A szülők és felnőtt gyermekeik kapcsolatának szakadása

Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
Megjelent: 2022.02.01

Nem csupán tapasztaljuk, de számtalan kutatás is igazolja, hogy életünk szinte minden szakaszát meghatározza a családi minta, amit már kisgyermekként megélünk. Az érzelmi hatások, példamutatások, a túlzott kényeztetés épp úgy, mint a hűvösebb, szigorúbb neveltetés. Másoknak pedig azt kell megélniük, hogy szüleik nélkül vagy félárván nevelkednek, ami ugyancsak hatással van a felnőtté válásra.

Ahogyan a különböző életszakaszokban változik, formálódik a személyiség, épp úgy hatással lehet a szülő és a gyermeke természetes „leválására” az is, ha párra talál a felnőtt csemete és ő új impulzusokkal formálja gyermekünket. Szerencsés esetben ennek pozitív irányú folytatása lesz.

A felnőttkor felé tartó fiatalokra komoly hatással vannak azok a minták, amelyeket szüleik életében láttak. A szülők többsége nem akar a csemetéjére telepedni, de sokan azt sem tudják feldolgozni, ha a korábbi kiegyensúlyozott, szerető családi kötődéseknek véget vet az elszakadás. Mindenkor célszerű azt a helyes utat megtalálni, ami a szeretetet, az egymásra figyelést nem szakítja szét. Az alapállás az, hogy a szülőnek el kell tudni engedni a gyermekét, hogy önálló életet kezdhessen, és semmiképpen nem kelthet benne ezért bűntudatot.

A szülőkről való leválás folyamata természetes, és minden rendben van, ha a fiatal pár mindkét tagja kölcsönösen jó kapcsolatot tud kialakítani társa szüleivel.

Ha az elszakadás mégis bekövetkezik, hatalmas trauma nehezedik mindenkire. Ha a komolyra forduló kapcsolatban az irányítást egy öntörvényű, kisajátító viselkedésű új pár veszi át, amit az addig családjához ragaszkodó „gyermek” többnyire el is fogad, az kibékíthetetlen ellentéteket teremthet.

- Meghatározó, hogy a fiú- vagy leánygyermek milyennek látja az édesanyját, édesapját serdülő- és ifjúkorában.

- Ha az anya kiegyensúlyozott, sikeres a munkájában és a magánéletében, sikeresen feldolgozta a korábbi saját gyermekkori vagy felnőttként megélt magánéleti válságait, sérelmeit, elégedett a munkavégzésével, nincsenek önértékelési zavarai, nem szenved különféle betegségektől, akkor nem alakul ki belső konfliktus, úgynevezett anyaseb a gyermekben tudtuk meg Kiss Kornélia szakpszichológustól, kapcsolati tanácsadótól. - Sajnos, az egyre több kihívást és terhet megélő világunkban, főként, ha egyedül él az anya vagy az apa, egyre nehezebb a stabil helytállás. Ha az apát látja elesettnek, mentálisan vagy fizikailag betegnek, netán függőségekben szenvedőnek, sikertelennek, anyagilag labilisnak, békétlennek a felnőtté váló gyermek, nehezen alakít ki jó párkapcsolatot. Azzal is meg kell birkózni, ha túlzott jólétben cseperedik valaki, mivel a későbbiekben ez lesz a párjával szemben az elvárás. Az viszont soha nem látható előre, hogy a szerelem, az egymásra találás boldogsága azonos anyagi egzisztenciából érkező párokat sodor-e egymáshoz. Nem minden kapcsolat képes e megfelelési kényszereket túlélni, s akkor a felnőtté vált lány vagy fiú – nő és férfi – lehet, hogy a szülőket hibáztatja, mert nem voltak képesek megadni számára azt az anyagi stabilitást, amivel szerelme rendelkezik. Ha nincs játszma a kapcsolatban, s tiszták az egymás iránti érzések, ebből nem adódhat konfliktus. Egyébként is, egy új élet kezdetén alapvetően nem várható el, hogy a szülők anyagi támaszából „kapaszkodjanak” mind magasabbra a fiatalok. Noha egy új élet, egzisztencia megteremtése napjainkba segítség nélkül nagyon nehéz. Ez ördögi kör.

Bővebben Az anyasebnek, az apasebnek gyógyulnia kell a stabil léthez

- Miként lehet a szülőknek elfogadniuk, ha egyáltalán ez lehetséges, ha a gyermekük az új életükben, kapcsolatukban, házasságukban velük szembeni vélt vagy valós sérelmeiket nem óhajtják tisztázni, hanem agresszív érzelmi reakcióval megtagadják az anyjukat, az apjukat?

- A felnőtt viselkedés egyik jellemzője a korrekt, értelmes, békés kommunikáció, nem a düh, az agresszív stílus. Akik ezt megteszik, vélhetően erős, külső befolyás alatt állnak, s azzal azonosulnak egy idő után, mivel a párjával – férjével-felségével – senki nem szeretne szembe szállni, a kezdődő közös életüket felborítani, főként, ha már gyermekük is született. Így, akik nem képesek a békés, őszinte, nyílt párbeszédre, egyirányúan döntenek, és inkább a szülőnek fordítanak hátat. Megtagadják őket. Ez természetellenes, valamilyen lelki sérülésre utaló jel lehet, vagy a másik félnek történő túlzott megfelelési kényszer. Érdemes lenne pszichológussal megbeszélni a kérdést, mert előbb-utóbb ez épp a felnőtt fiatal életében okoz lelki vagy testi betegséget. S ezt a helytelen mintát látják a saját gyermekei is. Nem feltétlenül gondolkodnak rajta, egyszerűen elégedettek, hogy a „bajok előidézőjét” – meglátásuk szerint – kívül tudhatják az életükön, amivel a párjuk sokkal elégedettebb, mint önmaguk.

A szülő sajnos nem tehet semmit, mert ha intelligensebb a saját gyerekénél, fájdalmas érzésekkel, de várakozik. Olyan ez, mint a „kaukázusi krétakör”. Az igazi szülő nem rángatja a gyermeke karját, hanem elengedi, hogy ne okozzon fájdalmat neki.

- Ha vannak unokák, bonyolódik a helyzet, és újabb kihívások elé állítják a nagyszülőket a felnőtt gyerekek.

- Azt senki nem tilthatja meg, hogy a nagyszülő kapcsolatot tartson az unokáival. Ennek törvényes tisztázása már a jog területét érinti, de érdemes elindulni ezen az úton, ha a megtagadással az unokák láthatását is megvonják a szülőtől, vagyis a nagyszülőtől. Erre egy jó ügyvéd pontos választ ad. Ha nincsenek kizáró okok a nagyszülők életvitelét tekintve, a legkegyetlenebb viselkedés a kicsikkel való kapcsolattartás megvonása. Zsarolásként sajnos egyre több fiatal alkalmazza ezt a módszert, nem is sejtve, milyen lelki fájdalmat és károkat okoznak mind a szülőknek, mind a gyermekeiknek.

- Gyakran hallani, a sérelmek pontos oka nem ismert, azok esetleges sorolása a régmúltra nyúlik vissza. Ez pedig azt is jelentheti, hogy ürügyet keresnek a szülő tagadásához?

- A szülők olykor valóban nem is tudják, mi a gyermekük pontos sérelme. Ezért mondom a pácienseimnek, hogy muszáj békésen beszélni, megtisztelni egymást a békés kommunikációval. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy nem létezőnek tekintse a szülőt, akinek elsősorban az életét köszönheti. Csak az ostoba, öntelt ember nem törekszik a párbeszédre, a békére.

- Milyen korábbi, esetleg serdülőkori traumák válthatnak ki eltávolodást a későbbiekben a szülőtől?

- Az anya vagy az apa gyakorta nem gondol arra, hogy a gyermekére korábban rakódott lelki fájdalmak, feldolgozatlan traumák a tudatukba fészkelődnek. Elegendő, ha nem kap kellő megerősítést a fiatal, vagy biztatást, elismerést a szülőtől, ha nem méltányolják az igyekezetét. Vannak, akik arra panaszkodnak, hogy gyermekkorukban nem foglalkozott velük az anyjuk vagy az apjuk – lehet, épp dolgoztak reggeltől estig –, máskor gondot okozhat, ha a szülő elesett, gyenge életszakaszában a gyermeke nem tudja azt a terhet elviselni. Nem tud „beállni” a szülő szerepébe, miközben neki lenne szüksége az anyjára vagy az apjára, de azt érzi, felelősséget kell vállalnia. Ez az elvált vagy bántalmazó családokban különösen megmutatkozik.

- Ezt, gondolom, nem téveszthetjük össze a manipulatív „szegény én” szerepével?

- Ez nem a „szegény én” kategóriája. Valós, nehéz élethelyzetekre gondolok, amit a felnőtt gyermek későbbi társa olykor a maga javát keresve a szülő ellen fordít. Erre is van példa bőven. A serdülőnek, majd a fiatal felnőttnek meg kell tapasztalnia, hogy az anyja vagy az apja képes saját lábra állni a nehéz életszakasza után, és a példája követendő lehet. Vagyis, hogy önállóan is életképes anya vagy apa. Ez is egy régi „törvény”, hogy a gyerekek, főként, ha még fiatalok, nem tudják elfogadni, feldolgozni, ha az édesanyjukat, de főként, ha az apjukat elesettnek, gyengének látják. Ez a kép rögzül sajnos, és nem a szép, örömteli élmények maradnak meg, hanem ez a fájó, negatív életérzés. Így amikor saját életüket élik, egy darabig még lelkifurdalásuk van, és azon gondolkodnak, miként segíthetnének kijutni a zsákutcából a szülőnek, ahová legtöbben önhibájukon kívül jutnak. A gyermeknek fontos tudatosítania magában, hogy attól, hogy a szülőjének valami nem sikerült, kiábrándult vagy boldogtalan, a gyermeknek nem kell szolidaritásból követnie ezt a mintát, hanem szabad boldog életet élnie, ezzel tesz jót önmagának és a szülőjének is, akivel tartja a kapcsolatot és sosem fordít hátat neki. Csakhogy egyes esetekben, ami helytelen, egy új párral már nem lesz fontos a szülő, s nem akarják a látott szenvedést megélni. Ez nem törvényszerű, de gyakran előfordul.

- Vagyis az nem rendjén való, ha a felnőtt gyermek magára hagyja a szülőt, aki önhibáján kívül élete legnehezebb időszakát éli?

- Nem helyén való. Helytelen és nem becsületes a szülőt magára hagyni. Ha a gyermek helyes mintát látott, és átmeneti volt a fájó élethelyzet, de a szülő szerető gondoskodással vette őt körül, akkor normális esetben eszébe sem jut, hogy ne tekintsen figyelemmel a szülőre. Az kegyetlenség. Az anyának vagy az apának azonban lehetőségéhez képest törekednie kell arra, hogy bátran, erősen talpra álljon a megtépázott élethelyzetéből. Ez csöppet sem egyszerű, amit még a fiatal felnőtt gyermek nem is ért mindig. S itt nem az anyagi segítség az elsődleges, hanem az, hogy az anyánkról, az apánkról nem mondhatunk le, hiszen egy életre össze vagyunk kapcsolódva velük (természetesen ide nem értendők a bántalmazó, súlyosan elhanyagoló szülők). Jellemző egyes fiatal felnőttekre, hogy elfelednek visszanézni: Szerető szülők engedték őket az útjukra.

- Van-e szerepe annak a szülő-gyermek viszony alakulásában, hogy meddig éltek egymással egy fedél alatt?

- Mindenképpen meghatározó, hogy meddig élt a „gyermek” a mamahotelban, ami a szülőknek általában kellemes érzés, a gyereknek főként az, ha egyetemen tanul. Kényelmes állapot. Ha a fiú azt látta, hogy az anyja volt a családfenntartó vagy egyedül nevelte a gyerekeit, olykor épp az ellenkező hatást váltja ki, és amikor önállósodnak, a saját családjukban ők akarnak az erősebbek lenni, a családjukat eltartókká és védelmezőkké válni. Ha elég empatikus és szeretetteljes a párjuk, nem rekeszti ki a szülőt, hanem az íratlan szabályok békés betartásával figyelmet fordítanak rá is. A szülő, ha egészséges, nincs akadályoztatva, ezt sokszorosan „meghálálja”, például az unokákkal való boldog gondoskodás során. Erre az unokáknak is szükségük van. Manapság egyre fiatalabban lesznek az emberek nagyszülők, aminek örülni kellene.

Ha kirekesztve, megítélve érzi magát bármelyik szülő, és nem elég határozott ahhoz, hogy megvédje magát, kisebbségi érzése támad, amit a nála erősebb vagy épp nárcisztikus vő vagy meny durván ki is használ, s különös praktikákkal eltávolítja a családjuktól a párja szüleit vagy csak azt, aki épp nem szimpatikus számára. Ezt a társ semmiképpen nem engedhetné meg. Nem lehet partner abban, hogy a szerető szülőt ajtón kívül tudják. Sajnos a férfiak bizonyos része „felveszi a papucsot”, hogy béke legyen otthon, és a felesége ne duzzogjon, vagy ne alakuljon ki „állóháború” otthon.

- Mit ne tegyen a szülő, hogy béke legyen a felnőtt gyermekének a családja és közte?

- Az alapszabály, hogy a fiatalok életébe nem szabad túlzóan jelen lenni, rájuk akaszkodni – noha gyakorta ők igénylik a szülők támogató segítségét –, másrészt nem „okoskodhat” a szülő, hogy ő bizonyosan másként főzne, takarítana, vasalna vagy a növényeket máshogy gondozná. A gyermeknevelésben is csak javasolhat, de nem szólhat bele. Nem várhatja el, hogy a fia vagy a lánya éppúgy a rendelkezésére álljon, mint korábban, amikor az megoldható volt. Egy valamire való felnőtt gyermek azonban nem feledkezik meg arról, hogy érdeklődjön, olykor kérés nélkül segítsen az anyjának, az apjának. Nem mehet ez a saját családja rovására, de a becsületes felnőtt gyermek nem fordít hátat a szüleinek, hiszen a szülő sem tette ezt vele soha. Ha igen, az egy másik élethelyzet. Az egy nehéz élethelyzet.

Semmiképpen nem manipulálhatja a szülő a gyermekét a párja háta mögött, de ezt épeszű szülő nem is teszi. Ugyanez elvárható a felnőtt gyerek feleségétől, férjétől, vagyis a kisded játszmákkal, ártatlanságot színlelve, ne uszítsa párját az anyja vagy az apja ellen. Nincs joga hozzá. Mint ahogyan a szülő sem viselkedhet felsőbbrendűként a fiatalok életében, bármi okból. Nem élhet a szülő a megszégyenítés trükkjével, de a gyermeke társa sem, az „ostoba” anyós és após státuszra hivatkozva.

Nem illik a fiatalok életében előhozakodni a régi párjukkal, s azt a személyt magasabbra helyezni a jelenlegi társnál. Tilos összehasonlítgatni!

- S ha ezek nem történnek meg, de a szülőnek mégis hátat fordítanak, egyenesen megtagadják? Ez lenne az új módi?

- Említettem, szülőt épeszű, ép lelkületű gyermek nem tagad meg. Ennek okát pszichoanalízissel érdemes feltárni, vagy keresni, kitől láthatott hasonló mintát. Esetleg az apja nem ápolt bensőséges kapcsolatot a saját édesanyjával? Vagy a párjának vannak, esetleg voltak elakadásai a szüleivel, főként az anyjával? Ezt ki kell deríteni, mielőtt bármely szülőt bármely ürüggyel kitaszítják a családi kötelékből.

A fiatalok ne adjanak okot arra, hogy a szülő elhanyagolva vagy bármiért is háttérbe szorítva érezze magát, s azt főként ne feledjék, hogy senki nem hibátlan, és a hibákat nem korrekt torzítani, felnagyítani. A harapós párok ezt nagyon jól tudják manipulálni az anyóssal vagy apóssal szemben, egészen addig, amíg a társuk maga is elhiszi, hogy egy sárkány lett mondjuk a korábban imádott édesanyjából. Ez nagy csapda, s mint mondtam, van, hogy a legcsöndesebbnek tűnő társ képes a legnagyobb felfordulást okozni, s a családokat szétmarni, elválasztani.

A szülőből hiányzó empátia is hatalmas rombolást okozhat a fiatalokkal való kiegyensúlyozott kapcsolat ápolásában. Itt ismét megfordíthatom a helyzetet, mivel ha a felnőtt gyerekünkből vagy annak párjából alapvetően hiányzik a jóérzés, az érdeklődés, a figyelem, vagy nem képes kommunikációra, vagy csak indulatból és lekezelően, bizony ez is megmérgezheti a kapcsolatot, amire aztán frissen, határozottan, évekre visszanyúló sérelmeket előrángatva reagálnak olykor a felnőtt gyermekek, ami ugyancsak méltatlan, nem túl korrekt.

Tovább

WEBBeteg.hu logóForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértők: Kiss Kornélia, szakpszichológus, kapcsolati tanácsadó

Hozzászólások (1)

Cikkajánló

Depresszió Depresszió

Az örömérzet hiánya kihat az élet minden területére.

Egészség Egészség

Szerves és szervetlen sók az étrend-kiegészítőkben, gyógyszerekben.

A gyermekkori gerincferdülés

A gerincferdülés (scoliosis) a gerincoszlop kóros oldalirányú elgörbülése, melyet a csigolyák egymáson való elmozdulása, elcsavarodása okoz. A...

Minden szülőt ez érdekel - mitől...

A babakocsi vásárlása hatalmas feladat, hiszen minden szülő a legjobbat szeretné csemetéjének. De mitől jó egy babakocsi? Biztonságos? Könnyen...

Úton az iskolába: Tanácsok a...

Statisztikák szerint minden hatodik közlekedési baleset, amelyben gyermekek érintettek, az iskolába vezető úton következik be. A megfelelő...

A szülővé válás pszichológiája

Sokan nem is gondolnák, de a szülővé válás folyamata már egész kiskorban elkezdődik. Azzal, hogy a kislányok az anyukájuk, a fiúk az apukájuk...

A tévénézés hatása - Ez történik...

Vitathatatlan, hogy a tévénézés és az iskolai, illetve tanulási eredmények közt szoros összefüggés mutatható ki. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a...

Az anya-gyermek kapcsolat kialakulása

Az anya és gyermeke közötti bensőséges kapcsolat kialakulása már a várandósság idején elkezdődik. Ennek kialakításának a szülés előtt és...

Ismerjük fel a szeparációs...

A korábban nyugodt, másokkal is kiválóan eljátszó baba hirtelen sírni kezd, ha az édesanyja kilép a látóteréből? Nem hajlandó kimozdulni az anyja...

Testvérféltékenység - Okok, jelek...

Az első gyermek születése gyakran igazi próbatétele a párkapcsolatnak is. Ennél már csak az a nehezebb, ha a meglévő kicsi mellé megérkezik a még...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.