Pánikbeteg vagyok 2

Ma reggel 8-tól csörgött a telefonom, s dühös voltam, mert vasárnap van. Átgondoltam, lehet-e baj a rokonaimmal, majd arra jutottam, hogy kizárt, senki sem beteg rajtam kívül, így nyugodtan aludtam tovább, főként kihasználva, hogy lányaim is aludtak még.

Szóval, én gyerekkoromat tekintve egy szomorú sorsú kislány voltam egy alkoholista apával, egy tönkrement anyával, aki mindezt próbálta kezelni a munkája mellett. Apám többször feküdt az árokban, mint a saját ágyában. Gyerekként megélni, szőrnyű volt és szégyeltem a családom. Ennek több oka is volt, például sosem vittem kaját az iskolába, mert nem volt pénzünk, apu mindig gondoskodott róla. Apám, hogy ihasson az állatok eledelét is eladta. Ennek ellenére, szerettem apámat, mert hihetetlen de békés és kedves természet volt. Józanul csak felnőtt koromban láttam, amikor már kezdte elhagyni az ereje, de akkor már késő volt, 65 évesen meghalt. Gyerekként dadogtam, szorongtam és szédültem, 3 lépcsőfokot sokáig csak fenéken ülve mertem megtenni, s soha nem mosolyogtam. Számtalan kép készült rólam, mindegyiken csak a megvetésszerű  pofavágás látszik, mosolygós kép nincs. Néha ok nélkül az udvaron üvölteni kezdtem, úgymond hisztrériás rohamot kaptam. Erre még 8.-as koromban is volt példa. Anyámat ott provokáltam, ahol tudtam, de imádtam, ami miatt szenvedtem. Tisztában voltam vele, hogy nővéreimet jobban szereti mint engem a késői nem kívánt gyereket. Nővéreimnek már unokáik vannak, míg az én lányaim még 9 év alattiak. Munkájuk miatt mindig ide-oda dobáltak általában öreg rokonokhoz, akikkel megutáltattam magam, hogy ne vállaljanak el. Azt hittem nem kellettem nekik. Egyszer egy amerikai gyermektelen házaspár örökbe akart fogadni, az egyik öreg rokon által aki vigyázott rám, ám anyám nem adott. Emiatt is megkeresítettem az életüket. Amikor beteg voltam, s anyám bejött az egyik matróna bébiszitterrel látogatni, anyámat semmibe vettem, hogy bosszút álljak rajta. MÍindezt azért, mert azt hittem csak a nővéreim számítanak neki.

Rosszulléteim, s erős szorongásom okán a minap arra kényszerültem, hogy ismét megjelenjek a pszichiátrián, persze bejelentkezés nélkül.

Nos, a probléma csak fokozódott, már a fővárosba sem tudtam elmenni egy tárgyalásra egyedül, így koholt indokkal szereztem magamnak egy megbízhatónak tűnő kollégát aki jött velem. Nos, ekkor eldöntöttem, hogy nincs tovább valamit tenni kell.

Az utóbbi két napban nem alszom, tetőzve a nappali szenvedéseimet. Hát igazán elegem van az egészből, valakivel olyan jó lenne megosztani ezt a sok küzdelmet. Persze olyannal aki ezt megérti, s nem hisztinek gondolja. Sógornőm, ki persze szintén nem tud bajomról mesélte egy közös ebéd során a héten, hogy milyen panaszai vannak mostanában annak okán, hogy megjegyeztem akkorákat nyel evés közben, hogy az már szinte meghökkentő, s láthatóan szinte tetű lassan fogyasztja az ételt. Az Ő problémái számomra ilyesztőek, s a pánikbetegség számomra egyik ismeretlen formája, ezzel nem szeretnék találkozni. Tehát egyik pillanatról a másikra nem tudott nyelni. Evés közben jött rá, s úgy érezte megfullad, begörcsöl a torka. Egy falatot sem mert egyedül enni, megvárta sógoromat amíg hazaért, de akkor is csak szinte pépesekkel próbálkozott. Még ma is retteg, hogy megfullad. Az orvos kihez elment, idegi alapon állapította meg a baj forrását. Másik tünete, hogy fulladásos rohamok jönnek rá, de nagyon erősen. Valamit azonban megfigyeltem: jó pár pohár bor után, az evés simán ment neki..szóval pánikbeteg Ő is. Ezek a tünetek örökké kerüljenek el, szörnyű lehet. Nálam a szívroham típúsú 170-es pulzussal jelentkező tünet, illetve lezsibbadt fél szám, arcom, melytől agyvérzés jeleit véltem felfedezni magamon, most pedig a nagyon erős szorongás és bizonytalanságérzés, mely ájulásszerű pánikrohamot vált ki nálam.

Ma ismét egyedül vagyok éjszaka és őszinte leszek félek. Alig várom, hogy reggel legyen..

Nem tudom már tolerálni ezt a szédülést, vagyis bizonytalanságérzést. Nem tudom mi bajom, nem tudom az MRI mit fog mutatni, s azt sem tudom, képes leszek-e a vizsgálatot megcsinálni. Nyilván nehéz lesz, ha rám jön a bezártságtól a rettegés úgysem sikerül. Ma lifteztem, illetve lifttel megyek többször is, ám néha egy pillanat alatt meggondolom magam, s az ajtóból visszafordulok. Nos itt van még azaz állítólagos hízás 2 hónappal a cigaretta letétele után, ami nálam fogyás. Már 7 kg-nál tartok, bár az igaz, hogy valóban voltak erős elvonási tüneteim, amihez összeszorult gyomor társult minimális ételbevitellel, de már eszem annyit, hogy nem kellene híznom egy kicsit? Persze csak saját gondolatok ezek, melyeken néha elmélázok. Mostanában nem kellett a szekrényem pakolni elterelő hadműveletként, s csökkent a Frontin bevitelem is azt vettem észre, ez persze az elmúlt 4-5 napra vonatkozik. Koncentrációs készségem viszont eltűnt: - Nem tudok beszélni, néha akkora marhaságokat mondok, amelyektől a kollégáim megdöbbennek.- Nem tudják követni a gondolatmenetemet, mely idáig összeszedett volt, most egy egyszerű pénzügyi megoldást csapongva adok elő. - Hirtelen váltok támát, mely nem illik a szövegkörnyezetbe.- Összecserélem a szavakat, s egy mailt többször átírok, mint például ezt is, mert nem megfelelő.- Néha a munkatársaim nevét nem tudom hirtelen, s a jaj valamit nagyon akartam mondani, az szinte mindennapos. Szóval aggódom, a kollegáim észrevették, s jelezték. Ezt nehéz titkolni. Viszont aggódom, hisz emberekért vagyok fefelős, s az Ő döntésük, melyet segítek meghozni nekik, másokra vannak hatással. Férjem is észrevette csapongásaimat, illetve akaratlanul is hallja néha mikor telefonon kommunikálok, s látja a hanyatlást. Ezenkívül a nyavajás fejem is fájdogál, szinte mindennap. Egy bíztat: ez csak azóta van, mióta a cigarettát letettem. Bízva bízom abban, hogy nem betegség áll a háttérben! Sokat olvastam a nikotin elvonási tünetekről, de azt, hogy ilyen sokáig tartana a hatása azt nem láttam sehol. Ám az biztos, hogy két lányommal való várandóságot és szoptatási 3 hónapokat kivéve, közel 18 éve dohányzom, s az utóbbi 2 évben már napi 1,5 dobozzal.

Hát, ismét írok. Hogy mi történt? A blogom új tulajdonosa Vica lett, feltételezem rendszerhiba miatt, s persze a jelszavam mit sem ért ezek után. Tulajdonképpen ettől a nyavajás pániktól szívesebben szabadultam volna meg, mint a blogomtól, melynek írására nagy nehezen rászántam magam. Na de nem adom fel, folytatom itt az írását, hisz talán valamit segít.

Nos, mióta nem jelentkeztem, voltam nyaralni a családdal belföldön. Idén nem mertem vállalni repülős utat, s jól tettem. Itthon is nagyon jó volt, imádták a lányiam és a férjem. Az idő és a vendéglátás kváló volt, tehát abszolút csúcs nyaralás volt,...csak nekem nem ment. Nagyon szorongtam, nagyon szédültem ami inkább állandó elájulok érzést jelentett, s ez visszatartva eltitkolva szenvedés volt. Jó pár ügyeleten voltam..fülészet, melynél hallójárat gyulladást állapítottak meg, urológia melynél hólyaghurutot állapítottak meg, strandon az orvos, ki 70-es vérnyomást mért..alig voltam roncs! A család nyaralt, férjem megértő volt ám nevetett már a végén, a lányaim pedig nem értették miért nem fürdök velük. Nos az a bizonyos női kiváltság sem maradt el, ami különlegesen felfokozott szorongással jár. Bár hihetetlenül hangzik, a nyaralás ettől eltekintve nagyon jó volt.