A nő, aki allergiás a vízre

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

A ritka betegség neve aquagenic urticaria, és előfordulása olyan ritka, hogy 230 millióból 1 embert érint. Michaela Duttonnál az után jelentkezett, hogy életet adott gyermekének.

A nő betegsége olyan súlyos, hogy még fiát, a hároméves Mitchellt is csak akkor tudja néhány másodpercre magához ölelni, ha teljesen fel van öltözve, mivel nem izzadhatnak össze.

A 21 éves nő csak hetente egyszer, maximum 10 másodpercnyi időre tud zuhanyozni, nem ihat vizet, és nem ázhat meg az esőben, mert bőre a víz hatására fájdalmas, égető , viszkető kiütésekkel lesz tele, mely csak két órával a vízzel való érintkezés után múlik el. Az izzadás ugyanilyen fájdalmakkal jár.

Az orvosoknak fogalmuk sincs, hogyan kezelhetnék a betegséget, ám abban egyetértenek, hogy kialakulását a szülés következtében bekövetkező hormonváltozás okozta.

A saját teste foglya

Dutton elmondása szerint, aki egyike azon kevés embereknek, aki a világon ebben a betegségben szenvednek, a kór miatt úgy érzi, saját testének foglya lett. A betegség tünetei Mitchell születése után egy héttel jelentkeztek, mikor fürdés után égető kiütések megjelenését tapasztalta testén.

Nemcsak vizet, de egy pohár gyümölcslevet sem tud inni, mivel a torka azonnal bedagad. Egyedül a diétás kóla fogyasztásakor nem jelentkeznek a kínzó tünetek.

„Ha Mitchell csak egy csepp italt is rámfröccsent, már attól őrült fájdalmat érzek. Még a könnyeit sem tudom letörölni, és nem is fürdethetem őt! Ha esik az eső, nem tudok kimoccanni a házból, és a barátaim is elmaradtak, mivel tévesen azt hiszik, a betegségem fertőző. Csak remélni tudom, hogy valaha is megtalálják számomra a gyógyírt!”

Jelenleg Michaela a szüleivel él, ők segítenek a kisfiú gondozásában. Ő pedig gondosan ügyel rá, hogy száraz, hűvös levegőjű helyiségben legyen, ahol nem izzad, illetve mindig van nála esernyő.

A betegségről

A betegség pontos oka az orvosok előtt mind a mai napig nem ismert. Annyit tudni, hogy minden 230 milliomodik embernél fordul elő, és bármilyen hőmérsékletű vízcseppel való érintkezés után legkésőbb 15 perc múlva kiütéseket okoz.

A betegség főleg tiniket és fiatal felnőtteket érint, a kiütések, melyeket vörös foltok kísérnek, általában 10-120 perc múlva tűnnek el.

Az esetek jelentős részében a csapvíz valamely alkotóelemére(klór, fluor, stb.) való túlérzékenység okozza, bár vannak, akiknél a desztillált víz vagy esővíz is hasonló tüneteket okoz.

Amennyiben az allergiás reakciót a víz valamely hozzáadott alkotóeleme váltja ki, a kezelés egyszerű: kerülni kell azt. Amennyiben maga a víz a felelős a betegségért, általában szteroid krémet vagy antihisztamint írnak fel rá az orvosok, hogy enyhítsék a tüneteket.

Mivel a betegségre egyenlőre nincs gyógymód, csak a tüneteket tudják enyhíteni, abban a reményben, hogy a betegség egyszer magától elmúlik. Ráadásul a szteroidok és antihisztaminok hosszan tartó alkalmazása komoly mellékhatásokkal is jár, ezért nem ajánlottak hosszú távon.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos; Forrás: Foxnews)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Budai Allergiaközpont - Dr. Balogh Katalin, allergológus, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Hidvégi Edit, Dr. Brugós László
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.