Az apai gének szerepe nagyobb lehet, mint eddig gondolták

Szerző: MTI

Amerikai biológusok szerint az ondósejtekben olyan különleges módon csomagolt állapotban van jelen az örökítő anyag, hogy az nagyobb befolyással van a megtermékenyített petesejt fejlődésére, mint eddig hitték.

A Utahi Egyetem kutatói a Nature tudományos magazin online kiadásában tették közzé felfedezésüket.

Ismert, hogy az ondósejtekben a többi sejthez képest szorosabb "csomagolásban" van jelen a DNS-molekula. Ez segíti a küzdelmet, amely a megtermékenyítésért zajlik: a kisebb, gyorsabb sejt ér célba elsőként és juttathatja be genetikai állományát a petesejtbe.

Az előny azonban hátránnyá válik, amikor a szoros csomagolást a reprodukció érdekében ki kell bontani, azaz kiszabadítani az örökítőanyagot. Az ondósejten kívül minden más sejtben a DNS-t az úgynevezett hiszton fehérjék burkolják be, ami könnyű kicsomagolást tesz lehetővé. Az ondósejtben lévő DNS-molekulának azonban csak 4 százaléka körül van hiszton, túlnyomó részét, 96 százalékát a jóval sűrűbben elhelyezkedő, szinte áthatolhatatlan protamin fehérjék szerkezete veszi körül.

Brad Cairns és munkatársai megállapították, hogy a hisztonnal körülölelt 4 százalék nem véletlenszerűen adódik, hanem a lazább burok fontos génekhez kapcsolódik a megtermékenyítés utáni embrionális fejlődésben.

Nem kizárólagos a DNS

A kísérletekhez szükséges spermaminták a Utahi Egyetem termékenységi klinikájáról származtak. Ezekből elválasztották a hisztonokhoz kötött DNS-részleteket, majd meghatározták a génszakaszokat.

A kutatók szerint a felfedezés nyilvánvaló kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban is, hogy a DNS-molekula ondósejtben tapasztalható különleges "csomagolása" fontos tényezője a termékenységnek. A megállapítás újabb példa arra, hogy a nemzedékről nemzedékre átadott információnak csak egy része maga a DNS-molekula.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Hogyan maradjunk egészségesek...

Karácsony van, és szeretnénk jól érezni magunkat - ez csak természetes. Ezt illetően adunk néhány gyors tanácsot, ami lehetővé teszi, hogy...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.