Alvászavar

Tisztelt Doktornő! Az utóbbi 2-3 hónapban szinte minden éjszaka többször (kétszer, háromszor) és szinte mindig ugyanabban az időpontban (éjfél, 2 óra, 4 óra) felébredek és nehezen tudok visszaaludni. Korábban sem voltam nagyon jó alvó, de az utóbbi időszakban a fent leírtak dominálnak. Napközben nem vagyok fáradt, nem húz az ágy, de azért gyakran érzem a kialvatlanságot. Sajnos már lefekvéskor arra gondolok, milyen éjszakám lesz megint. Novemberben átestem a Covid fertőzésen, 2-3 napig nem éreztem szagokat, de ennél komolyabb tüneteim nem voltak. Márciusban voltam hasi UH-n, gyomortükrözésen és vastagbél tükrözésen (hasi diszkomfortérzés és pozitív székletvér miatt), de "csak" refluxot állapítottak meg. Meltonin szedésével próbálkoztam, de az éjszakai felébredések továbbra is megvannak. Lehet-e esetleg az utóbbi időben egyre többször említett poszt covid tünet? Kérem szépen a tanácsát, mit tudok tenni az alvászavar ellen? Köszönöm szépen a válaszát. Üdvözlettel.

Dr. Pálvölgyi Rita válasza témában

Tisztelt Kérdező, A COVID-dal összefüggő késői tünetekről még csak most gyűlnek az információk. Nm kizárható ezzel kapcsolatos alvászavar, de nem is tudok ennek megerősítéséről. Én inkább gondolnék a COVID okozta általános szorongásos tünetekre, mely az alvásra is befolyással lehet. Írtam részletesebben az alvászavarról, ebben találhat hasznos információt. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. április 15.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Gyomornyálkahártya gyulladás mellett...
Tisztelt Doktor Úr! Testvérem állapotával kapcsolatban írom jelen kérdésem. Úgy 8 évvel ezelőtt kialakult nála egy gyomornyálkahártya...
Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Std teszt eredmény
Tisztelt Doktornő! Egy védekezés nélküli orális szex után (amit nekem csináltak) a nemigyógyász a 14. napon húgycső, mintás pcr teszteket...
Ibs? Vagy esetleg valami komolyabb?
Tisztelt Doktor Úr. 45 éves nő vagyok. 3 éve, 42 éves koromban kezdődött az egész probléma. Egyik reggel hirtelen sürgető, pépes széklet....
Veseelégtelenség mellett magnézium...
Üdv: Szeretném Kérdezni, milyen magnéziumot szedhetek, ami nem bántja a vesét . A káliumom 5 egész és 5,9 tized között mozog a Resonium...
Használható biztonsággal a drogériákban...
Pl. a DM sajátmárkás desztillált vize, ami háztartási gépekbe, labormunkához stb. megfelelö. VDE0510 szabvány szerint.