Az anyasebnek, az apasebnek gyógyulnia kell a stabil léthez

Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

Bizonyára sokan érezték már azt, hogy fiatalkorukban, majd a későbbiekben is képtelenek önálló életet élni, bennragadtak a szülők igényének kiszolgálásában, s bűntudatot éreznének, ha leválnának róluk. Sokan érzik azt, hogy egy anyát nem lehet magára hagyni, főként nem akkor, ha bajban van, ha beteg, ha kiszolgáltatott, magányos, lelkileg megerősítésre szorul. Nem szükséges ehhez fehér hajú, idős édesanyára gondolni.

A téma cikkei

2/1 Az anyasebnek, az apasebnek gyógyulnia kell a stabil léthez
2/2 Az anya- és az apakomplexusok hatásai a felnőtté váló utódokra

Ez a különös anya-lánya viszony már a gyermek serdülőkorában generálódhatott, amikor az anya bármi okból mélypontra került, s ebből az állapotból nem tudott kilépni, így a lánya szinte feláldozza a saját életét, hogy szolgálhassa azt, aki életet adott neki és felnevelte. Úgy érzi, tartozik neki.

Vannak anyák, akik ezt elvárják, mások nagyon helyesen nem így tekintenek a kapcsolatra, engedik önállósulni gyermeküket, de érzik, ha bajba kerülnek, csemetéjük nem fordít hátat, szeretetből segítségére siet, hiszen ezt kapta ő is.

Ha az anya képessé válik korábbi traumáit feldolgozni, eltávolodni tőlük, s önálló nőként élni, elrendezni a saját ügyeit, s csak vészhelyzetben fordul segítségért a fiához vagy a lányához, nem duzzad egyre nagyobbra az anyaseb. Ha mégis megélt a család ilyen időszakot – ami nem természetellenes, de fenntartani sem ajánlatos –, akkor a lánygyermekre vagy a fiúra testálódott lelki sebek csak akkor gyógyulhatnak meg, ha az anya képes változtatni és „gyógyult”, s ezt megélik a gyermekek is. Meg kell tapasztalniuk, hogy anyjuk önállóan is „életképes”.

Az „anyaseb” szindróma semmiképpen nem mosható össze azzal, amikor érzelmekben gazdagon, önzetlenül, de bölcsen szocializálódott gyermekek, a megélt esetleges érzelmi viharok, konfliktusok ellenére is szeretettel, odaadással, segítséggel fordulnak édesanyjukhoz. Anélkül, hogy erre emlékeztetni kellene őket.

Ez a világ rendje, a természetes érzelmi kapocs, amikor útjukra kelnek a gyermekek, élik az önálló életüket, családot alapítanak, de soha nem felejtik el, honnan indultak, s kihez, kikhez térnek vissza a szülői házban, amit nem elkerülnek önző, fölényes vagy érzéketlen viselkedéssel, hanem életük fontos része marad a szerető anya és apa létezése. Aki erre nem képes, meg kell vizsgálni azt az érzelmi törést az életében, amit lehet, hogy épp a gyerekkori túlféltés, a túlajnározás alakított ki benne, s ezért „menekül” anyjától vagy kezeli le apját, vagy épp a választott társa hatására, a vele való szimbiózis megtartására törekedve, amit egyébként gyermekként maga is megélt a szülők „túlölelő karjában”.

A lányoknak már kamaszként azt tanítják, hogy a nő akkor tölti be társadalmi szerepét, ha barátja, szerelme, társa, férje van. S hogy eközben kifejlődik-e a saját identitásuk, az szinte mellékesnek tűnt az utóbbi évtizedekben. Sokáig azt sugallta a társadalom és a család már a serdülő lánynak is, hogy igazi nő akkor marad, ha szolgálja a szeretteit, szorgosan dolgozik, gyermekeket nevel, és nem elégedetlenkedik. Az identitása pedig ne különbözzön a férjétől, a férfitól, vagyis az övé a párjáéval egyező legyen. Simuljon bele. Amikor kellően alárendelődött a nő, mert egyébként otthon is ezt látta, a férfi egyszerűen „elő is írhatja” számára, hogyan érezzen, miként viselkedjen, és alkalmazkodjon utolsó erejéig.

Ezt elkerülni úgy lehetséges – ami csöppet sem egyszerű a mai napig sem –, ha már serdülőkorában önmaga lehet a lány, nem kell a személyiségét modorossá, megalkuvóvá tenni, nem kényszeríthetik a valóság elhallgatására, mert őszinte, szerető családban él, ahol bátran szembe nézhet az édesanyjával, kérdezhet tőle és válaszokat kap. Ha ezt elmulasztja, vagy nem teszik számára lehetővé, akkor a későbbi partnerkapcsolatát nem képes őszintén és bátran megélni, szorongásai lassan uralni kezdik az életét. Csak a női minta helyes megélésével haladhat jó irányba, ami egy megfelelő anyamintát feltételez, anyaseb nélkül.

Nagy szerepet játszik az anya mellett látott apaminta, a természetes, zsarnokságtól mentes férfikép, vagy éppen a hiányzó apja által be nem töltött apaminta képe. Így hát, ha az apa sebet ejt az anyán bármilyen módon, azt a serdülőlány soha nem fogja elfelejteni. Látja, tapasztalja, de sokáig nem mer beszélni erről. Így különösen akkor nem lesz kiegyensúlyozott a férfiakkal való viszonya, ha az anyasebbel, azaz édesanyja feldolgozatlan párkapcsolati traumájával naponta együtt kell élnie, annak keserveit visszatérően meghallgatnia.

Az így cseperedő lányok gyakorta hamar kiröpülnek a családi vagy anyai fészekből, s igyekeznek bebizonyítani, hogy képesek saját életüket biztonsággal irányítani. Sokan közülök egyetemre, főiskolára mennek, vagy már fiatalon családanyák, feleségek lettek. A jelenleg 20-as, 30-as éveikben járó generációban igen gyakori, de más korosztályokban is.

- Lássunk egy olyan példát, amikor az éppen felnőtt lány szembesült édesanyja addigi összes keservével, kishitűségének eredetével, elesettségével, összetört testi-lelki egészségével, mert támasza volt akkor, amikor apja csúfos módon elvált tőle. Érezte ezt a korábbi, kritikus évek során is, de ha anyja tűrt apjának, kézenfekvő volt, hogy ebbe nem szólt bele. Majd, amikor magára maradt az édesanya, lánya úgy érezte, nem hagyhatja egyedül, mellette kell lenni, amikor csak teheti. Az anya nem várta el, de másként nem vészelte volna át élete tornyosult traumáit. Ez már anyaseb? Mintaként vitte ezt tovább az akkor fiatal nő a saját életébe?

- Igen, ezt a mintát a lány kézenfekvőnek tekintette, bűntudata lett volna, ha nem segíti az édesanyját lelkileg, anyagilag, ha nem tartotta volna számon az esedékes orvosi vizsgálatait, ha nem vásárolt volna neki évszaknak megfelelő ruhákat, gyümölcsöket, élelmet, ha nem lett volna biztos abban, hogy édesanyja nincs veszélyben. Erős támasz vagy saját erő hiányában az anya lassan, de belesimult ebbe a fordított családi szerepbe. A lány átvette a szülő feladatát, és anyáskodni kezdett, gondoskodni kezdett az édesanyjáról – feleli kérdésemre Varga Gyöngyi pszichológus. – Ha ezt továbbgondoljuk, az új életet kezdő apja helyett igyekezett anyja mellé állni.

Az anyaseb generációról, generációra öröklődik hetedíziglen. Vagyis az összeomlott anya minden bizonnyal azt látta lányként, korábban otthon, hogy az ő édesanyja szolgalelkűen, megbecsülés nélkül a család rendelkezésére állt, vélhetően a piacnál és a kisboltnál tovább nem ment, legfeljebb a templomba. Állt a sparhelt mellett és cselédkedett. Ez volt a rend, a feladata, és a gyerekei ellátása akkor is, amikor azok már felnőtté váltak, és például ebédre beszaladtak a mamához egy tányér paprikás krumplira az ebédszünetben. Ő is ezt a mintát őrizte a saját anyjáról.

Ez az említett fiatal nő életében személyes élettörténetben aktiválódott, amit nem elvár az ő gyermekeitől, akik most 20-35 év körüliek, egyszerűen csak nem érti, hogy miért másak ők, miért hűvösebbek, közönyösebbek, miért nem szeretik őt úgy, mint ő tette annak idején az édesanyjával.

- A fiatal lány helyesen jár el, ha szemtől szemben beszél az érzéseiről édesanyjával, és elmondja az aggályait, vágyait? Mindeközben az idősebb gyermeke, a fia, egyszerűen átlép az édesanyján, mintha nem is létezne.

- Helyesen cselekszik a lány, és az anya is, ha erre a beszélgetésre nyitott, és megértő, elfogadó a viselkedése. Ha az anya gyöngeségét, elesettségét, küzdelmeit megtapasztalja fiatal lánya, mára szinte természetes, hogy ő nem úgy viselkedik, mint 30 évvel korábban az édesanyja a sajtjával, hanem rugalmasabban, bátrabban megosztja a kételyeit, tanácsot ad, és elmondja, hogy valami nincs rendben, mert ő a saját életét szeretné élni, de mindig bűntudata van, ha arra gondol, cserbenhagyja édesanyját. Legalább beszélnek róla, megvitatják, kitárják a lelkük fájdalmát, bizonytalanságát. Ez mindenképpen előrelépés, hiszen a lány bölcsebben nyilvánul meg, mint annak idején az édesanyja tette ellehetetlenült, magányos, megcsalt anyjával. Ő be is „gyűjtötte” az anyasebet, és ma is cipeli.

S hogy helyes-e a felnőtt fiú, férfigyermek közönyös viselkedése? Tudni kellene, hogy milyen traumákat, vagy vélt vagy valós sérelmeket cipel, mennyire akaratos, makacs, öntörvényű, s mi ennek az oka. Az semmiképpen nem természetes, ha egy felnőtt gyermek gátlás nélkül hátat fordít a szüleinek, vagy csak az egyiknek, de magyarázatot nem ad rá. Különösen akkor, ha az anya vagy az apa mindvégig kitartott a fia mellett, amíg önálló életet kezdett.

Sok fiatal el sem tudja képzelni, mennyi közönyös, a szülőségre alkalmatlan családban követelik ki a szülői tiszteletet, helytelenül. Ahol pedig megérdemelné az anya és az apa a szerető figyelmet, sok esetben az újszerű életmód, a felgyorsult életritmus, a pénzkeresés őrülete, az értékrend felborulása eltorzítja a munkahelyén, családjában egyébként megbízható, stabil, de érzelemszegény, stresszes „férfigyermeket”. Ne könyörögjünk a figyelméért, ha nem adja magától. Egyszer úgyis megtapasztalja, hogy szülők nélkül nem teljes az élet, de akkor már vélhetően késői az ébredése.

- Térjünk vissza az ifjú lány példájához. Azt érzi vajon, hogy hűséggel tartozik édesanyjának, mert megszülte, felnevelte, mellette volt minden élethelyzetben, és most is gondját viseli, ha igényli? Bűntudata támad, mert anyja egyedül él, anyagi és egészségügyi gondok is terhelik, a lánya másik városban tanul. Ezt a lány nem tudja feldolgozni, de azzal tisztában van, hogy nem lehet a társa, a párja, a megmentője édesanyjának, mert céljai vannak az életben a tanulással, a párkapcsolattal, és egyre inkább önállósulni kíván.

- Ahogyan mondtam, az ő generációja már céltudatosabb, megfontoltabb. Szereti az édesanyját, de anyasebet nem akar szerezni, noha ezt nem fogalmazza meg magában, de azonosul az érzéssel, látva, mivé lett anyja a maga által begyűjtött anyasebbel.

Ezek a lányok nem mondogatják magukban, ha több száz kilométerre is tartózkodnak hetekig szüleiktől, hogy mindenáron hűséggel tartozom az anyámnak, vagy ha felbosszantom, azt fogja hinni, hogy már nem is szeretem, pedig ő annyi áldozatot hozott értem. Nem így gondolkodnak. Semmiképpen nem akarják azt sem, hogy magára maradjon, rosszul érezze magát az édesanyjuk. Csak ők más módot választanak az „anyaterápia” során. Lendületesek, energikusak, tanácsokat adnak, színházjegyet vesznek, kávézni hívják a mamát, vagyis ha ráérnek, akkor bevonják olykor őket a saját életükbe egy-egy közös programra. Számukra ez a gondoskodás, nem a „sebnyalogatás”, hiszen ők más fordulatszámon élnek a munkában, az egyetemen, a világban. Ezzel nem azt mondtam, hogy nincs bennük szeretet és empátia az édesanyjuk iránt. A példában említett fiatal lány, még a korosztályához képest is magasabb szinten áll. Vélhetően, hamar szembesült az otthoni szülői konfliktusokkal, és hamarabb kellett felnőnie mindenhez. Bölcs és „öreglélek”.

- Mikor nem adják tovább az anyasebet gyermekeiknek az anyák? Kik lesznek a szerencsések?

- Akkor nem adják tovább az anyasebet a gyermeküknek, ha saját veszteségeiket meggyászolták, feldolgozták, s nem a múlt sérelmei fölött keseregnek. Az ilyen asszonyok nem a lányaikat, fiaikat tekintik az érzelmi támogatás és az önigazolás fő forrásának. Meg kell tanulni, ha van kitől, vagy volt kitől, hogy az anyák egyik feladata a traumák egészséges feldolgozása, elengedése, s ha kell, új életet kezdeni, ha erre fizikai egészségük, igényük képessé teszi őket. Sokan félnek nyitni, így inkább egyedül élnek, ami nem feltétlenül természetes, hiszen az ember társas lény – jobb a kettő, mint az egy –, de a mai ambivalens világban nem könnyű ismerkedni, megbízható párkapcsolatra találni. Ebben az esetben is másként tekintenek az anyjukra a mai 18-30 évesek. Ők nem szeretnének egyedül élni, de azt tapasztalják, hogy nincsenek mesebeli hercegek és hercegnők, ezért kivárnak. Így később házasodnak, szülnek, s inkább belefeledkeznek a karrierépítésbe.

- Elmondhatjuk azt, hogy a fentebb említett eset szereplői, a ma ötvenes éveinek közepén járó nő, és az ő mintegy harminc éve megcsalt, és elhagyott édesanyja, a családfán az utolsók voltak a hetedíziglen tartó anyaseb átadásában?

- Nem lehet ilyen egyszerűen kijelenteni, de ahogy a negyedik generációhoz tartozó egyetemista lány kezeli az édesanyjával való helyzeteket, viszonyt, arra következtetek, hogy ő már tudatosan kerüli azt, hogy magára vállalja az anya problémáit, feldolgozatlan sérelmeit, veszteségeit. Helyesen teszi, mert így tudja megóvni magát a lelki sérüléstől, a kiszolgáltatottságtól, noha ez nem lehet egyenlő azzal, hogy a gyermek ne segítse, és ne kísérje figyelemmel édesanyja, édesapja életét, sorsát. Ezt jó szívvel teszik a legtöbben. Örömforrást jelent számukra annak a tudata, hogy élnek a szülők, van kihez hazamenni, de ha a saját hétköznapi életét folytatja a felnőtt gyermek, jó szívvel kell fogadni, biztatni, dicsérni és biztosítani arról, hogy otthon mindig hazavárják. Ez a természetes s az, hogy a fiatal felnőtt vagy idősebb fiú vagy leány érdeklődéssel, segítségnyújtással fordul a szülei felé addig a határig, ami nem sérti a magánszféráját. Nem kell a szülőket kisbabaként kezelni, erre nincs szükségük, ők is haladnak a korral. Csakhogy szülőt megtagadni, ellökni, magára hagyni vétek! (Nem vonatkozik ez a zsarnoki, bántalmazó, elhanyagoló szülőkre.)

- Elmondhatjuk, hogy ha meggyógyul az anyaseb, vagy szerencsés esetben immár ki sem alakul, képesek lehetünk feltétel nélkül szeretni és elfogadni magunkat?

- Igen anya-, apaseb nélkül a személyiség nagyobb eséllyel képes egészségesen fejlődni. Bátrabb, kiegyensúlyozottabb személyiséggel rendelkeznek azok, akik „megúszták” életük törékeny szakaszát e terhek begyűjtése, komplexusai nélkül. Nem lesz szükségük állandó bizonyítási kényszerben élniük, hisznek abban, hogy az élet épp azt adja számukra, amire szükségük van, noha a rögös utat is ismerik, de leleményességük okán nem azon járnak. Gyógyulásuk, önállósodásuk az anyaseb, illetve apaseb gyógyulásával – ami sok tekintetben hasonlít az anyasebhez –, a belső gyermek és a belső szülő megerősítésével válik teljessé.

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Varga Gyöngyi, pszichológus

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Bőrproblémája van? Bőrproblémája van?

Online mobilapplikációs szolgáltatás. Hogy működik a teledermatológia? (x)

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.