Mire figyeljen bőre önvizsgálata során?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász frissítve:

A bőrrák számos formában és méretben jelentkezhet. Mindenképpen mutassa meg orvosának az aggodalomra okot adó anyajegyet, különösen, ha az utóbbi időben megváltozott, esetleg konkrét panaszt okoz Önnek. Forduljon mielőbb orvoshoz akkor is, ha újonnan jelenik meg egy elváltozás a bőrén.

A bazálsejtes és a laphámrák leginkább a napsütésnek leggyakrabban kitett területeken (fejen, nyakon, háton, felső végtagokon) jelentkezik, de bárhol kialakulhat. A bőrön jelentkező dudorok, foltok, kinövések vagy nem gyógyuló sebek (pl. gyakran vérző borotválkozási sebek) lehetnek bőrrákos elváltozások is, ezért minden gyanús esetben forduljon orvoshoz.

A bazálsejtes karcinóma megjelenési formái lehetnek:

  • Lapos, kemény, halvány vagy sárgás terület, mely heghez hasonló.
  • Kiemelkedő vöröses, viszkető folt.
  • Pici, rózsaszín vagy piros, gyöngyszerűen fényes dudor, melynek lehetnek kék, barna vagy fekete területei.
  • Rózsaszín kinövések kiemelkedő szélekkel, a felszínükön a normálistól eltérő vérerek lehetnek.
  • Nem gyógyuló nyílt, vagy gyógyuló, de rendszeresen visszatérő sebek.

Ez is érdekelheti Basalioma - A leggyakoribb rosszindulatú bőrdaganat

A laphámkarcinóma formái:

  • Érdes vagy pikkelyes vörös foltok, melyek kirepedezhetnek vagy vérezhetnek.
  • Megemelkedett szélű kinövések, vagy csomók, melyek a közepük felé lejtenek.
  • Nyílt sebek, melyek nem gyógyulnak, vagy gyógyulás után kiújulnak.
  • Szemölcsszerű kinövések.

A bőrráknak mindkét említett formája fejlődhet lapos elváltozásként, mely csak kismértékben tér el a normál bőrtől.

Az aktinikus keratózis, mely szoláris keratózisként is ismert, olyan bőrelváltozás, ami időnként laphámrákká alakulhat. Az aktinikus keratózist a napsugárzásnak való túlzott kitettség okozza. Általában kisméretű, durva vagy pikkelyes foltok formájában jelentkezik, melyek rózsaszín-vörösek vagy hússzínűek. Főleg az arcon, füleken, kopasz fejbőrön, háton és a karon vagy kézfejen jelentkeznek, de bármely napsütésnek kitett bőrfelületen kialakulhatnak. Ha valakinek van már aktinikus keratózisa, jellemzően több is kialakulhat nála. Eme elváltozások némelyike laphámrákká alakulhat, míg mások nem változnak, sőt, akár idővel maguktól is megszűnhetnek. Ezeket időnként még az orvos számára is nehéz megkülönböztetni a valódi bőrráktól, ezért mindenképp keressen fel szakembert, ha ilyet talál magán!

Ez is érdekelheti A laphámrák (spinalioma)

Anyajegyek és melanomák

Normál anyajegyek

A normál anyajegy általában egyenletes színezetű barna, sötét vagy fekete folt a bőrön. Lehet lapos, vagy kiemelkedő, kerek vagy ovális. Az anyajegy általában 6 mm-nél kisebb átmérőjű, némelyik már születéstől megvan, de a legtöbb gyermekkorban és fiatal felnőttkorban alakul ki. A később megjelenő anyajegyeket ellenőriztetni kell. A kialakult anyajegy mérete, alakja, színe évekig nem változik, némelyik az életkor előrehaladtával elhalványul.

A legtöbb anyajegy ártalmatlan, ám fontos észrevenni az anyajegyek méretében, színében, alakjában bekövetkező változást, mert az kialakuló melanoma figyelmeztető jele lehet!

Ez is érdekelheti Hogyan ismerhetők fel a veszélyes anyajegyek?

A melanoma jelei és tünetei

A melanoma legfontosabb figyelmeztető jele egy új folt a bőrön, vagy egy már meglévő méretének, színének, alakjának változása. Másik fontos ismertetőjel, ha az adott folt eltér a már többi meglévőtől. Amennyiben ezek bármelyikét tapasztalja, ellenőriztesse orvosával!

Ez is érdekelheti

Az ABCDE szabály is segít felismerni a melanomát

Beszéljen szakemberrel, ha az alábbiak bármelyikét tapasztalja:

  • A mint aszimmetria: ha az anyajegy egyik fele eltér a másiktól.
  • B mint border (vagyis határ): ha a szélek szabálytalanok, fogazottak vagy elmosódottak.
  • C mint color (vagyis szín): az anyajegyek színe nem egységes, barna vagy fekete árnyalatokat tartalmazat, néha rózsaszín, piros, fehér, szürke vagy kék foltokkal. A színek változása is figyelmeztető jel lehet.
  • D mint diaméter (vagyis átmérő): ha a folt átmérője nagyobb, mint 6 mm.
  • E mint elváltozás: ha az anyajegy mérete, alakja, színe változik.

Egyéb figyelmeztető jelek

  • Nem gyógyuló seb.
  • Pigmentfolt terjedés az anyajegy széleiből a környező bőrfelületre.
  • Az anyajegy szélén túl jelentkező vörösödés vagy újabb duzzanat.
  • Viszketés, érzékenység vagy fájdalom.
  • Az anyajegy felszínének változása: váladékozás, vérzés vagy kiemelkedés.

WEBBetegForrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító;
cancer.org
Lektorálta: Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.