgató.

Hamarosan elkezdik beoltani a H1N1 ellen a Honvédelmi Minisztérium teljes állományát, beleértve a hivatásos és szerződéses katonákat, a köztisztviselőket és a közalkalmazottak is - közölte a honvédelmi tárca pénteken az MTI-vel.

Beoltják a katonákat is

A közleményben foglaltak szerint az oltóanyag elosztását az Országos Epidemiológiai Központ koordinálja, és adja ki az MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ részére. Az átvételt követően megkezdik az állomány oltását, ez vonatkozik a külföldön szolgálatot teljesítő katonákra is.

Az oltóanyag a teljes személyi állomány részére térítésmentes - közölte a minisztérium.

A harmadik H1N1-vakcinát ajánlják európai elfogadásra

Európai használat céljából elfogadásra ajánlotta pénteken az Európai Gyógyszerügynökség (EMEA) az amerikai Baxter cég H1N1 influenza elleni vakcináját.
A Celvapan márkanevű vakcina a brit GlaxoSmithKline cég Pandemrix, valamint a Novartis vállalat Focetria nevű oltóanyaga után a harmadik, amelyet az ügynökség elfogadásra ajánl az Európai Bizottságnak. Az utóbbi két vakcinát kedden hagyta jóvá a testület. A pandémiás oltóanyagra kifejlesztett gyorsított szabályozási rendben az eljárás várhatóan csak pár napot vesz igénybe.
A londoni székhelyű Európai Gyógyszerügynökség feladata az emberi és állatgyógyászati felhasználásra készült gyógyszertermékek értékelésének és felügyeletének Európai Unión belüli koordinálása.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Vashiányos vérszegénység Vashiányos vérszegénység

Mi okozhatja? Melyek a vashiány tünetei? Mennyi a vasszükségletünk?

Legyen a mozgás kortalan! Legyen a mozgás kortalan!

A Magyar Szabadidősport Szövetség ajánlása a szenior korosztálynak. (x)

Ha idősebb férfi fiatal nőt szeret s...

Tapasztalták már, ha tíz-húsz-harminc évvel idősebb férfi oldalán sokkal fiatalabb párját látják, rögtön utánuk fordulnak, s gyakorta negatív...

Hogyan készítsünk gyógynövényből...

Ez a kérdés azért is fontos, mert a várt hatás eléréséhez a gyógynövényben lévő hatóanyagoknak kellő mennyiségben ki kell oldódniuk....

H1N1 vakcina - Mit ír a...

A Fluval P szuszpenziós injekció betegtájékoztatója. A H1N1 elleni oltóanyag teljeskörű betegtájékoztatóját az Országos Gyógyszerészeti...

Az idősek védettebbek a...

Amerikában a 65 év felettieket oltják be utoljára. Ez elsőre furcsán hangozhat, hiszen évek óta minden ősszel ők az elsők, akik influenza elleni...

H1N1 - Természetes módszerek a...

A H1N1 típusú influenzavírus igencsak népszerű téma mostanában. Sokan állnak ki a védőoltás mellett és ellen, a napi hírekben rengeteget hallunk a...

Veszélyes-e a H1N1 vírus mutációja?

A H1N1 vírussal kapcsolatos hatalmas információmennyiség ellenére még mindig sok a kérdés a betegség diagnózisával, kezelésével kapcsolatosan.

Az Ön orvosa felismeri a H1N1-et?

A WHO kiadványa szerint a H1N1 egyik tünete a magas láz, ám ezt a legújabb vizsgálati eredmények alapján a Lancet című orvosi lap cáfolja. Őket...

Új influenza - Melyik kezelés és...

Hatékonyságuk alapján közelebbről is megvizsgáltuk az új influenza elleni kezelési és megelőzési módszereket.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.