• Az anya- és az apakomplexusok hatásai a felnőtté váló utódokra

        Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

        Sokan élnek egész életükben azzal a feldolgozatlan lelki teherrel, hogy fiatalkorukban, majd a későbbiekben is képtelenek voltak önálló, egészséges önbizalommal, önbecsüléssel teli életet élni. Ennek egyik legfőbb oka, hogy szüleiktől nem megfelelő mintát kaptak a kiegyensúlyozott élethez. Nem feltétlenül elhanyagolásban volt részük a megoldatlan traumáikkal élőknek, hanem gyakorta túlféltésben, túlkényeztetésben, következetlen nevelésben, vagy épp hűvös, távolságtartó szülő-gyermek kapcsolatban cseperedtek.

        A téma cikkei

        2/1 Az anyasebnek, az apasebnek gyógyulnia kell a stabil léthez
        2/2 Az anya- és az apakomplexusok hatásai a felnőtté váló utódokra

        Korábban az anya- és apaseb hatásairól írtunk. Kiderült, hogy az anyasebbel együtt élő fiú- vagy lánygyermek, ha felnő, nem mindenkor lesz elég erős az önálló életre, bennragad a szülői elvárásokban. Ezek a fiatalok – akik egyébként már szakmával, diplomával is rendelkeznek–, akaratukon kívül válnak képtelenné a teljes életre, gyakorta nem is vágyódnak utána. A szülők vagy a család tagjai azzal tudnak az ilyen introvertált (befelé forduló) ifjún segíteni, ha türelemmel utat mutatnak és engedik kilépni a „nagybetűs életbe”.

        Tudnia kell, hogy létezik elválás, felelősségvállalás, újrakezdés, aminek következtében új irányt vesz az önálló élete. Ezzel együtt nem zárható ki, hogy védtelenek maradnak a lelkük mélyén, és ha konfliktusba keverednek vagy sérelem éri őket, nem merik magukat megvédeni, elfojtják az érzéseiket.

        Életünk minden szakaszát nagyban meghatározza a családi minta, az örökség, amit az anyánktól, az apánktól kaptunk – esetleg ebben nem is volt részünk –, és ahogyan ők a családban egymással és a gyermekükkel bántak.

        Prof. Dr. Bagdy Emőke tanácsa a szülőknek

        „Ha azt szeretnétek, hogy a gyereknek megerősödjön az önbizalma, kérlek benneteket, ne alázzátok meg őket, ne nevezzétek tudatlannak, butának, szerencsétlennek, ügyetlennek, ne hasonlítgassátok össze a kárára másokkal. Inkább azt mondjátok el neki, hogy az ő korában ti is ugyanígy küszködtetek azokkal a problémákkal, amikkel ő, álljatok mellé, de ha útjára kell engedni, tegyétek meg, ne láncoljátok magatokhoz őket, hogy a magányotokat enyhítsétek. A modern pszichológia üzenete, hogy sugározz bizalmat. Nézz a gyerek szemébe, és mondd neki azt: „Tudom, hogy képes vagy a vágyaidat megvalósítani, bízom benned, hiszek a sikeredben! Tudjátok, micsoda varázsmondat ez?”

        Hirdetés

        - Ha az anya képessé válik korábbi, magánéleti sérelmeit és egyéb veszteségeit feldolgozni, eltávolodni a mellőzöttség, vagy a korábban elszenvedett szülői bántalmazás lelki sérülésétől, elégedett a munkavégzésével, nem betegeskedik, és a nőiességét is megéli, akkor nem duzzad az anyaseb a gyermeke életében. Ha mégis megélt a család olyan időszakot, amikor a felnőtt gyerek számára irritáló, bizonytalanságot előhívó állapot lehet az anya vagy az apa lelki, anyagi ellehetetlenülése a nehézzé vált életszakaszában, a gyerek megtorpan. Sokan tanácstalanná válnak, mások segítenek, de egyre többen hátat fordítanak a szülőnek segítség helyett. A szülő nem akar a gyermekére telepedni, de mégis reméli az empatikus viszonyulást. Ez nem természetellenes gondolat abban az esetben, ha nem állandósul az állapot. A felnőtt élet felé tartó fiatalok érezhetnek bűntudatot is, ha nem képesek a szülők problémáival rendre azonosulni – fejtette ki véleményét Varga Gyöngyi pszichológus.

        - Miként lehet helyesen viszonyulni a szülőknek együtt vagy egymástól függetlenül ahhoz a helyzethez, ha a gyermekük nem képes elfogadni őket a vélt vagy valós sérelem miatt, de nem méltatja őket arra, hogy erről beszéljen?

        - A lánygyermekre vagy a fiúra rakódott lelki sebek csak akkor gyógyulhatnak be, ha az anya jól érzi magát akár egyedül is, s ezt megélik a gyermekek. Meg kell tapasztalniuk, hogy anyjuk vagy épp az apjuk önállóan is „életképes”. A pozitív kép erősíti a serdülő és a felnőtt utódnak is az önbecsülését, biztonságérzetet ad, hogy a szüleik nélkülük is megállnak a lábukon.

        A felnőtt fiatalok egy része nem képes elfogadni, ha az édesanyját vagy az apját gyengének, kiszolgáltatottnak látja. A kevésbé empatikus ifjak sajnos nem a megoldást keresik, hanem egész egyszerűen hátat fordítanak annak a szülőnek, akire nem támaszkodhatnak, nem számíthatnak úgy, ahogyan az elképzelt igényüket kielégítené. Többségük nem a nehéz élethelyzetben élők, sokkal inkább a diplomás, jó pozíciót betöltő leány- vagy fiúgyermekek. Jellemzően a 25-40 éves korosztályhoz tartozók ítélkeznek szüleik felett akkor is, ha erre valódi okuk nincs, s az eltávolodás helyett segítő kezet is nyújthatnának, kommunikálhatnának, tisztázhatnák a szülő tagadásának, elutasításának okát. Azok, akik korábban képesek voltak nyitott módon, őszintén, szeretettel együtt élni, beszélgetni a szüleikkel, vélhetően olyan magas elvárást támasztanak anyjukkal vagy apjukkal szemben, amit ők önhibájukon kívül nem képesek teljesíteni. Nem tudják például követni a saját hivatásukból származó fizetésükkel a kitaníttatott felnőtt gyermek kimagasló egzisztenciális előrehaladását. S minél többet szerez, keres a csemete, mind többre vágyik, főként akkor, ha ez látens módon mindig is a személyisége része volt. S akkor, ha olyan házasságot köt, ahol a pénz, a vagyonosodás, a jólét státuszszimbólum is.

        Az értékrend megváltozik, talán torzul is, és a kevésbé tehetős anya például már nem illik a képbe, vele csak a baj van. A távolság egyre nő anya és gyermeke közt, amit a jó érzésű szülő képtelen megérteni. Azt viszont tudatosítja benne a fia vagy a lánya, hogy immár boldogabb az élete, ha az életén kívül tudhatja a szülőt. Nehezíti a helyzetet, ha egy nárcisztikus személyiséggel rendelkező párral köti össze az életét a felnőtt korára távolságtartóvá, hűvössé vált utód. Így aztán később a hagyományos nagyszülői szerepek is felborulnak, mert az ifjú párok azt is tudják, hogy az unokák távoltartásával hatalmas fájdalmat okoznak a szülőnek. Büntetnek. Ki ezért, ki azért, mindenesetre nagyon helytelen és természetellenes viselkedés.

        - Ez a helyzet éppen az ellenkezője annak a viselkedésformának, amikor a gyermek valamilyen módon egész életében felelősséget érez a szüleiért, és úgy véli, nem fordíthat hátat épp azoknak, akiknek az életét köszönheti.

        - Ez egy másfajta anya- vagy apaseb, de nevezhetjük komplexusnak is. Olyan tipikus esetekre érthetjük, amikor az anya csak elviselte a házasság kötelékét, a férje pedig belekényelmesedett a „házura” szerepbe, miközben a feleség cipelte a férfi terheket is. Kiszolgálta az „urát”, de vallási okokból vagy mások véleménye miatt válásra gondolni sem mertek.  

        Egy ilyen modell a kisgyermek, a serdülő és az ifjú számára hatalmas traumát jelent felnőttkorában is. Belehelyezkednek abba a szerepbe, amit a lusta, gyakorta alkoholizáló apa gyengesége okozott a család számára. Ilyen esetekben sokszor megtörténik, hogy a nő-férfi kapcsolatról, a nővé, férfivá válásról sem kapnak valós képet a gyerekek, ráadásul ez tabu téma maradt. Így később, felnőttkorukban, túl a negyvenes éveiken is, úgy élik meg a szexualitást, a párkapcsolat kialakítását, a saját testük, személyiségük elfogadását, ami csak gyötrelemmel jár. Ezt a mintát látták otthon, így ezt a képet, sorsot viszik tovább, ami gyakorta a boldogságkeresésnél megreked.

        Amikor pedig a felnőtt nő beszélgetést kezdeményez édesanyjával, aminek 20-25 éve meg kellett volna történnie, az anya semmit nem ért, hiszen mindig a gyermekeiért élt, szépen nevelte őket. Erre szocializálódott, de az elfojtás, a túlféltés, az örökös aggodalmaskodás megmérgezi a felnőtté vált családtagok életét. Nem születnek gyerekeik, nem mernek komoly kapcsolat felé nyitni. Ráadásul azt érzik, mivel az apa nem a tipikus férfimodell megtestesítője, hogy anyjuknak mindig, mindenben a rendelkezésére kell állniuk, segíteni őt, mert az apa ötven év házasság után is lusta, rideg és önző. Ők pedig nem hagyják magára édesanyjukat. Ez szeretetteljes, helyes viselkedés, de a magánélet rovására nem tartható fenn, amit az anya sem várhat el. Jó esetben.

        A férfi eredetileg pozitív apakomplexusa

        Az anya- és apakomplexus gyűjtőfogalom, sokat elárulnak a személyiséget övező légkörről, állapotról. „A büszke apa – csodálatos fiú” jelentése a fiú eredetileg pozitív apakomplexusa. A fiú, majd a felnőtt férfi mindig is azt az érzést táplálja magában, hogy én és az apám egyek vagyunk. Ezt elsősorban azok élik meg, akiknek a szülei elváltak, s az apa – akárcsak az anya, már külön élve egymástól – minden figyelmét, eltúlzott, ajnározó szeretetét, kényeztetését, a kívánságlista teljesítését még a családos fia életében is úgy kívánja táplálni, mint amikor „vasárnapi apuka” volt. A fiú fokozatosan távolodik az édesanyjától, aki lehet, nem is képes egymaga olyan luxust nyújtani a fiának, mint az apja, így a fiúban rögzül: „Apa a legfontosabb, a legnagyszerűbb személy a családban, így én is az vagyok és az is leszek. Élvezem, hogy sokan irigykednek rám.” Az anya világával az ilyen fiúk sosem tudnak azonosulni, mert ő követel is, számon kér, de odaadóan szeret. Mégis az apa kényeztető, szerető, anyagiasult világa az ígéretesebb. Nem kell nélkülözni, ráadásul mindent azonnal elért és megkapott. Ezt a szemléletet képviseli felnőttkorában, s persze az apa soha nem látja be, hogy a fiának az anyával kialakult távolságtartó kapcsolata részben rajta múlt.

        A férfi eredetileg negatív anya- vagy apakomplexusa

        „Mintha megbénultam volna” - A férfi eredetileg negatív anyakomplexusa: A legtöbb ilyen élethelyzetben nevelkedő fiú, aki férfivá érik, a teljesítmény világába menekül, amely többnyire akkor is apai világ, ha az anya családfenntartóként is remekül megállta a helyét. A férfiak könnyebben élik meg azt a viselkedési formát, hogy nekik kell az erősebbnek, a sikeresebbnek, a jobban keresőnek lenniük társuknál, ha tehetségesek és sikeresek. Többségük azonban úgy érzi, hogy rossz világba született és abban kell bizonyítania, akkor is, ha erre kevésbé képes. Ez szorongást válthat ki. Ők azok, akik nagyon sokáig éltek az édesanyjukkal, el is fogadták a gondoskodásukat, de gyakorta keresték a menekülési útvonalat a csöppnyi önállóság felfedezése felé. Sokáig úgy mernek nagyobb lépéseket megtenni, ha az anyai áldást megkapták ehhez. A későbbi életszakaszban az apakomplexusukba menekülnek, mert valódi férfi mintát remélve immár az apai jóváhagyásra várnak, ami erősebbé teszi őket az anyai túlféltésnél. Ha nem találja a fiatalember a helyes utat, gyakorta pszichoszomatikus tünetekben mutatkoznak meg az elfojtott érzések. Vannak azonban olyanok, akik a lánygyermekhez hasonlóan az anyjuktól nem kapták meg a biztonságot nyújtó ősbizalmat, a szeretet legmélyebb érzését. A nőkkel való párkapcsolat-keresés során lehetőségük van arra, hogy más nőképeket is megismerjen, ami olykor hatalmas változást hoz az életébe, s a korábbi szoros anya-fia viszony elfordulásba torkollik az új női személyiség megismerése és elfogadása után. Ennek a végkifejlete kezdetben ígéretes, de olykor épp olyan „terhes és fojtogató” is lehet, mint az eredetileg negatív anyakomplexus az összes erényével, a megtartó anyaiság létezésének felfedezésével, és a nem mindenkor áldásos, önzőnek is tekinthető személyiségjegyeivel.

        A férfi eredetileg negatív apakomplexusa: A férfi eredetileg negatív apakomplexusa egy életre megbélyegzi a fiúgyermeket, majd a felnőtt férfi életét is. Azt kell elszenvednie, hogy soha nem léphet az erős, magabiztos, mindenki felett álló apa nyomdokaiba. Létjogosultsága, bármit is tesz, az apától függ, ő ítélkezik, büntet, megszégyenít, elismerni nem tud és nem is akar. Az így nevelkedő fiú már serdülőkorában azt érzi, nincs is nagy baj az apjával, hiszen nála hatalmasabb ember valóban nem létezik, ezt „verte” belé, de azt áhítattal reméli, hogy annál nem lesz rosszabb a sorsa, mint amit addig megélt. Ha szerencséje van az ilyen férfiúnak, az apja éppen önző, öntörvényű, önimádó személyisége következtében nem is tart igényt arra, hogy fiával szorosabb kapcsolatot ápoljon, amikor gyermeke önállóvá válik.

        A nő eredetileg negatív vagy pozitív anyakomplexusa és negatív apakomplexusa

        „Rossz vagyok, és rossz a világ!” - A nő eredetileg negatív anyakomplexusának tipikus jellemzője az az életérzés, hogy az embernek mindenért meg kell küzdenie a lelkileg agyonterhelt életében. Ennek az állapotnak a tipikus életérzése az, hogy a magány, a magányosság, a kiszolgáltatottság, a nyomasztó érzés elhatalmasodik a felnőtté vált emberen, amit gyerekkorától cipelt. Gyakorta gondol arra, hogy az a figyelem és szeretet, amit a családtól kap, nem elég ahhoz, hogy boldog legyen, kiegyensúlyozottan éljen. Míg az eredetileg pozitív anyakomplexus az ősbizalmat és természetesen adódó, létező szeretetet, életérzést nyújtja, addig a nő eredetileg negatív anyakomplexusa nem képes az ősbizalomra alapozni. A pozitív anyakomplexusnak további ismertetőjegye a felnőtt gyermek természetes érzése: joga van a szeretethez, azt szeretni, akit ő elfogad, joga van a maga helyéhez a világban, a munkahelyén, a családban.

        Ezzel szemben a negatív anyakomplexusban tipródó lányok és felnőtté váló nők szinte mindig azt érzik, bármi nagyszerűt érnek el életük során, jóságosak másokkal, elismerik a munkahelyi teljesítményüket, a gyerekkorban csorbát szenvedett ősbizalom miatt reménytelennek és vesztesnek tekintik magukat. Örökké él bennünk a szeretetéhség, de nem hiszik azt, hogy szeretetre méltóak. Ezt élték meg édesanyjuk mellett, ráadásul csak felnőtt korukban döbbennek rá, hogy lehetőségéhez képest sokat tett értük az anyjuk, de mintha örökké elvonta volna a figyelmét apjának szolgalelkű kielégítése az élet minden területén. Így az anyával eggyé válva akkor is a „mi” érzésben mereng, amikor már nem él az anya. Oktalan bűntudatérzés gyötri, ami mélyen gyökerezik, és bizonyos elmagányosodás után inkább kerüli mások társaságát.

        Az életében kialakult és rendre megélt negatív apakomplexus tovább erősíti a szorongását a negatív anyakomplexussal nevelkedett lányoknak, apjukra csak ritkán képesek jó érzéssel gondolni, annyi bántást, megaláztatást kaptak tőle serdülő- és felnőttkorukban is. Épp, mint az édesanyjuk. Segíteni, erősíteni, szeretni kell ezeket a leánygyermekeket, mert azzal megmenthetőek és igen hálásak.

        Hasonlóan kínzó annak a felnőtt nőnek a lelki állapota, számára a mindennapok megélése, akit nem is óhajtott az anyja, „megesett” vele, nem akarta világra hozni, majd elhanyagolta, elfordult tőle. Tetézi a kirekesztettség érzést, ha az apa tudomást sem vesz leányáról. A negatív anyakomplexusnak ez a legfájóbb életérzése és megélése.

        Forrás: WEBBeteg
        Balogh Mária, újságíró
        Szakértő: Varga Gyöngyi, pszichológus

        Módosítva: 2020.11.13 07:06, Megjelenés: 2020.11.13 07:06
      • Cikkajánló

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Szponzorált tartalom

        Vegyük komolyan! A leendő anyukának a saját egészségére is fokozottan figyelnie kell! (x)

        Korai menopauza

        Korai menopauza

        Cs. K., fordító

        Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

        Az anya- és az apakomplexusok hatásai a felnőtté váló utódokra

        Sokan élnek egész életükben azzal a feldolgozatlan lelki teherrel, hogy fiatalkorukban, majd a későbbiekben is képtelenek voltak önálló, egészséges önbizalommal, önbecsüléssel teli életet élni. Ennek egyik legfőbb oka, hogy szüleiktől nem megfelelő mintát kaptak a kiegyensúlyozott élethez. Nem feltétlenül elhanyagolásban volt részük a megoldatlan traumáikkal élőknek, hanem gyakorta túlféltésben, túlkényeztetésben, következetlen nevelésben, vagy épp hűvös, távolságtartó szülő-gyermek kapcsolatban cseperedtek.

        Az anyasebnek, az apasebnek gyógyulnia kell a stabil léthez

        Bizonyára sokan érezték már azt, hogy fiatalkorukban, majd a későbbiekben is képtelenek önálló életet élni, bennragadtak a szülők igényének kiszolgálásában, s bűntudatot éreznének, ha leválnának róluk. Sokan érzik azt, hogy egy anyát nem lehet magára hagyni, főként nem akkor, ha bajban van, ha beteg, ha kiszolgáltatott, magányos, lelkileg megerősítésre szorul. Nem szükséges ehhez fehér hajú, idős édesanyára gondolni.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Az urológus is csak ember
        Dr. Bánfi Gergely urológussal beszélgettünk a Movember mozgalomról.
        Hüvelyfolyás és terhesség
        Pánikba esni nem szabad. Bízzunk a segítségben.
      • Orvos válaszol
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások