Sport egy vesével

Tisztelt Dojtor Úr! 2009-ben vese daganatot diagnosztizáltak nálam, melynek eltávolítása rövidesen meg is történt, a jobb vesével együtt. Utókezrlest nem kellett kapnom. A műtétet követő első pár évben gyakrabban, ma már csak évente kell hasi uh kontrollra járnom. Továbbra is minden rendben. Illetve 3-4 havonta járok laborba, ellenőrizni a vese funkciókat. A műtét előtt is és röviddel utána is folytattam az edzőtermi sportot, amit korábban elkezdtem. Tavaly óta viszont elkezdtem futni is, most jelenleg napi 8-10 km-t futok egy héten 4-5 alkalommal, 10, 5-11 km/h sebességgel. Normál testalkatú vagyok, 164 cm és 56 kg. Rövidesen szeretnék felkészülni egy félmaratonra is. A kérdésem a következő lenne - mert ugyan urológustól még nem kérdeztem, de egyéb orvosaim eltérő véleményen vannak- szabad nekem egy vesével ilyen távolságokat a fenti gyakorisággal futni?, Mennyiben károsítja ez a meglévő egy vesét? Illetve egyáltalán végezhetek-e ilyen intenzitással bármilyen aerob és/vagy kardio sportot? Kérem akár igen, akár nem, indokolja is meg. Pajzsmirigy túlműködésre szedek gyógyszert, az endokrinológusom azt mondja, hogy szerinte árt nekem ez a sok futás, az onkológus osztályvezető főorvos akihez kontrollra járok ő azt mondja fussak bármennyit nyugodtan. Ezért a mostani dilemmám. Ártani nyilván nem akarok magamnak, de az erőnlétemnek kifejezetten jót tesz a sport - mármint érzésre. Köszönöm válaszát.

Dr. Papos István válasza egy vese témában

Azt gondolom, hogy sport önmagában nem károsítja a vesét, de élsportolóknál adódhatnak olyan extrém körülmények (extrém folyadék- és elektrolitvesztés, izomsérülés) melyek károsíthatják a vese működését.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. április 08.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Kismedencei fájdalom szindróma?
Tisztelt Doktor Úr! 69 éves nő vagyok és 10 hónapja vannak húgyúti panaszaim. Egy (látszólag) egyszerű hólyaghuruttal kezdődött, de a...
Elhúzódó akkut herefájdalom, mi lehet...
Tiszteletem! Röviden az történt velem, hogy egy sexuális aktus után már másnap elkezdtem érezni egy kellemetlen érzést a heréimben. Mivel...
Műtét utáni inkontinencia
T. Doktor Úr! November 21-én végeztek prosztata eltávolító műtétet. A műtét előtt tájékoztattak az inkontinencia lehetőségéről, azonban...
Vizelési problémák, prosztata...
Tisztelt Doktor Úr! Tanácsát szeretném kérni az alábbi problémákkal kapcsolatban. Éjszaka legalább ötször kell vizelnem, valamint...
Nyirokcsomó a vesében mit jelent?
Tisztelt Doktor! 73 éves nő vagyok. Rendszeresen vannak veseköveim. A legutóbbi CT leletemben a köveken kivül nyirokcsomókat találtak....
BEP Kezelés (heredaganat)
Tisztelt Doktornő! Tavaly októberben heredaganatot diagnosztizáltak nálam. Ezt követően Műtéti úton eltávolították az egyik herémet. Minden...