Pánikbeteg vagyok 2

Először is köszönöm Kriszti, sokat segítettél jó látni és tudni, hogy van aki figyelt rám, míg olvasta a soraimat. Most elég nagy pácban vagyok, először is gondolkodnom kell, hogy miért sír körülöttem mindenki, s miért segítettem az elmúlt pár napban több titkolt pánikosnak, miért hozzám fordultak segítségért? talán tudnak valami? Szóval a munkatársaim között a múlt héten három síró hölggyel sikerült beszélgetnem és lekitámaszt nyújtanom. Mindegyik előttem sírta el magát, s egy jó vezető eziránt nem közömbös és segít ahol tud. Nos, közel egy órát beszélgettem velük, bár semmi időm de meglátogattam őket, valóban jobban vannak-e, s egymástól függetlenek egyébként a munka területén.

Egyik sem tudja mi a sírása és rossz kedve oka, de mivel ilyen járványról nem tudok, feltételezem, hogy az ősz okozta ezt a hangulati változást. Na mindegy, ma már jobb kedvűek voltak.

Elképzelni sem tudom, miként tudom a rohamot az időbeosztásomba besuvasztani, de sikerült. Tegnap éjjel, mivel éjfélig dolgoztam a prezentációmon így alattomosan várt..majd teljes erővel lecsapott. Először csak szédültem, majd erős hányinger. Ezután minden porcikám égett, majd fulladtam. Extra bogyó be, majd várakozás....túléltem, de közben többször meghaltam, legalábbis az érzés megvolt. Ma sima napom volt, bár most ismét szédülök. Ki sem látszom a munkából, zsongott körülöttem minden.

Azon gondolkodtam, hogy két évet lehúzok még ebben a szakmában, anyagilag nagyobb biztonságot teremtve magunknak, majd lazábbra veszem, aktívan nem veszek részt az üzletelésben. Nagyon kiborultam, nagyon fáradt vagyok.

Nagyjából a hétvégével kapcsolatban talán csak annyit jegyeznék meg, hogy rekord több szempontból. Rekord az az alvás idő amelyet lenyomtam egyhuzamban, csekély 18 óra..már szombaton a suliban nem bírtam fent lenni, egyszerűen a kínok kínját álltam ki, hogy ne aludjak el ülve. Majd hazajöttem és aludtam fél 4-től fél 7-ig, majd 11-től másnap fél 12-ig, majd megfőztem és aludtam fél 2-től fél-5-ig vasárnap, s persze még most is megyek aludni. Lányaim a nővéremnél voltak, apa dolgozott, de nem ez volt az alvásom oka. Egyszerűen nem bírtam felkelni az ágyból, a kanapéról. A takarítás, mosás és vasalás ennek örömére este 9-órára lett kész. Majd belebetegedtem, hogy neki kell állnom. Tudtam, hogy a család jön haza, az ebéd vasárnapnak megfelelően kész, de a ház katasztrófális állapotban volt, mivel felrakták a kandallót. Minden vastagon poros volt. Még függönyt kell mosnom, mert hiába minden ha poros marad.

Rekord volt az elfogysztott étel tekintetében, mivel minden ébredés után púpra ettem magam. Rekord volt abból a szempontból is, mint pánik intenzitás..nem volt időm pánikolni az alvás miatt, nem is szorongtam, de azért elkondolkoztam, hogy depresszióra utal-e ez a halálos fáradság és álmosság? Azért csúszott le Frontin természetesen, mert a közérzetem néha súrolta az egészséges határt. A család már alszik, a lányok elrendezve, én pedig katasztrófálisan nézek ki. De nincs kedvem nem katasztrófálisan kinézni.

Megint jön a szédülés, megint nem bírok jól lenni. Annyira bizonytalan minden körülöttem, hogy néha azon gondolkodom, most ájulok el. Ebben a pár napban nem kellett vidékre mennem, egész felüdülés volt, azonban rengeteg tárgyaláson vagyok túl. Nagyon fárasztó és nagyon pihennék már. Ismét felébredek éjjel arra, hogy rossz a közérzetem szorongok. Nem pihenem ki magam, így pedig kipurcanok. Jó hír viszont, hogy nem fogytam semmit, sőt! igaz, az a sőt kb fél kilónak szól, na de az is valami. Azért nem kell nagyon soványnak elképzelni, a 172 cm mellé 59,5 kg társul. Vannak nálam jóval soványabbak, csak nekem ez nem jön be, s kissé költséges mutatvány ha az ember ruházkodni akar ismét. Ma már elég kedvező áron lehet ruhához jutni, csak sok a kosztümöm, az pedig nagyon húzós mutatvány lenne csere tekintetében.

Gyermekecske jobban van, így kapott apró ajándékot ennek örömére. Nagyon szeretem őket, jó tartozni valakihez. Apácska kicsit hoppá, ugyanis kezdi határozottan a tudomásomra hozni, hogy a munka az egyetem, a gyerekek már sok neki is, de legfőképp az életvitelünk olyanná vált, mint egy váltott műszak, ennyi erővel külön is élhetnénk. Igaza van! Emiatt is szorongok, mi legyen? A szüleim is dolgoztak, a mi gyerekeink sem érzelmi, sem anyagi hátrányban nem szenvednek. Igaz, az idő kevesebb, nem játszom a baba házban mindennap, de foglalkozom velük. Utálom, ha a lelkemre akarnak hatni, okolnak dolgokért, ám a hátrányokból eredő előnyöket pedig élvezik, sőt elvárják.

Szóval gyermek szinte reggelig, azaz hajnali kettőig felügyeletem alatt volt, hiszen mégiscsak annyira felszökött a láza, hogy hűtőfürdőre volt szüksége. Férjem a fülhőmérő helyett vett egy hagyományos hőmérőt ma mire megérkeztem, mert így legalább nem dugdosom a gyerek fülébe álmában és állandóan. Szerintem minden szülő aggódna a gyerek miatt, szerinte mi is voltunk lázasok gyerekkorunkban és nem lett semmi komoly következménye. Nos, ez a drága ember elvitte iskolába, hát persze, hogy haza kellett hozni. ebből kisebb vita kerekedett, számomra ez felelőtlenség volt. Nos probléma megoldódott, gyermeknek semmi komolyabb baja, se torok, se fül, sem semmi kézzel fogható tehát vírus, ám antibiotikumot kapott. Az orvos ezen lépését nem tudtam követni, hisz úgy tudom vírusra nem antibiotikumot, hanem semmit kapunk, no de az orvos szerint, a várható szövődmények elkerülése miatt.. hát biztos, ő tudja!

Szóval 4 órát aludtam és nagyon fáradtan indultam útnak, s meglehetősen sebesen is, így az autóm, mely nincs fél éves egyszerre produkált különös dolgokat. A felni, amiről nem is tudtam, hogy képes ilyenre elgörbült, miközben defektet kaptam egy kátyú miatt, közbe integetve a rohadt drága disztárcsámnak, mely elszállt a kukoricásba de annyira, hogy két kollégám és férjem kutatása sem járt eredménnyel. Viszont életemben először láttam dísztárcsát repülni, jó , magasan..nagy mutatvány volt. A kár, a kerékkel együtt csekély 65 e Ft. Ezenkívül a légzsák hibát jelez, azaz inaktív a védelem, autópályamatrica lemaradt a defekt okozta kár mérgelődése miatt ez csak 15e Ft, s a telefon miatt kapott 5e Ft büntetést, melyben próbáltam elnézést kérni a várható egy órás késés miatt a tárgyalópartneremtől már csak röhelyes volt számomra.

Csak így magyarosan! Legalább 4 alkalommal írtam le mi történt velem az elmúlt időben, ám mindig elszállt amit írtam. Bosszantó! Most ismét nekilátok, bízva, hogy megmarad a blogomban a bejegyzés.

Szóval, megvolt az MRI, mely a kibírható és kibírhatatlan érzéseket kelti az emberben egyszerre. A jelentős mennyiségű Frontinnak és a profi személyzetnek köszönhetően, a 25 perc bezártság elviselhető volt, kisebb ijedelmekkel a vége felé. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem elég, de nem adtam fel és sikerült. Az eredmény negatívabb már nem is lehetne, bár őszintén emiatt nem is aggódtam. Tehát a diagnózis generalizált szorongás, ala pánik. Ez sem gyengébb szerintem, s azok is osztják a véleményem gondolom, akik már átélték ezt a poklot. Jön, támad, gyilkol. Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon mi pánikosok megtudjuk-e majd különböztetni, ha valóban komoly bajunk van? Mi van, ha elbagatelizálunk egy nagyobb bajt? Tulajdonképpen nekünk szervi bajunk, amely valós az nem volt, így az igazi rosszullét a pánikrosszulléttől, miben különbözik? Komolyan veszi-e a háziorvos egy köztudottan pánikbeteg rosszullétjét, vagy netán elbagatelizálja? Azért ezek a félelmeim közt vannak. Talán ha nem is most, de ha eltelik jó pár év, amikor már kialakulhatnak szervi bajok, vajon komolyan veszi majd valaki?

Úgy érzem, kellően elfáradtam a héten. Már csak egy iskola látogatás, egy kis házimunka, egy kis falusi búcsú vasárnapra és a végére egy kis izgalom, hogy vajon sikerül-e majd  az MRI vizsgálat.

Az elmúlt 2 napban csökkent ismét a szorongás, ez az érzés lenyűgöz. Bár most ismét fáj a fejem, de valószínű front lesz, illetve szigorúan csak erre gondolok. Nagyon jó érzés nem szorongani, egészségesnek érezni a pszichém, ám persze amikor épp beleélem magam, akkor hirtelen jön, lopakodik és kínoz.

Hát igen, nem fogadta a hírt kitörő örömmel, főként mikor ma egyik munkatársam a házunkban kérte, hogy oldjam meg egy problémáját.

Megértem, ez a magánszféránk, ám nem akartam illetlen lenni ha az ajtóm előtt áll..bár illett volna bejelentkezni, persze aztán tudattam, hogy ez egy nagyon ritka eset, idehaza  nincs helye sem ügyfélnek, sem kollégának munkaügyben. Feltételezem egyébként, hogy csak környezettanulmányra jött, bár lehet, hogy ez kicsit rosszindulatú gondolat.

Ma valami csoda folytán, legalábbis eddig a pillanatig, még egy pici szorongás sem volt rajtam, aminek nagyon örülök. Semmivel sem volt más a mai napom mint a többi, csak talán ma senki nem kínzott a saját betegségével. Éjszaka, hajnali 1-től csak negyed 3-ig tudtam aludni, majd sikerrel sikerült 4-6-ig még bólintanom. Így mivel ma a MNB egyik vezetőjének előadásásra siettem egy fővárosi hotelba,nagyon kimerült voltam, de mégsem jött rám az őrület és ez nagyon jó.

Ma más is történt, amire nem számítottam..Kineveztek, melyet örömmel kellett volna fogadnom, hisz próbálták ünnepélyessé tenni, de őszinte leszek úgy érzem már így is erőn felül vállalok, így nem sikongattam a hírtől.

Immáron több mint két hete fáj a fejem és bolyongok. Nem adom fel, dolgozom. Ma nem voltam unokahuginál látogatóban, mert a tegnapi szobatársat nem tudtam kiheverni. Telefonon azt mondta, ma már gyógytornász volt nála, reménykedem, hogy hamar felépül. Amint kijön az intenzívről, megyek hozzá, de addig nincs az az Isten. Érdekes, apósom idén halt meg, az agonizálás utlosó óráiban láttam, tüdőrákos állapotban, de azt valahogy elhessegettem magamtól, ugyanígy volt anyám látványa, persze nem a halála, de a mostani állapotomban mára rosszabbodott minden.

Nővérem telefonja után, szó szerint az agyvérzés tüneteit produkáltam, még a lábaim is zsibbadtak. Most tudtam meg, hogy mindkét nővéremnek volt már kisebb stroke-ja, vérhigítót szednek, csak nekem nem mondták, mert tudják nehezen viselem ha a rokonaim betegek. Nos, miután letettem a telefont pikk-pakk jött az agyvérzés pár tünete, ezt már nem tudtam a szekrények pakolásával elterelni, így Frontin be,(nem kevés) család észre sem vette. Adtam 20 percet magamnak, miszerint ha addig nem hat, akkor tuti stroke..hát persze, hogy már nincs agyvérzésem. Bocs, de csessze meg az élet ezt a kínt, miért kell ennyit küzdeni.