Pánikbeteg vagyok 2

Szerző: Maja

A BLOG LEÍRÁSA

Folytatom a küzdelmet!

Látogatás: 129984 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Egyéb pánikhelyzet

2008.10.06.

Először is köszönöm Kriszti, sokat segítettél jó látni és tudni, hogy van aki figyelt rám, míg olvasta a soraimat. Most elég nagy pácban vagyok, először is gondolkodnom kell, hogy miért sír körülöttem mindenki, s miért segítettem az elmúlt pár napban több titkolt pánikosnak, miért hozzám fordultak segítségért? talán tudnak valami? Szóval a munkatársaim között a múlt héten három síró hölggyel sikerült beszélgetnem és lekitámaszt nyújtanom. Mindegyik előttem sírta el magát, s egy jó vezető eziránt nem közömbös és segít ahol tud. Nos, közel egy órát beszélgettem velük, bár semmi időm de meglátogattam őket, valóban jobban vannak-e, s egymástól függetlenek egyébként a munka területén.

Egyik sem tudja mi a sírása és rossz kedve oka, de mivel ilyen járványról nem tudok, feltételezem, hogy az ősz okozta ezt a hangulati változást. Na mindegy, ma már jobb kedvűek voltak.

A másik kolléganő aki az előbbiektől is független, a folyosón sétált fel s alá, ami feltűnő volt, hogy hófehéren. Mellette sem mentem el, s megfogtam a pulzusát-nem hazudok-170-el vert neki. Azonnal kivetettem a gyógyszereit a táskájából, ahol csak Frontint és Betaloc Zok volt. Persze egyből rájöttem mi baja és keményen feltettem a kérdést: Ön pánikbeteg? Igen az vagyok, már szóltam a férjemnek. Bevetettem vele fél Betalocot, amit bár felírtak számára, de azzal a szokással bírt, ha gyógyszert vett be, minden mellékhatását produkálta, így inkább hagyta a szívét pörögni. Nos tájékoztattam mekkora kárt okoz ezzel magának így bevette és jobban lett idővel. Megköszönte a támogatást és a segítséget a pár megértő szót, s a honnét jöttem rá kérdésre azt válaszoltam, hogy a családban jelen van. Nem szeretek hazudni, így inkább "vetítettem" válaszoltam is és nem is. Azonban elgondolkodtam., vajon biztosan tudom-e titkolni amikor saját magam élem át ezt a szenvedést? a sápadság remegés velejárója a tüneteknek. Lehet, hogy csak naív vagyok, de bízom benne, hogy az én titkom!

Megállapítom, hogy tömegbetegséggel van dolgunk, főként a menedzser világban. Nem találkozhatok hirtelen ennyi beteggel..sírásuk mellett egyébként változó egyéb tüneteket produkáltak. Szédülés, fulladás, szívszorítás. Meglepő és nem tesz boldoggá!

A nagy pánik pedig az a konferencia, mely kb 740 km-re kerül megrendezésre légvonalban. Egyszerűen rettegek, kibírom vagy sem? Mindent megpróbáltam, hogy ne legyek ott, de nem jutottam semmire. Gyűlölöm a pénzpiaci válságot, úgy ahogy van. Mindenesetre bevásárolok, minden földi jóból pánik ellen...

A roham

2008.10.01.

Elképzelni sem tudom, miként tudom a rohamot az időbeosztásomba besuvasztani, de sikerült. Tegnap éjjel, mivel éjfélig dolgoztam a prezentációmon így alattomosan várt..majd teljes erővel lecsapott. Először csak szédültem, majd erős hányinger. Ezután minden porcikám égett, majd fulladtam. Extra bogyó be, majd várakozás....túléltem, de közben többször meghaltam, legalábbis az érzés megvolt. Ma sima napom volt, bár most ismét szédülök. Ki sem látszom a munkából, zsongott körülöttem minden.

Azon gondolkodtam, hogy két évet lehúzok még ebben a szakmában, anyagilag nagyobb biztonságot teremtve magunknak, majd lazábbra veszem, aktívan nem veszek részt az üzletelésben. Nagyon kiborultam, nagyon fáradt vagyok.

Rájöttem, hogy e blogon kívül soha senkivel nem beszélek semmiről ami velem kapcsolatos,- ez nem jó. Talán nem akarom magam kiadni semmilyen körülmények között. Magam mindenki kínját bínját kezelem, a sajátomat pedig egymagam kezelem több kevesebb sikerrel. Még fiatal vagyok, előttem az élet, nem keseredem el, remélhetőleg változom és nyitottabb leszek a világ felé...

Álomkor

2008.09.28.

Nagyjából a hétvégével kapcsolatban talán csak annyit jegyeznék meg, hogy rekord több szempontból. Rekord az az alvás idő amelyet lenyomtam egyhuzamban, csekély 18 óra..már szombaton a suliban nem bírtam fent lenni, egyszerűen a kínok kínját álltam ki, hogy ne aludjak el ülve. Majd hazajöttem és aludtam fél 4-től fél 7-ig, majd 11-től másnap fél 12-ig, majd megfőztem és aludtam fél 2-től fél-5-ig vasárnap, s persze még most is megyek aludni. Lányaim a nővéremnél voltak, apa dolgozott, de nem ez volt az alvásom oka. Egyszerűen nem bírtam felkelni az ágyból, a kanapéról. A takarítás, mosás és vasalás ennek örömére este 9-órára lett kész. Majd belebetegedtem, hogy neki kell állnom. Tudtam, hogy a család jön haza, az ebéd vasárnapnak megfelelően kész, de a ház katasztrófális állapotban volt, mivel felrakták a kandallót. Minden vastagon poros volt. Még függönyt kell mosnom, mert hiába minden ha poros marad.

Rekord volt az elfogysztott étel tekintetében, mivel minden ébredés után púpra ettem magam. Rekord volt abból a szempontból is, mint pánik intenzitás..nem volt időm pánikolni az alvás miatt, nem is szorongtam, de azért elkondolkoztam, hogy depresszióra utal-e ez a halálos fáradság és álmosság? Azért csúszott le Frontin természetesen, mert a közérzetem néha súrolta az egészséges határt. A család már alszik, a lányok elrendezve, én pedig katasztrófálisan nézek ki. De nincs kedvem nem katasztrófálisan kinézni.

Nemsokára dolgozni kell, nem tudom, hogy akarok-e, vagy tudok-e? Annyira kimerültnek érzem magam.

Küzdeni kell..

2008.09.25.

Megint jön a szédülés, megint nem bírok jól lenni. Annyira bizonytalan minden körülöttem, hogy néha azon gondolkodom, most ájulok el. Ebben a pár napban nem kellett vidékre mennem, egész felüdülés volt, azonban rengeteg tárgyaláson vagyok túl. Nagyon fárasztó és nagyon pihennék már. Ismét felébredek éjjel arra, hogy rossz a közérzetem szorongok. Nem pihenem ki magam, így pedig kipurcanok. Jó hír viszont, hogy nem fogytam semmit, sőt! igaz, az a sőt kb fél kilónak szól, na de az is valami. Azért nem kell nagyon soványnak elképzelni, a 172 cm mellé 59,5 kg társul. Vannak nálam jóval soványabbak, csak nekem ez nem jön be, s kissé költséges mutatvány ha az ember ruházkodni akar ismét. Ma már elég kedvező áron lehet ruhához jutni, csak sok a kosztümöm, az pedig nagyon húzós mutatvány lenne csere tekintetében.

Gyermekecske jobban van, így kapott apró ajándékot ennek örömére. Nagyon szeretem őket, jó tartozni valakihez. Apácska kicsit hoppá, ugyanis kezdi határozottan a tudomásomra hozni, hogy a munka az egyetem, a gyerekek már sok neki is, de legfőképp az életvitelünk olyanná vált, mint egy váltott műszak, ennyi erővel külön is élhetnénk. Igaza van! Emiatt is szorongok, mi legyen? A szüleim is dolgoztak, a mi gyerekeink sem érzelmi, sem anyagi hátrányban nem szenvednek. Igaz, az idő kevesebb, nem játszom a baba házban mindennap, de foglalkozom velük. Utálom, ha a lelkemre akarnak hatni, okolnak dolgokért, ám a hátrányokból eredő előnyöket pedig élvezik, sőt elvárják.

Ma megint nem fogok éjjel aludni az biztos, de utálom a pánikrohamot és utálom a szorongást, a szédülést így pihennem kell.

Nos, veszek be valami homeopátiás altatót próbaképp és nem gondolok semmire.

Hajnalig

2008.09.23.

Szóval gyermek szinte reggelig, azaz hajnali kettőig felügyeletem alatt volt, hiszen mégiscsak annyira felszökött a láza, hogy hűtőfürdőre volt szüksége. Férjem a fülhőmérő helyett vett egy hagyományos hőmérőt ma mire megérkeztem, mert így legalább nem dugdosom a gyerek fülébe álmában és állandóan. Szerintem minden szülő aggódna a gyerek miatt, szerinte mi is voltunk lázasok gyerekkorunkban és nem lett semmi komoly következménye. Nos, ez a drága ember elvitte iskolába, hát persze, hogy haza kellett hozni. ebből kisebb vita kerekedett, számomra ez felelőtlenség volt. Nos probléma megoldódott, gyermeknek semmi komolyabb baja, se torok, se fül, sem semmi kézzel fogható tehát vírus, ám antibiotikumot kapott. Az orvos ezen lépését nem tudtam követni, hisz úgy tudom vírusra nem antibiotikumot, hanem semmit kapunk, no de az orvos szerint, a várható szövődmények elkerülése miatt.. hát biztos, ő tudja!

Szóval 4 órát aludtam és nagyon fáradtan indultam útnak, s meglehetősen sebesen is, így az autóm, mely nincs fél éves egyszerre produkált különös dolgokat. A felni, amiről nem is tudtam, hogy képes ilyenre elgörbült, miközben defektet kaptam egy kátyú miatt, közbe integetve a rohadt drága disztárcsámnak, mely elszállt a kukoricásba de annyira, hogy két kollégám és férjem kutatása sem járt eredménnyel. Viszont életemben először láttam dísztárcsát repülni, jó , magasan..nagy mutatvány volt. A kár, a kerékkel együtt csekély 65 e Ft. Ezenkívül a légzsák hibát jelez, azaz inaktív a védelem, autópályamatrica lemaradt a defekt okozta kár mérgelődése miatt ez csak 15e Ft, s a telefon miatt kapott 5e Ft büntetést, melyben próbáltam elnézést kérni a várható egy órás késés miatt a tárgyalópartneremtől már csak röhelyes volt számomra.

Most, mikor idehaza ezt összeadtam, rettenetes szorongás jött rám.

Ez őrűlt nagy összeg, nehéz megemészteni. Ráadásul, visszamentem a dísztárcsát keresni, s rámjött a majdnem pánik, amire a szokásos helyrőt vettem volna ki a Frontint, de csak a helyét láttam, amitől azonnal rámjött a rosszullét, távol mindenkitől. Férjem kipakolta az autót, a holnapi szervíz miatt!! Pszichikai függés, ezzel való szembesülés = nem kellemes érzés! Mire haza értem, úgy éreztem vége a világnak. Ám ismét azt tapasztalom, hogy még mindig nincs vége, idehaza vagyok, a gyerek nem lázas, s nem haltam bele a délutáni pánikba..Majd ebből a tudatból táplálkozom legközelebb, mikor rám jön a nyavaja.

Sokadszorra...

2008.09.22.

Csak így magyarosan! Legalább 4 alkalommal írtam le mi történt velem az elmúlt időben, ám mindig elszállt amit írtam. Bosszantó! Most ismét nekilátok, bízva, hogy megmarad a blogomban a bejegyzés.

Szóval, megvolt az MRI, mely a kibírható és kibírhatatlan érzéseket kelti az emberben egyszerre. A jelentős mennyiségű Frontinnak és a profi személyzetnek köszönhetően, a 25 perc bezártság elviselhető volt, kisebb ijedelmekkel a vége felé. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem elég, de nem adtam fel és sikerült. Az eredmény negatívabb már nem is lehetne, bár őszintén emiatt nem is aggódtam. Tehát a diagnózis generalizált szorongás, ala pánik. Ez sem gyengébb szerintem, s azok is osztják a véleményem gondolom, akik már átélték ezt a poklot. Jön, támad, gyilkol. Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon mi pánikosok megtudjuk-e majd különböztetni, ha valóban komoly bajunk van? Mi van, ha elbagatelizálunk egy nagyobb bajt? Tulajdonképpen nekünk szervi bajunk, amely valós az nem volt, így az igazi rosszullét a pánikrosszulléttől, miben különbözik? Komolyan veszi-e a háziorvos egy köztudottan pánikbeteg rosszullétjét, vagy netán elbagatelizálja? Azért ezek a félelmeim közt vannak. Talán ha nem is most, de ha eltelik jó pár év, amikor már kialakulhatnak szervi bajok, vajon komolyan veszi majd valaki?

Na hát persze! Negatív lett a vizsgálat, akkor előre aggódjunk a folytatásért..hülyeség! Mostanában jóval kevesebb bogyót kapok be, mint amennyit szoktam. Persze ma ismét termeltem, ám mivel jelentősen javult az állapotom, a Cipralex és Rivotril marad becsomagolt állapotban.

Ma olyan nagyon szorongós, majdnem pánikos napom volt, de időben segített barátom Frontin. Új beosztásom kapcsán, jelentősen megnövekedett a km az autómban, folyamatosan jövök-megyek, legutóbb konferencián voltam mely 3 napos volt. Ha nem vagyok idehaza, vagy korház(város) közelében nem érzem magam biztonságban ez az új megfigyelésem. Tehát ez az útra vonatkozik.

Új fóbiám az autópálya..mi van ha ott leszek rosszul? Az M0-ás részemről egyedül kizárt, hogy megközelítésre kerüljön. Néha elbizonytalanodok egy egyenes útvonalon. Ha pörög a vezetés, azaz dinamikusan lehet vezetni, akkor nincs baj, ám ha csak tolni kell neki egyenesen, akkor egy idő után elbizonytalanodom néha..ilyenkor besorolok egy haladó jármű mögé és izzadó tenyérrel várom, hogy elmúljon a nem tudom mi..megmagyarázhatatlan. Persze nem okozok veszélyhelyzetet annyi eszem van, ha erősödne az első pihenőben megállnék és hívnék egy kollégát. 1 órán belül a segítségemre sietnének, ez megnyugtat. Egyébként főutakon a világvégére elmegyek, csak az autópálya told neki unalmas szakaszán jön rám néha...

Ennek ellenére, a minap egy patináns szálloda liftjébe szorultam be, gyenge 10 percre. Nos első érzés: most akkor mi van? Semmi pánik, csengetünk! A kezelő nekem beszélt, amit hallottam, ám Ő egy árva kukkot sem hallott abból, amit én mondtam neki egyre izgatottabb állapotban. Elég jól tűrtem mindaddig, amíg rá nem jöttem, hogy nem hallja amit mondok, kérdezgeti hányadik emeleten vagyok és hiába mondom, bekell látnom, mire megtalál megőrülök, elájulok és megfulladok. Ám mire átadtam magam a végnek, egyszer csak elindult aza nyomorult lift és kiszabadultam belőle. Állapotfelmérésem eredménye a következő: Szívritmus 75, tenyér száraz, kéz nem remeg. Nem értettem, hisz máskor a lift hívása után, elég volt csak az ajtónyitást megvárnom és már hátráltam is, nem voltam hajlandó liftbe szállni. Persze egy ilyen szállodában az ember türtőzteti magát..még egy perc és elkezdek sikítani, nem érdekelt volna ki mit gondol?? Szóval egyszer megy, egyszer nem megy!

Most már hat ez a drága bogyó, hajnalban indulok egy tárgyalásra, a gyermekem beteg, ami dráma számomra. 39,5 C volt a láza, persze minden hülye betegséget beképzelek mióta a nővérem lánya rákos volt.(Ő egyébként felépül, otthon van már) Ilyenkor higgadtan próbálok viselkedni, eltekintve attól a nem elhanyagolható zaklatástól, melyet a lányom füle áll ki, mikor a fülhőmérő számtalan alkalommal hatol a hallójáratba, mindez kb. 5 percenként, míg tart a láz. Ilyemkor egész éjjel őrzöm, mely holnapi fáradság, vezetés, vidék okozta pánikrohamként fog kijönni. Ha nem alszom, mindig így van, tehát előre élvezem a holnapi napot.

Szóval pánikmentes jó éjszakát kívánok mindenkinek!

Hétvége

2008.09.12.

Úgy érzem, kellően elfáradtam a héten. Már csak egy iskola látogatás, egy kis házimunka, egy kis falusi búcsú vasárnapra és a végére egy kis izgalom, hogy vajon sikerül-e majd  az MRI vizsgálat.

Az elmúlt 2 napban csökkent ismét a szorongás, ez az érzés lenyűgöz. Bár most ismét fáj a fejem, de valószínű front lesz, illetve szigorúan csak erre gondolok. Nagyon jó érzés nem szorongani, egészségesnek érezni a pszichém, ám persze amikor épp beleélem magam, akkor hirtelen jön, lopakodik és kínoz.

Mióta letettem a cigarettát, nem remeg a kezem. Mindig azt gondoltam, hogy a szorongásoldók miatt remegek, de nem. Ez legalább egy jó hatás, illetve a pulzusom normalizálódott 60-70 közé, az extrém kilengések után. Bár egészségesnek nyilvánították a szívem, azért a 6,25-ös Talliton felét reggelente beveszem. Valamit biztos segít a gyógyszer is.

Lassan az étvágyam is jön vissza, már képes vagyok akár 2 túrós palacsintát letolni egy leves után, sőt még este is eszem vacsit. Még nem híztam, de remélem pár kiló visszajön. Szükségem lenne a kosztümjeimre, amelyek jelenleg lötyögnek rajtam és nem szívesen vásárolnék újjakat. De nem bízom el magam, tudom, hogy ismét jönni fog a kibírhatatlan rosszullét...Jó lenne lemenni a térképről, kikapcsolni a telefont egy kicsit. Ám a felelősség, a nyomorult újabb munkakörrel csak fokozódik. Ma erősen gondolkoztam rajt, mikor teleírta az asszisztensem a határidőnaplómat decemberig, hogy akarom-e ezt csinálni, most még felállhatok. Nem tettem, pedig nics újabb teherre szükségem.

Na mindegy, jelenleg kevésbé szorongok és ez nagyon-nagyon jó. A többivel ráérek később foglalkozni..

Apa ledobta a láncot

2008.09.10.

Hát igen, nem fogadta a hírt kitörő örömmel, főként mikor ma egyik munkatársam a házunkban kérte, hogy oldjam meg egy problémáját.

Megértem, ez a magánszféránk, ám nem akartam illetlen lenni ha az ajtóm előtt áll..bár illett volna bejelentkezni, persze aztán tudattam, hogy ez egy nagyon ritka eset, idehaza  nincs helye sem ügyfélnek, sem kollégának munkaügyben. Feltételezem egyébként, hogy csak környezettanulmányra jött, bár lehet, hogy ez kicsit rosszindulatú gondolat.

Nos, férjem szerint nem ér ennyit az egész, sőt elfelejtettem, hogy szeptember van és elkezdődött a tanév, azaz folytatni kell a tanulmányokat mindkettőnknek. Mind a ketten úgy döntöttünk, másik diplomát is szerzünk nem lesz egyszerű dolog. A gyerekek nagyon fontosak számunkra, de valaki ebből a forgatagból vesztesen kerül ki attól félek.

Ma már ismét jött egy kis szorongás, de közel sem olyan vészes még, mint amire számítottam. Bár 6 óránként bedobom a Frontin nevű mérget. Ma a Rivotrilt is kiváltottam, csak 3 hétig fogom szedni, a második héttől csökkentve. Persze csak hétvégétől, mert van egy rossz szokásom: új gyógyszernél, az első szemnél mindig rám jön a pánik. Ja és a Cipralexet is szedni fogom, az célzottabb. Egyébként mindezt a patikusomnak köszönhetem, aki szintúgy pánikbeteg. Persze azt meg csak az MRI után, hogy hasson valami mikor bezárnak abba a szűk rettenetbe. A mellékhatások összes tünete jönni fog az első gyógyszernél, de sebaj, majd azt is hétvégére időzítem.

Meggyógyulok, ha a fene fenét eszik akkor is, s holnap bátran indulok el ismét a fővárosba értekezletre, bár bevallom viszek munkatársat..majd talán pár nap és ismét megy egyedül.

Meglepetés

2008.09.09.

Ma valami csoda folytán, legalábbis eddig a pillanatig, még egy pici szorongás sem volt rajtam, aminek nagyon örülök. Semmivel sem volt más a mai napom mint a többi, csak talán ma senki nem kínzott a saját betegségével. Éjszaka, hajnali 1-től csak negyed 3-ig tudtam aludni, majd sikerrel sikerült 4-6-ig még bólintanom. Így mivel ma a MNB egyik vezetőjének előadásásra siettem egy fővárosi hotelba,nagyon kimerült voltam, de mégsem jött rám az őrület és ez nagyon jó.

Ma más is történt, amire nem számítottam..Kineveztek, melyet örömmel kellett volna fogadnom, hisz próbálták ünnepélyessé tenni, de őszinte leszek úgy érzem már így is erőn felül vállalok, így nem sikongattam a hírtől.

Nem vágyom magasabb pozícióra, persze a pénz sosem jön rosszul, de most már tudom, hogy igaz a mondás,- a pénz nem boldogít. Visszautasítani nem lehet, de lassan elvált leszek ha így folytatom,

Konferencia, szakmai nap, plenáris értekezlet, stratégiai értekezlet, vezetői értekezlet, előadások mellette tárgyalások, a kollégák, az új projekt beindítása, stb..általában reggel fél 9-től este 7-ig az irodában dolgozom, majd itthon folytatom a munkát. A gyerekekre hétköznap napi 2 óra jut, a férjemmel egymásra semmi. Hétvége viszont tabu! Senkinek nem veszem fel a telefont aki nem rokon, annak is nehezen. Nem akarom, hogy úgy nőjenek fel a lányaim, hogy észre sem veszem. Nos, más választásom most nincs, dolgozom. A férjem még nem tudja, de kétlem, hogy lelkes lesz.

Szeretném egyszer végig aludni az éjszakát, most erre vágyom leginkább. A munkahelyem számít rám, a családommal együtt.- erről fogok álmodni, miként oldjam ezt meg?!

Szenvedés

2008.09.08.

Immáron több mint két hete fáj a fejem és bolyongok. Nem adom fel, dolgozom. Ma nem voltam unokahuginál látogatóban, mert a tegnapi szobatársat nem tudtam kiheverni. Telefonon azt mondta, ma már gyógytornász volt nála, reménykedem, hogy hamar felépül. Amint kijön az intenzívről, megyek hozzá, de addig nincs az az Isten. Érdekes, apósom idén halt meg, az agonizálás utlosó óráiban láttam, tüdőrákos állapotban, de azt valahogy elhessegettem magamtól, ugyanígy volt anyám látványa, persze nem a halála, de a mostani állapotomban mára rosszabbodott minden.

Nővérem telefonja után, szó szerint az agyvérzés tüneteit produkáltam, még a lábaim is zsibbadtak. Most tudtam meg, hogy mindkét nővéremnek volt már kisebb stroke-ja, vérhigítót szednek, csak nekem nem mondták, mert tudják nehezen viselem ha a rokonaim betegek. Nos, miután letettem a telefont pikk-pakk jött az agyvérzés pár tünete, ezt már nem tudtam a szekrények pakolásával elterelni, így Frontin be,(nem kevés) család észre sem vette. Adtam 20 percet magamnak, miszerint ha addig nem hat, akkor tuti stroke..hát persze, hogy már nincs agyvérzésem. Bocs, de csessze meg az élet ezt a kínt, miért kell ennyit küzdeni.

Most változott a helyzet, munkaidőben no para, itthon szorongás és az elvetemült fejfájás. Koncentrációs problémáim megszűntek ez viszont jó, vagy legalábbis enyhültek.

Most itt ülök a kanapén, ami helyett rendeltem egy másikat, hátha a változatosság, új környezet segít. Rakatok egy kandallót is, a komorú és elképesztő drága tél kivédésére. gyerekeim boldogok, fogalmuk sincs milyen rosszul van az anyjuk, még csak ingerült sem vagyok. Házimunkát is ellátom, a gyerekeket is, reggel felkelek és jókedvű vagyok, a munka megy, tehát a környezet és hozzáállás nem indokolja a rosszulléteket, depressziónk nyoma sincs.

Az agyam azonban nem akar helyesen reagálni és működni, most pihenő állapotban. Az éjszaka gyűlöletes, éjjel 2X2 órát alszom, nem bírom átaludni. Lehet, hogy megőrülök???