Ne a trendi iskolatáskát válasszák!

Szerző: emineo.hu

Sokan esnek abba a hibába, hogy a gyermek ízlése alapján választanak iskolatáskát, holott a külcsínnel szemben vannak sokkal fontosabb szempontok is. Az ortopéd szakorvos szerint egy fejlődésben lévő szervezet esetében különösen fontos, hogy milyen kialakítású táskát cipel a hátán.

Bár még majdnem két hét van hátra a nyárból, a legtöbb család megkezdte a készülődést az iskolára. A tanszerek mellett az egyik legfontosabb a megfelelő iskolatáska kiválasztása. Számos variáció létezik a piacon, csak az ár és a fantázia szab határt annak, ki, milyen táskát vásárol gyermekének.

Mivel kevés olyan intézmény van, ahol bent lehet hagyni a könyveket, így elkerülhetetlen, hogy a gyerekek nagy súlyokat cipelnek. Ez azonban nagyon megterhelő a fejlődésben lévő szervezetnek. Éppen ezért fontos, hogy a szülők olyan modellt válasszanak, amelynek köszönhetően elkerülhetőek a mozgásszervi panaszok, vagy a fejlődési rendellenességek.

Dr. Börzsei-Knoll Veronika, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ ortopéd-traumatológusa azt tanácsolja, még ha veszekedések árán érhető is el a gyereknél, ne divatos, hanem praktikus, szimmetrikusan viselhető táskát válasszunk. Az asszimmetrikus hátizsák tartási rendellenességhez, fájdalmakhoz vezethet.

- Sokan nem tulajdonítanak jelentőséget a cipőnek, pedig az sem mindegy, a gyerekek milyen lábbelit viselnek több órán át az iskolában, illetve a tornaórán. A lábfájdalmak egy részét meg lehet előzni, ha jó kiképzésű, megfelelő méretű cipőt vásárolunk – egészítette ki jó tanácsait a lábsebész szakember.

Előfordulhat azonban, hogy a kicsiknél tartásbeli rendellenességet tapasztalnak, vagy fáj a lábuk, hátuk, ilyenkor igénybe vehetik az iskolai rendszerben működő orvosi vizsgálatot, vagy elmehetnek a gyermekkel egy gyermekortopédiai szűrővizsgálatra. Célszerű ezt nem halogatni, mert a panaszoktól is hamarabb szabadulhat a gyermek.

(Forrás: emineo.hu)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Adójóváírás betegség miatt -...

A személyi kedvezmény igénybevétele szempontjából a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek köre 2019. január 1-jén bővült utoljára....

Mi lesz velünk a járvány után? A...

Végre kinyitott az ország, és bár még fertőtlenítővel, néha maszkban, de végre újra „szabadok lehetünk”. Régóta vártunk erre. De vajon...

Mozgással és helyes testtartással...

Elsősorban nagyon fontos, hogy mindenkiben tudatosuljon az, hogy egészségének megőrzése érdekében saját maga tehet a legtöbbet. Bizony egyre több...

Milyen a jó iskolatáska? - Előzzük...

A rosszul megválasztott iskolatáska oka lehet a hátfájásnak, a rossz tartásnak és hosszú távon a meglévő gerincferdülést vagy gerincbetegségeket...

Hogyan segít a mozgásszervi...

A mozgásszervi megbetegedések sokrétű elterjedése társadalmunkban gyökeresen tükrözi a rohanó, stresszes és figyelmetlen hozzáállásunkat...

Az egészséges iskolatáska

Lassan véget ér a nyár és kezdődik az iskolaidőszak. A legtöbb szülő odafigyel arra, hogy a megfelelő ruházatban, egészséges és kényelmes...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.