Rákos megbetegedések és a kezelések mellékhatásai

MTI
megjelent:

Mintegy tizenkétmillió volt 2007-ben azoknak az amerikaiaknak a száma, akik sikeresen legyőzték a rák valamelyik fajtáját, ez az arány majdnem négyszerese a negyven évvel korábbiaknak - jelentették be az egészségügyi szakemberek.

A gyógyulási arány jelentős növekedése a rákos megbetegedések korai stádiumban való felfedezésének és megfelelő kezelésének fejlődését jelzi, illetve tükrözi az amerikai társadalom öregedésének hatásait. A betegségek legyőzőinek többsége azonban élete végéig szenved a kezelések mellékhatásaitól - derült ki a Nemzeti Rák Intézet (NCI), valamint a Betegségmegelőzési és -ellenőrzési Központ (CDC) által csütörtökön közzétett adatokból.

Kutatási eredmények

A CDC szakembereinek elemzése kimutatta, hogy 2007-ben 11,7 millió, hat évvel korábban 9,8 millió, 1971-ben pedig hárommillió volt a rákot túlélő amerikaiak száma. A rák megelőzésének és korai stádiumban való felismerésének azért van óriási jelentősége, mert ezáltal néhány fajtáját hatékonyan lehet kezelni - hangsúlyozta ki közleményében Thomas Fireden, a CDC igazgatója.
A kutatók úgy becsülik, hogy a 2007. január elsején még életben lévő 11,7 millió rák túlélő közül hétmillióan voltak 65 évesek, vagy annál idősebbek.

Az amerikai népszámlálási hivatal adatai szerint az Egyesült Államok 307 milliós népességének 13 százaléka töltötte már be a 65. életévét 2009-ben. Egészségügyi szempontból ez azért fontos, mert az idősebbek esetében sokkal nagyobb a kockázata valamilyen rákos megbetegedés kialakulásának.

Túlélési esélyek

Az adatok alapján a túlélőknek valamivel több mint a fele, pontosan 54 százaléka nő.
A mellrákot legyőzők alkotják a legnagyobb csoportot, az összes túlélő 22 százalékát teszik ki. Őket követik 19 százalékkal a prosztata rákot legyőzők, illetve 10 százalékkal a vastag- és végbélrákból felépülő emberek. A melanomán kívül a bőrrák egyéb fajtáira nem terjedtek ki az adatok, mert azok többsége ritkán halálos kimenetelű. A túlélők közül 4,7 millió amerikainál tíz évvel, vagy annál korábban diagnosztizálták a betegséget.

Nem elég túlélni, meg is kell gyógyulni

A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a rák túlélése csupán az első lépést jelenti a teljes felépülés és az egészséges szervezet felé. Számos korábbi tanulmány kimutatta, hogy a rákot legyőzők körében magasabb a kockázata a cukor-, szív-, vagy vesebetegségek kialakulásának. Az Amerikai Rák Társaság becslései szerint 2010-ben 1,5 millió új rákos megbetegedés és 569 490 daganatos elváltozás okozta halálesetet volt az Egyesült Államokban.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.