Hereprobléma - varicocele?

Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi kérdéskörrel kapcsolatosan kérném segítségét. Maga a probléma (Ha nevezhetem annak) már több éve fennáll, ugyanakkor időszakos megjelenése miatt nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Időnként kellemetlen érzést érzek a bal herémben. Nem feltétlen fájdalmat, inkább amolyan kellemetlen érzést, ami elmúlik, majd időnként visszatér. Fájdalomnak nem mondanám. Hozzá tartozik a történethez, hogy munkahelyemen ülőmunkát végzek, gyakorlatilag 8 -ból olyan 7.5 órát ülök, otthon pedig főleg számítógéphasználat miatt ez nem változik. A, derekam ilyenkor kissé fáj, ami mozgás hatására elmúlik. Úgy veszem észre, a, derékfájdalmammal összefügg a herémben lévő érzés, ugyanis mozgást követően az említett kellemetlenségek elmúlnak. Utánanéztem a lehetséges betegségeknek és felmerült benne a herevisszeresség gyanúja is. Végeztem némi ön ellenőrzést. A herémben lévő ereket ki tudom tapintani, de nem érzem, hogy bármi rendelleneset tapasztalnék. A bal herém ugyan leljebb van, mint a jobb, de nem látok felette amolyan "összegabalyodott" érköteget, érezni sem érzem, hogy ott valami gubanc lenne. A heréim mérete közel egyforma, méretében nem változott, szexuális téren szintén nincsenek problémáim. (Normál álló és fekvő helyzetben is megvizsgáltam, a heréim könnyedén kitapinthatóak, felületük sima) Hosszas állást követően sem érzek húzó fájdalmat, sportolni nem szoktam. Ezúton szeretnék érdeklődni, hogy, mely esetek azok, amikor a hereviszerességet esetleg műteni kell, továbbá az erekben bekövetkező változások mely esetben jelentenek gondot? Feltételezem, hogy ha az erek meg lennének duzzadva annak szemmel látható jelei is lennének, esetleg ijesztő lenne számomra a herében lévő érköteg. Elképzelhető, hogy a mozgásszegény életmód kihat egyéb területekre is? Gyermeket még 1-2 évig nem szeretnék, állandósult fájdalmam nincsen, mint említettem időszakosan jelennek meg az érintett problémák. Ezúton köszönöm segítségét és válaszát!

Dr. Papos István válasza herevisszér témában

A mozgásszegény életmód mindenképpen kihat egyéb területekre is, a mozgásszervi problémák is okozhatnak akár a herébe sugárzó dyscomfortérzést is. A herevisszértágulat műtéti indikációi: 1. állandó, nem csillapodó fájdalmat okoz 2. spermiumképben okozott eltérés 3. kozmetikai probléma (nagysága miatt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. július 04.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Here problémák
Üdv! Engem 11 évesen műtöttek herevisszér tágulattal. A bal herezacskóm nagyobb volt, mint a jobb mert a here környékén erek voltak. Akkor ezt műteni kellett...
Hereviszér műtét után
3 hete volt hereviszér műtétem. A sebem szépen begyógyult. A herém még érzékenyebb, mint a műtét előtt volt. Ez meddig fog tartani? A másik problémám, hogy...
Herevisszér műtét után
Tisztelt Doktornő / Úr! Március elején hajtottak végre rajtam baloldali herevisszér műtétet. Azóta eltelt ugye több, mint 4 hónap, de még mindig panaszokkal...
Herevisszér
Herevisszér műtét után vagyok már több, mint egy hete. A bal herém, amiben volt a visszér lényegesen meg nagyobbodott. Hát duplája nem lett. Azt szeretném...
MI a valószínű here betegség?
jobb here jobb fölső részén évekig volt (nem is emlékszem mikor alakulhatott ki) egy puha 5 mazsola nagyságú és tapintású rész (mintha sok kis ér lenne) ez...
Herevisszér
Üdvözlöm. Férjemnél herevisszértágulatot állapitott meg az orvos, amit 15 napja sikeresen megműtött. A z urológus e+c vitamint irt fel neki meg a Masculion...