Aki balkezes, nem kétbalkezes! - Augusztus 13-a a Balkezesek Világnapja

Oxygen Medical
megjelent:

Mi lehet a közös Benjamin Franklinben, Albert Einsteinben és Bruce Willisben? A balkezesség, amely az emberiség 10 százalékát érinti. De vajon okosabbak, kreatívabbak a balkezesek, vagy éppen ellenkezőleg: több baleset és lelki sérülés éri őket?

A magzat már a 10. hét környékén is lengeti a karját, így a többszöri ultrahangos vizsgálatok során megfigyelhető, melyik keze a domináns. Később, a méhen belüli ujjszopás megjelenésekor már sokkal nagyobb az esély arra, hogy megállapítható legyen, melyik lesz a baba „ügyesebbik” keze. – mondja dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang diagnosztája.

Brit kutatók 1000 magzat ultrahangos felvételeinek tanulmányozása során azt tapasztalták, hogy tízből kilenc magzat a terhesség 15. hetében a jobb hüvelykujját szopta. Születésük után 75 gyerek sorsát követték nyomon és megállapították, hogy a jobb ujjukat szopó 60 gyerek közül 10-12 éves korukban mind jobbkezesek voltak. Az a 15 gyerek, aki a méhen belül a bal hüvelykujját szopta, tízéves korban tíz gyerek balkezes volt, öt viszont jobbkezessé vált.

Balszerencsés a balkezes?

Tény, hogy a világot a jobbkezesek számára rendezték be, ezért a balkezeseket bizonyos helyzetekben több baleset érheti. Ha például egy balkezes gomb alakú kilincset akar kinyitni, biztosan balra tekeri, így rögtön horzsolja az ajtófélfa az ujjperceit. A kézfogás sem olyan egyértelmű feladat egy balkezesnek.

A magyar nyelvben ráadásul a bal oldalhoz valamilyen negatív tulajdonság is tartozik, például balfácán, kétbalkezes, balfék, balga, balsors, balszerencse. Az arab országokban pedig – ahol közösen étkeznek egyetlen nagy edényből –, bal kézzel az ételért nyúlni igen nagy sértést jelent, hiszen ezt tisztátalannak tartják. A jobb- vagy balkezesség azonban nem kultúrafüggő, hanem örökletes tényezők hozzák létre, és egyáltalán nem befolyásolja a szellemi képességeket vagy a testi ügyességet.

Fontos a dominancia kialakulása

A jobb- vagy balkezesség kialakulása nagyjából egy időben megy végbe a beszéd kialakulásával, 18-20 hónapos kor körül. Ettől kezdve a gyermek egyik kezét a finom, megtanult mozgások kivitelezésére használja. Ennek a specializálódásnak négyéves korig végbe kell mennie, amennyiben késik, érdemes gyermekneurológushoz fordulni, aki dominanciatesztekkel (labdadobás, elkapás, zárnyitás, locsolás, fésülködés, stb.) el tudja dönteni a kérdést.

Azért fontos az időtényező, mert a dominancia időben történő kialakulása adja meg a gyermeknek azt az esélyt, hogy megfelelő kézügyességet szerezzen a későbbi iskolai feladatok elvégzéséhez.

Az átszoktatás tilos!

Amennyiben a gyermek balkezes, szigorúan tilos az átszoktatás! Ezzel egy természetes rendszert zavarnánk meg, tennénk mesterkéltté. Megzavarhatjuk a gyermek finommozgásainak kivitelezését, és a bizonytalansággal akár neurotikus tüneteket is gerjeszthetünk – figyelmeztet dr. Kocsi Anikó pszichoterapeuta, az Oxygen Medical szakembere.

- A jobb agyfélteke felelős az átfogó gondolkodásért, az intuícióért és a térbeli tudatért, a bal pedig az elemző-logikus gondolkodás és a nyelvi képességek központja. A balkezesek esetében a jobb agyfélteke a domináns. Ha egy erősen balkezest próbálnak átszoktatni jobb kézre, a folyamatos stresszhelyzet koncentrációs és emlékezetzavarok, diszlexiás tünetek, a finom mozgások zavarához, gyakoribb balesetekhez vezethet. Az átszoktatott gyerekeknél megjelenhet a dadogás, az éjszakai bevizelés (enuresis), a nyugtalanság, a kimerültség, az érzelmi- és beszédzavarok.

Az is elképzelhető, hogy a gyerek személyisége is sérül, agresszívvá válik, és csökken az önbizalma. Ez pedig nyilvánvalóan visszahat a teljesítményre, ami egy ördögi kört hozhat létre.

Hogyan segíthetjük a balkezes gyereket?

  • Feltétlenül szerezzünk be balkezes eszközöket! A jobbkezes tárgyak bal kézzel történő alkalmazása nehéz, hibás mozdulatokat rögzít, ami rontja a gyermek önértékelését.
  • A balkezes gyerek a pad bal oldalán üljön, hogy a társával ne akadályozzák egymást.
  • Sok balkezes a csuklóját behajlítva, felülről ír, vagy akár egész testével követi ezt a kéztartást, ezzel megkönnyítve a gerincferdülés kialakulását. Ezt megelőzhetjük, ha a füzetet egy kissé jobbra lefelé döntjük.
  • Keressünk számukra olyan területet, amelyben sikeresek lehetnek. Számos sportágban kifejezett előny a balkezesség, mint például a kosárlabda, tenisz vagy vívás.

(Oxygen Medical)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.