Vizelési problémák

Tisztelt Doktor úr/nő! Vizelési problémáim miatt egyre inkább félelemben telnek a napjaim. Második terhességem közepe táján vettem észre, hogy nem sikerül a hólyagomat egyszerre kiürítenem, kicsit erőlködve tudok csak üríteni, és felállás után újra leülve tudnék még üríteni vizeletet. Ez azóta is fennáll, gyakran érzem emiatt, hogy ürítenem kell, de csak kis mennyiség jön. Hozzátartozik még az igazsághoz az is, hogy mindkét babám császármetszéssel jött világra (szemészeti okokból). A nőgyógyászom szerint ez még belefér, kb. egy év alatt állnak ezek a dolgok helyre, de én nagyon félek mégis! Tudni kell még, hogy fiatalabb koromban nagyon sokat szenvedtem visszatérő hólyaghuruttól, kb. 3 év alatt sikerült megszabadulnom tőle. Utoljára a második terhességem első heteiben jelentkezett a fertőzés. (a kisebbik gyermekem most fél éves) Most azonban már nagyon rettegek, hogy talán valami nagyobb gond áll a háttérben.. Két pici mellett és egy nemrégiben történt hipofízis-ciszta műtét után nagyon félek egy újabb bajtól, nem tudom, milyen vizsgálatok, kezelési módok várnak rám ilyen helyzetben, Valóban lehet ez a terhességek, császármetszések utóhatása? Vagy a hurutokkal állhat összefüggésben? Kérem, segítsenek, mit tegyek, nagyon félek!

Dr. Merth Gábor válasza vizelési panasz témában

Kedves Kérdező! Sajnos ezekből az információkból "értelmes" dolgot mondani nem lehet. Sok kérdést tennék fel, melyre a válaszok valószínűleg további kérdéseket hoznak fel. Ezt nevezik orvosi vizsgálatnak, a fizikális és eszközös vizsgálatokkal. Így csak annyit tudok javasolni, keressen fel egy urológus szakorvost, aki megvizsgálja. Fontos, hogy a vizsgálatkor hólyagja telt legyen, mert ez pl. egy ultrahangos vizsgálatnál sokat segít! UH-val azt is meg lehet nézni, rendben kivizeli-e magát! Ha volt korábbi lelete, azt is vigye magával, sokat segít a kezelő orvosnak! Sajnos, most csak ennyit tudok mondani, de ha gondolja szívesen megvizsgálom (Budapesten).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 12.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Vizelesi problema
Tisztelt Dr. Farkas Ágnes! 2hete egyutt voltam a parommal, majd ra par napra eszrevettem, hogy nem egyszeru a vizeleturites! Érzem, hogy kell el is megyek...
Vizelési inger
Üdv! Egy olyan problémám lenne, hogy minden vizelés után pár másodperc-el újra vizelési ingerem lesz, de már többet nem tudok vizelni. November 26-tól tart ez...
Ejakuláció utáni kellemetlen fájdalom
Tisztelt Doktor úr! Először megjegyeznék egy korábbi dolgot. Tizenegynéhány évesen egy cystát vettem észre a jobb herémen, elmentem vele urológushoz, ahol...
Trigonitis(?) kezelése
Tisztelt Szakorvos! 55 éves nő vagyok, másfél éve gyakori vizelési panaszaim vannak. A vizelések száma naponta 10-15 közötti. Az éjszakák vizeletürítési...
Húgyhólyag - trigonum gyulladása
Tisztelt Doktor Úr! Állandó vizelési ingerek gyötörnek hónapok óta, A vizeletvizsgálat eredménye folyton negatív, bár egy hete kis számú klebsiellát mutatott...
Visszamaradt vizelet
Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Egy kínos problémámra szeretnék választ kapni, amivel már évek óta szenvedek. Nem fizikai fájdalomról van szó, de roppant...