Okostelefonok és egészségügyi lehetőségek

MTI
megjelent:

Mind több és több ember egészségügyi ellátásában játszanak fontos szerepet a számítógépek és a szoftverek. Egy sor kisméretű eszköznek és okostelefonos alkalmazásnak köszönhetően a betegek egyre aktívabb szerephez jutnak saját kezelésükben. Ez gyakran még krónikus esetekben és akut megbetegedések megelőzésére is igaz - anélkül, hogy egy orvos közvetlen segítséget nyújtana.

Mind az egészségügyi szolgáltatók, mind a betegek körében egyre általánosabb az okostelefonoknak az egészségügyi ellátás javítását szolgáló alkalmazása - állítja Ralf-Gordon Jahns, a mobilipar trendjeit elemző research2guidance vezetője. A cég kutatási eredményei azt támasztják alá, hogy megvalósulni látszik az egészségügyben régóta várt mobilforradalom.

Úgy látják, hogy bár a világ egyes részein a népesség gyors elöregedése figyelhető meg, ami maga után vonja a kormányzati kiadások növekedését, a megelőző orvostudomány programjának részeként alkalmazott számítógépes eszközök, online megoldások ígéretes fejlődés előtt állnak.

A Parks Associates idén februárban publikált jelentésének becslései szerint a digitális egészségügyi technológiákból és szolgáltatásokból származó bevétel nagysága 2015-re csupán az Egyesült Államokban meghaladhatja az 5,7 milliárd dollárt, szemben a 2010-es évre jellemző 1,7 milliárd dollárral. Ebbe a körbe beletartoznak a krónikus betegségek (magas vérnyomás, cukorbetegség) monitorozására szolgáló készülékek éppúgy, mint a wellness- és fitness-alkalmazások, illetve programok.

Google Health és Microsoft HealthVault

Online patikák nyílhatnak?

Az internetes gyógyszer-értékesítésekre vonatkozó teljes körű tilalom részleges feloldásával megnyitná az utat az online patikák előtt a francia Egészségügyi Minisztérium. A helyi gyógyszertárakat tömörítő érdekvédelmi szervezet azonban ellenzi az elképzeléseket.

Idén januárban egy Withings nevű induló francia vállalkozás mutatott be egy olyan Wi-Fi-képes mandzsettát, amelyik - miután megméri a vérnyomást és a pulzust - egy iPhone-hoz csatlakoztatva összeveti a kapott értékeket a beteg online nyilvántartott adataival. Az adatok biztonságosan tárolhatók a Withings webhelyén vagy olyan, a személyes egészségügyi nyilvántartásra szolgáló más oldalakon, mint amilyen például a Google Health vagy a Microsoft HealthVault. Ezeken a helyeken aztán elérhető az orvosi segítség is.

Idén februárban az Entra Health Systems jelentette be a svéd Doro nevű mobilcéggel közös MyGlucoHealth szolgáltatását az idősekre optimalizált mobilkészülékekre. A vércukorszintet mérő kis készülékről szöveges üzenet küldhető a biztonságos MyGlucoHealth portálra, amely azonnali tanácsokat ad a betegeknek arra vonatkozóan, hogy mit szabad enniük. A 2008-ban bevezetett MyGlucoHealth ugyancsak képes az együttműködésre a Google Healthszel és a HealthVaulttal.

Bár a MyGlucoHealth már a világon sokfelé elérhető különféle okos- és egyszerű bluetooth-os mobiltelefonokon, a bevezetés elsősorban Nagy-Britanniára, Ausztráliára, Németországra, az Egyesült Államokra és Indiára összpontosult, a szolgáltatás azonban hamarosan Ázsia más részeiben is megjelenik. John Hendel, az Entra Health Systems elnöke Hongkongban március végére tervezi az indulást, a következő három hónapban pedig Szingapúrban, Tajvanon és Dél-Koreában is bevezetik a szolgáltatást.

Mint mondta, Ázsiában igen nagyszámú embernek van mobiltelefonja, a diabétesz pedig ténylegesen - genetikai okokból is - népbetegségnek minősül, ugyanakkor az egészségügyi rendszer általában alulfinanszírozott. Mindez igencsak kedvez a MyGlucoHealth-hez hasonló költséghatékony megoldások elterjedésének.

"Kulcslyuksebészet" - Hogyan zajlik?

Endoszkópos agyműtéteket mutatott be két professzor Debrecenben az orvoscentrum idegsebészeti klinikáján, miközben a hazaiak mellett 12 országból érkezett orvosok és orvostanhallgatók figyelték a beavatkozásokat online közvetítéssel a helyszínen. Neuroendoszkopia

A research2guidance 2010 novemberében készült jelentésének becslései szerint már több mint 17 000 mobil egészségügyi alkalmazás készült okostelefonokra, azzal a céllal, hogy elfogadottá váljék az egészségügyi szakemberek körében. Az előrejelzések szerint 2015-re a mobil- és vezeték nélküli egészségügyi szolgáltatások 500 millió mobiltelefon-használót érhetnek el, ez a világszerte okostelefont használók hozzávetőleg 30 százalékának felel meg.

Az Egyesült Államokban 2007-ben bevezetett Microsoft-féle HealthVault, illetve a 2008-ban elindult Google Health egyaránt nyílt platform: a személyes egészségügyi információk (védőoltások, kórtörténet, receptek) biztonságos tárolására és kezelésére szolgálnak. Az adatokhoz való hozzáférés különféle eszközökkel vagy mobilalkalmazásokkal lehetséges.

A személyes adatok biztonságos, titkosított adatbázisban tárolódnak, mindenki maga állíthatja be ezek védelmének biztonsági szintjét, meghatározva azt, hogy mi kerülhet az adatbázisba, és azt is, hogy ki tekintheti meg azokat.

A MyGlucoHealth azért döntött a Google Health-szel és a HeathVaulttal történő integráció mellett, mivel így rengeteg ember használhatja célzottan az alkalmazást, anélkül, hogy be kellene jelentkeznie a cég weboldalára vagy ide-oda kellene kattintgatnia, míg eljut személyes egészségügyi adataihoz. A HealthVault már 170 egészségügyi alkalmazást fog össze, az integrációhoz szükséges szoftverfejlesztő készletet pedig 30 000-en töltötték le.

Nemzetközi platform helyi partnerekkel

Míg a Google Health használata egyelőre leginkább az Egyesült Államokban terjedt el, a HealthVault a helyi partnerek bekapcsolódásával lassan nemzetközi platformmá válik. Kanadában már 2009-től él az együttműködés a Telusszal, az elmúlt évtől Németországban a Siemens, Nagy-Britanniában pedig a Nuffield Health a Microsoft partnere.

Tavaly októberben a HealthVault az iSoftStone nevű nagy kínai rendszerintegrátor céggel is együttműködési megállapodást írt alá, ennek értelmében a két cég közösen dolgozik egy kormányzati program megvalósításán a Csiangszu tartománybeli Vuhsziban.

A magas szintű felhasználói bizalom kialakításával a lehető legtöbb diabéteszes és magasvérnyomás-betegségben szenvedő pácienst igyekeznek bevonni a programba. A HealthVault a kezdetektől a betegek hosszú távú életfeltételeinek javítására koncentrál, beleértve azt is, hogy együtt tudjanak élni krónikus betegségeikkel.

Egyelőre mérsékelt az elfogadottság

Tünetellenőrző

Tudni szeretné, hogy a szervezetében tapasztalt tünetekkel mi a teendője, mi okozhatja azokat és milyen szakorvoshoz érdemes velül fordulni? Tünetellenőrzőnk segítségével egyszerűen kiválaszthatja érzékeny testrészét, majd a tapasztalt tünetre kattintva megtekintheti a lehetséges okokat, kiindulási pontként a további információszerzéshez. Tünetellenőrző a WEBBetegen

Mindeddig azonban igen mérsékelt az online személyes egészségügyi információk alkalmazásának elfogadottsága a felhasználók körében. A Knowledge Networks tavaly végzett felmérést az Egyesült Államokban, és ennek tanúsága szerint a 2008-ban regisztrált 3 százalékról csupán 10 százalékra nőtt a lakosságon belül azok aránya, akik online kezelik ilyen információikat. A megkérdezett orvosok is hasonló arányban nyilatkoztak: minden tizedik javasolta betegeinek az ehhez szükséges eszközök használatát.

Jay Chandran, a Frost & Sullivan kutatási igazgatója szerint ösztönözni kell a betegeket arra, hogy naprakészen tartsák egészségügyi adataik nyilvántartását. Meggyőződése, hogy az adatok tárolására és kezelésére szolgáló eszközök akkor válnak igazán sikeressé, ha a személyes egészségügyi információk a valós idejű adatokat szolgáltató elektronikus egészségügyi nyilvántartás részhalmazává válnak. Ha ugyanis az adatok bekerülnek az egészségügyi szolgáltatók által karbantartott rendszerbe, hitelesebbnek és hasznosabbnak fogadja el azokat valamennyi érintett.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.