Herevisszér műtét utáni duzzadás

23 éves vagyok. 9 hónapja műtötték a bal herémet visszértágulat miatt. A beavatkozás után hatalmasra duzzadt, majd folyamatosan apadni kezdett, de még most is legalább kétszer akkora, mint a jobb. Hat hónappal a műtét után vissza mentem kontroll vizsgálatra, mert zavart a mozgásban és megnyugodni sem tudtam. Az orvos ultrahanggal is megvizsgált és közölte, hogy minden rendben, csak a herét körülvevő burokban kicsivel több víz van, de még a határérték alatt. Így a visszértágulatot felváltotta a vízsérv. Most, három hónap elteltével úgy érzem, hogy ez sem jobb (sőt...), mint a visszértágulat. Jóformán semilyen sportot nem tudok űzni és a mindennapjaimban is zavar. Néha fáj is, valószínűleg a méretéből adódó megerőltetés miatt.

Nem tudom mit kellene tennem. Visszamehetnék újabb vizsgálatra, de félek, hogy csak ugyanazt hallanám és nem akarom az orvost sem feleslegesen fárasztani. Viszont, ha műtétet javasol, akkor meg attól félek, hogy a beavatkozás után ennél is rosszabbra fordulnának a dolgok. Lehet, hogy pesszimista vagyok, de nagyon úgy néz ki, hogy valami csak a hátrányára változhat.

Kérem adjon tanácsot, hogy jól dönthessek! Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel M. Zoltán!

WEBBeteg szakértő válasza herevisszér témában

Tisztelt Olvasónk! Azt valóban pesszimista megközelítésnek tartom, hogy csak rosszra fordulhatnak a dolgok. Egyszer már ugyan megtörtént, de a félelmeken kívül kicsi az esélye, hogy mégegyszer előfordul. A herevíz gyülem valóban csak műtéttel szüntethető igazán. Azután már nincs mit félni.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Kocsis István, urológus
Megválaszolva: 2009. július 08.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Hereprobléma - varicocele?
Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi kérdéskörrel kapcsolatosan kérném segítségét. Maga a probléma (Ha nevezhetem annak) már több éve fennáll, ugyanakkor időszakos...
Here problémák
Üdv! Engem 11 évesen műtöttek herevisszér tágulattal. A bal herezacskóm nagyobb volt, mint a jobb mert a here környékén erek voltak. Akkor ezt műteni kellett...
Hereviszér műtét után
3 hete volt hereviszér műtétem. A sebem szépen begyógyult. A herém még érzékenyebb, mint a műtét előtt volt. Ez meddig fog tartani? A másik problémám, hogy...
Herevisszér műtét után
Tisztelt Doktornő / Úr! Március elején hajtottak végre rajtam baloldali herevisszér műtétet. Azóta eltelt ugye több, mint 4 hónap, de még mindig panaszokkal...
Herevisszér
Herevisszér műtét után vagyok már több, mint egy hete. A bal herém, amiben volt a visszér lényegesen meg nagyobbodott. Hát duplája nem lett. Azt szeretném...
MI a valószínű here betegség?
jobb here jobb fölső részén évekig volt (nem is emlékszem mikor alakulhatott ki) egy puha 5 mazsola nagyságú és tapintású rész (mintha sok kis ér lenne) ez...