Milyen változásokkal jár, ha egy családtagunk súlyosan megbetegszik?

Nurse Háziápolási Szolgálat
megjelent:

Mindannyiunk számára komoly törést okoz az egészségünk romlása, hanyatlása, hiszen mindannyiunk számára fizikai, érzelmi vagy pszichológiai szempontból az egészség egy nagyon fontos tényező.

A betegséget egy olyan veszteségként fogalmaznám meg, amely elveszi az addigi életformánkat, a "normális életmód"-unkat megváltoztatja. Ez a veszteség tehát egy válsághelyzetet okoz, hiszen minden megváltozik körülöttünk, és az életünket nem tudjuk tovább a korábbiakhoz megszokott módon folytatni.

Érzelmi hullámzás jellemzi a betegség kiderülése utáni első időszakot

Azon családok esetében, ahol a családtag súlyosan megbetegszik, az első érzések a megdöbbenés, hitetlenség, érzelmi bénultság, üresség szokott lenni, majd ezeket az érzéseket később az elkeseredés, szorongás, akár halálfélelem, bizonytalanság válthatja fel. Számos kérdés merül fel ilyenkor bennünk: mi lesz velem, mi lesz a családommal, hogyan lesz ezután? A súlyos beteg ápolása különösen nehéz feladat. A betegség felborítja az addigi életünket, az egész családra komoly fizikai, anyagi és lelki terheket ró.

Az otthoni betegápolás

A hazánkban az elmúlt években végbemenő és jelenleg is tartó egészségügyi reformoknak és a kórházi ellátásban történő szemléletváltásnak köszönhetően mind nagyobb számú idős, beteg ember ellátására kerül sor a saját otthonában.
Az otthoni betegápolásról

Számos plusz feladatot ró a családtagokra a betegápolás vagy annak szervezése, a kezelésekre, vizsgálatokra járás, nem is beszélve az ennek révén kialakuló időbeli kötöttségekről. Növekvő anyagi terhek hárulnak a családra: orvosi kezelések, gyógyszerek, felszerelések, stb., melyek különösen megterhelők. Előfordulhat, hogy módosítani kell a lakáskörülményeken: a lakásban átalakításokat kell végrehajtani. Ezért a legfontosabb az elején tisztázni a család minden tagjával az előttünk álló mind anyagi, mind erkölcsi nehézségeket, hiszen minden család más abban a tekintetben, hogy hogyan képes megküzdeni az új helyzettel.

Pozitív életszemlélettel könnyebb lehet megbirkózni a kialakult új helyzettel

Házi betegápolás, otthoni szakápolás

Ha valamelyik hozzátartozónk, szerettünk megbetegszik, nem hagyhatjuk sorsára, muszáj valamilyen megoldást találni. A lehetőségeket alapvetően két szempont szerint lehet besorolni: a beteg személy fogyatékos-e, azaz ez hivatalosan azt jelenti, részesül-e fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, illetve magasabb összegű családi pótlékban.
Milyen lehetőségek vannak?

Sok olyan családdal találkozunk nap mint nap, akik képesek a szituációt "kihívásként" látni, és hatékony módon próbálják kezelni a szituációt. Aktívan harcolnak a megfelelő kezelés eléréséért, fenntartják a reményt, optimisták, van hitük és bátorságuk. Nagyon jó, ha képesek segítséget, társas támogatást keresni a közösségben az egész család számára, hogy kissé csökkenjen az érzelmi túlterheltség. A cél az kell, hogy legyen, hogy a család együttműködésre törekedjen, és a helyzetet képesek legyenek optimistán kezelni.

Csinálják együtt a dolgokat, erősítsék meg a családon belüli kapcsolatokat, alakítsanak ki, és őrizzenek egy általános pozitív életszemléletet. Tapasztalataink szerint érdemes lehet a helyzet jobb megértéséért, elfogadásáért, tippekért egyeztetni akár hasonló helyzetben lévő családokkal és szakemberekkel is.

A betegnek szüksége van a családja támogatására

A kapcsolattartás joga

A beteg jogait a fekvőbeteg-gyógyintézetben meglévő feltételektől függően, betegtársai jogainak tiszteletben tartásával és a betegellátás zavartalanságát biztosítva gyakorolhatja. Ennek részletes szabályait a fekvőbeteg-gyógyintézet házirendje határozza meg.
A kapcsolattartás joga

Haldokló betegek esetében talán még nagyobb szükség van a betegnek biztonságérzetre, arra, hogy bízni tudjon az őt ápolók képességeiben. Szüksége van arra a bizonyosságra, hogy nem hagyják magára. Szüksége van egy másik ember jelenlétére, hogy valaki elérhető legyen, aki meghallgatja, akinek foghatja a kezét. Szüksége van figyelemre, hogy azt érezhesse, ő még fontos. A halál felé közeledést egy másik személy jelenléte elfogadhatóbbá teszi. A szenvedőnek segítségre van szüksége, hogy újfajta kapcsolatot teremtsen magával, a külvilággal. Ezért kell újból és újból elbeszélgetni a beteggel, állandó készenlétben lenni, hogy bármikor kifejezhesse érzéseit.

Külső segítség igénybevétele esetén kezdjünk el minél hamarabb szervezni

Amire külön felhívom minden család figyelmét: amennyiben nem önállóan kívánják megoldani az ápolási feladatokat, úgy már a kórházi elbocsátást megelőzően vegyék föl a kapcsolatot ápolási szolgáltatókkal, kérjenek árajánlatokat és személyes találkozót beteg hozzátartozójuk megtekintésére, kérjenek tanácsokat olyan segédeszközök beszerzésére (nem feltétlenül megvásárlására), melyek jelentősen segítik beteg családtagunk ellátását. De fórumunkon keresztül is el tudjuk Önt látni hasznos tanácsokkal, elérhetőségekkel.

Számos olyan teendő van, amelyet a beteg családtagunk hazakerülését követően már nehezebb, időigényesebb rendezni. A segédeszközök esetében konzultáljon szakorvosával illetve amennyiben otthoni szakápolói, gyógytorna ellátásokra van szükségük, javasoltassa a zárójelentésen szakorvosával, hiszen 4-szer 14 alkalom, illetve utolsó stádiumos rákos beteg esetében 50 vizit ingyenesen vehető igénybe.

Mindenképpen érdemes úgy hazahoznunk hozzátartozóinkat a saját környezetébe, hogy lakása elő legyen készítve a megváltozott körülményekre, ápolója már fogadja őt megérkezésekor. Talán a legfontosabb körülmények között említeném meg azt, hogy addig ne is kezdjük el külső segítség szervezését, amíg beteg családtagunk vagy a vele együtt élők (leggyakrabban házastárs) jóváhagyását nem élvezzük ehhez.

Ne feledjük: ha mindent előzetesen egyeztettünk és előkészítettünk, akkor sem kizárt a családon belüli súrlódás esélye.

(Nurse Háziápolási Szolgálat)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.