A nyaralás legfőbb előnyei

DRportal
megjelent:

A nyárnak sajnos vége. Sokan nem jutottak el nyaralni, pedig mindenképpen érdemes néha kiruccanni a hétköznapokból.

Az alkalmazottak hazánkban és világszerte nem minden esetben veszik ki a lehetséges szabadnapjaikat. Nagyon sokan soha nem mennek el egy hétnél hosszabb szabadságra. Azok kedvéért, akik nem járnak nyaralni, összeállítottunk egy meggyőző listát arról, hogy miért is hasznos elutaznunk és kikapcsolódnunk néha.

Hosszabb élet
A New Yorki Állami Egyetem egyik tanulmánya szerint azok közt a férfiak között, akik nem nyaraltak már öt éve, magasabb volt a halálozási ráta. Közülük többen haltak meg szívbetegségben, mint a nyaralók közül, és a statisztikák szerint azoknak, akik rendszeresen jártak vakációzni, 20 százalékkal kisebb volt a halálozási rátájuk.

Mentális egészség
A Wisconsin Medical Journalban közölt egyik tanulmány szerint azok a nők, akik gyakran járnak nyaralni, ritkábban szenvednek depressziótól, fáradtságtól, és kevésbé feszültek. Azok a nők viszont, akik ritkán nyaralnak, hajlamosabbak az alvási zavarokra és stresszesebbek.

Kapcsolataink megújítása
E mögé nem nagyon kell tanulmányokat és tudományos cikkeket felsorakoztatni. Egyszerűen minden kapcsolatnak jót tesz egy közös nyaralás. A munka világában az embereknek egyre kevesebb idejük van egymásra, de egy jó nyaralással valamelyest pótolhatjuk az időt, amit nem tudtunk együtt tölteni.

Visszatérés a gyermekkorba
A nyaralással egy szinten visszanyerjük a gyermekkorunkat. A felfedezés öröme, a szabadság érzete mind a miénk lehet egy jó vakáció alatt. Nem kell azon aggódnunk, hogy mikor kelünk fel, mikor fekszünk le, azt eszünk, amihez kedvünk van, és nem kell a munka miatt aggódnunk állandóan.

Önérzet
Amikor van szabadnapunk, és mégsem vesszük ki, akkor az olyan, mintha azt mondanánk a világnak, „nem érdemlem meg a pihenést”. Aki nem veszi ki a fizetett szabadságait, az voltaképpen ingyen dolgozik néhány napig. Tudnunk kell, hogy fontosak vagyunk és megérdemeljük a vakáció örömét.

Inspiráció
Az év nagy részében menetrend szerint élünk. Hétről hétre ugyanazokkal találkozunk, ugyanazokat a dolgokat csináljuk. A monotónia eltompítja az elmét, és gátat szab a kreatív gondolkozásnak. A nyaralás során kikerülünk a mókuskerékből, inspirációt szerzünk, és rákényszerülünk, hogy másként gondolkozzunk, mint a hétköznapokban.

Produktivitás
Furcsán hangzik, hogy növeli a produktivitást, ha nem dolgozunk, de igaz. Ha egy kis időt vakációval töltünk, az év többi részében sokkal hatékonyabban dolgozunk majd.

(DRportal)

Cikkajánló

Alvászavar
Alvászavar

Milyen testi betegségek állhatnak mögötte?

Aranyér
Aranyér

Milyen tényezők hajlamosítanak rá?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Csáki Csilla, allergológus, klinikai immunológus
Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság és Budai Allergiaközpont
Tüdőközpont - Dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Cs. K. fordító és Bak Marianna biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.