Nászutas betegség gyógyítása

Tisztel Doktor Úr/Nő! Mióta nemi életet élek, szenvedek ettől a betegségtől. Természetesen rögtön rohantam nőgyógyászhoz, első alkalommal volt egy kis gombám, de az a Flukonazoltól el is múlt és azóta elő sem jött, de tenyésztés, negatív, vizelet vizsgálat negatív, gomba nincs, hasi, hüvelyi ultrahangon szintén semmi, katéteres vizelet vizsgálat negatív. Szedtem antibiotikumokat, gomba ölőt, amik hatottak is amíg szedtem őket, de aztán semmi. fél éve elkezdtem fogamzásgátlót (novynette), és javult a helyzet, így később jön elő a probléma. Sok mindenre allergiás vagyok, az óvszer is irritációt okozott, de nem múlt el a probléma miután váltottam. Próbálok sokat inni, kamilla, csalán, medveszőlő levél teát, együttlét előtt, után pisilés, fürdés, törlőkendő, c-vitamint, tőzegáfonyát, ezüstkolloidot, propolisz cseppet. Minden alkalom után megiszom egy adag Urogint, de sokszor még így is kijön, és olyankor 1-2 szem Nolicin után el is múlik. Nem tudom, hogy szabadulhatnék meg tőle, félek, hogy lesz valami szövődménye, hogy hetente begyulladok. Továbbá meg szeretném még kérdezni, hogy milyen hatással van a Nolicin a fogamzásgátlóra? Valamint fórumokon olvastam, hogy volt aki Nitrufurantiont szedett minden alkalommal. Ezt én is szedtem már, amíg szedtem jó is volt, de utána megint elő jött. Ez antibiotikum? Nem lesz mellette gombásodás, szedhető fogamzásgátló mellett?

Dr. Papos István válasza visszatérő húgyúti fertőzés témában

A Nitrofurantoin nem antibiotikum, hanem vizeletfertőtlenítő. Nagy előnye az antibiotikummal szemben, hogy nem károsítja a bél illetve a hüvely normál flóráját.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. április 26.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Barna ondó
Tisztelt Doktor úr! Március 11.-én volt egy prosztata biopsziám, ami negatív lett. Utána egy jó ideig barnás (gondolom véres) volt a vizeletem eleje, de ez...
Húgycsőnyílás diszkomfort
Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával fordulnék Önhöz: Januárban visszatérő felfázással küzdöttem, kétszer kaptam Monural port a kezelésére. A...
Van a LEUPRORELIN-nek kivalto tipusa?
Tisztelt Doktor Úr. 2009-ben rosszindulatú prostata rákot diagnosztizáltak nálam. (8o körül volt a PSA-m, biopsziát is végeztek) Besugárzást kaptam –...
Jobb here felső részén kemény csomó
Tisztelt Doktor úr! 28 éves férfi vagyok, napokban észrevettem a jobb herém felső részén egy kemény félborsó méretű csomót. Urulógusnál voltam, ahol nem...
Krónikus hólyaghurut
Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm előző válaszát, természetesen folytatom az Urowaxom kúrát. Még egy kérdésem lenne, mivel időközben ismét sikerült a Klebsiella...
Viszkető fityma, vörös folt (ok) a...
Tisztelt Doktor Úr! A nyár végén észre vettem fürdés közben, hogy a makkomon apró vörös foltok vannak. Nem érzékeny, nem viszketett, ezért csak arra...