Előítélet-mentes sorstársak a Tűzmadárban

szerző: Fazekas Erzsébet - WEBBeteg
megjelent:

Az egészséges ember a jelent, de jövőjét is csak egészségesként tudja elképzelni. Hárít, minden kórság gondolatától irtózik, még akkor is, ha él a környezetében beteg. Ám amikor váratlanul kiderül, hogy ő a soros, mert már nem egészséges, sőt, a diagnózis szerint súlyos beteg – egyik pillanatról a másikra egy másik világ kapujában találja magát.

Nem tud, nem képes megbirkózni a helyzettel, mély depresszióba zuhan – mondja saját tapasztalatai alapján egy fiatal rákbeteg nő a tájékoztató résztvevőinek, ahol a Szent László Kórházban pszicho-onkológiai szolgáltatást nyújtó Tűzmadár Alapítvány bemutatása a téma. Zachar Ilona azt akarja érzékeltetni velünk, és rajtunk keresztül a ma még nem is érintett egyénekkel, mit is jelent a (fel)készületlenség. Az új tudástól lesújtott betegnek fogalma sincs, hogy azért még van holnap is, arról meg különösen nincs, miként kell tovább élnie, illetve hogyan lehet ezt majd végigcsinálni.

A rák és a lélek csatája

A daganatos megbetegedés nemcsak a test számára jelent óriási megterhelést, hanem a léleknek is. Ha a betegség kezelése alatt a páciens érzései és gondolatai is kitüntetett figyelmet kapnak, az nagymértékben javíthatja a gyógyulás esélyeit. Attól a pillanattól kezdve, hogy felismerik a szervezet rákos elváltozását a beteg különböző lelki stádiumokon megy keresztül egészen a gyógyulásáig vagy az elhalálozásáig. Elisabeth Kübler-Ross svájci pszichiáter nyomán öt állapotszakaszt különböztetnek meg: tagadás, düh, alkudozás, depresszió és elfogadás. Sokat segíthet, ha bármelyik szakaszban egy onkopszichiáter is támogatja a beteget. Hazánkban jelenleg nagyon kevés ilyen szakember dolgozik.
A rák és a lélek csatája >>

"Főnököm helyett az onkológusommal lesz dolgom, akár naponta. A kollégák mosolygós, vagy közömbös arca helyett családtagjaim aggódó, nehezen vagy nem is leplezetten kétségbeesett arckifejezése van előttem. Én magam meg, folyton a túlélés esélyeit latolgatom. Az interneten összeolvasok mindenfélét, sokszor egymásnak ellentmondó dolgokat, és a sokféle információ csak összezavar. Ilyenkor segít a szerencse, egy jó pillanatban megtalált szórólap, például a Tűzmadáré, mint az én esetemben. A sorstársak példája aztán engem is kitartásra sarkallt, s betegségem tudomásul vétele (elfogadása? - ha lehet ezt mondani!) után aktív részese akartam lenni a gyógyulásomnak. Mert hiszem azt, hogy jó közérzettel, kiegyensúlyozott tudattal nagyobb esély van a gyógyulásra."

A megértő, előítélet-mentes sorstársak közé szinte véletlenül került Ilona szerencsésnek tartja magát, hiszen orvosa nem beszélt az alapítványról, a kezelések során megismert betegtársak meg nem is tudtak róla. Pedig, milyen jó volna, ha ismernék és megtanulnák ők is, hogy a megfelelő közegnek gyógyító ereje van, foglalja össze mondandóját a beteg, és viszi tovább a gondolatot a résztvevő onkológus, pszichológus.

Becslések szerint a gyógyulásban mintegy 30%-nyi hozzáadott értéket jelent a pszichológus segítsége. A kezelés hatékonyságában különösen nagy annak jelentősége, ha a beteg tudja, érti, mi miért történik, ha felkészítik, beavatják őt a fejleményekbe, a várható következményekbe, a gyógyszerek, eljárások hatásaiba, ha úgy érzi, mindig van mellette értő és megértő segítő szakember – ha nem kell egyedül harcolnia az amúgy esetleg leküzdhetetlennel.

A lélek fájdalomcsillapítása

Nemcsak testi, hanem lelki fájdalom is létezik, ami legalább olyan gyötrő tud lenni mint a szervi tünetek, ráadásul nem elég egy pirula ahhoz, hogy a panaszok enyhüljenek.
Gyógyír a lélek panaszaira>>

Különösen így van ez a tumorosoknál, akik közül sokan az egyenesen halálos ítéletükként megélt letaglózó diagnózis után próbálják meg legyőzni a rettegett betegséget. Az első, meg a további sokkon kívánják tehát átsegíteni a rákbetegeket azok a szakemberek, akik hisznek abban, hogy a pszicho-szociális rehabilitáció növelni képes az onkológiai terápia hatékonyságát. Ez a hit hozta létre két évvel ezelőtt és tartja életben a Szent László kórház szakmai támogatásával működtetett Tűzmadár Házat.

A rákbeteg depressziójának mélysége, súlya és túlélésének ideje között - fordított arányú - erős összefüggést jeleznek a tudományos igénnyel, módszerekkel készült felmérések. Szoros a kapcsolat a stressz szint és a daganat növekedési üteme között. Azt is igazolták, hogy a fizikai aktivitás képes csökkenteni a tumor miatt bekövetkező halálozást. A centrum betegeinek harmada azonban a létminimum alatt él, akik pedig munkanélküliek, nem számíthatnak a jó kedvvel végzett, értelmes munka terápiás hatására sem. Ez a helyzet tovább ronthatja pszichés állapotukat, és a szegénység a gyógyulás szempontjából fontos szerepet játszó megfelelő táplálkozást sem teszi lehetővé. A Ház alapítói ezért tartják a szociális és jogi támogatást is fontosnak az életvitel és a pszichés támogatás mellett.

Az ott dolgozó szakemberek az őket felkereső évi mintegy ezer beteg küzdőképességét kívánják fejleszteni. Emellett önkénteseket és szociális munkásokat is képeznek.

Meg kellene százszorozni amit a Tűzmadár csinál

"Meg kellene százszorozni, amit a Tűzmadár csinál", mondja bejátszásról egy beteg, s kívánsága létjogosultságát támasztja alá mindaz, amit dr. Bodoky György, az onkológiai centrum vezetője mond arról, hogy mind az előfordulásban, mind a halálozási mutatókban hazánk milyen rosszul áll az európai régióban. "Miközben a gyógyszerekhez való hozzáférés nálunk is olyan, mint másutt az EU-ban, ám az életvitel, a környezet, az egészségtudatosság terén baj van, így az eredményesség nem az elvártak szerint alakul", mondja Bodoky doktor. "Hiszen a gyógyszeres kezelések mellett a beteg pszichés hozzáállása, lelki jólléte is segíti az orvosi munka hatékonyságát. Azonban ez a szegmens mintha elkerülné a finanszírozók figyelmét."

"A tehetetlenség, kiszolgáltatottság, halálfélelem helyett a kihívást, a győzni akarást érezze a beteg, ebben akarjuk őt segíteni", összegzi az onkopszichológusok célját Rohánszky Magda. A szorongó, rossz lelki állapotban lévő nehezebben működik együtt kezelőjével. De nem csak a betegnek kell lelki támogatás, hanem az őt gondozó orvosnak is, mert különben érzelmileg elfárad, kiég, lemerül.

A lelkiállapotot javítja minden bentlakásos tábor is, ahol a betegségével épp csak ismerkedőnek elmagyarázzák a terápia válfajait, lényegét, a lehetséges mellékhatásokat. Megtanítják nekik a stressz kezelést, az öngyógyító erők felszabadítását, megismertetik őket a mozgás szerepével, a tankonyha receptjeivel.

Jó lenne folyamatosan kapcsolatban maradni, véli Zachar Ilona, és ehhez fűzi hozzá Rohánszky Magda, hogy azért is, mert az első diagnózis utáni mélységnél is mélyebbre tud zuhanni a beteg, ha úgy véli, ő mindent megtett, betartott minden utasítást, alávetette magát a legkellemetlenebb kezelésnek is, mégsem javulnak az eredményei. Ilyenkor látszik igazán, összegzi dr. Bodoky György, milyen nagy szerep jut a Tűzmadár Alapítványhoz hasonló segítőknek. A modell íme készen áll, már csak másolni kell a programot. A rászoruló rákbetegek száma pedig, sajnos, egyre jobban indokolja a segítő program terjedését.

(WEBBeteg - Fazekas Erzsébet)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.